Tegnap elmentem egy ingyenes sminktanácsadásra, ami igazán pofátlanul a termékek eladásáról szólt. Ez nem is lenne baj, ingyen-akármiért vállalja az ember a nehézségeket, csak valahogy itt túl sokat tudtam volna kipipálni az "irritáló sales checklist"-en, közte például azt a "nem érdekel, amit mondasz, de kérdeznem kell" mosolyt, amitől föláll a szőr a hátamon. A lány végül lila sminket rakott rám, ami bátor, de hát mikor legyen az ember bátor, ha nem sminktanács idején, viszont lett némi konflitusunk a szempillafestéket illetően: színtelent rakott, hiába mondtam háromszor, hogy a szőke szempilláim nem fognak így látszani, és úgy fogok kinézni, mint egy fáradt napközis tanárnő. Úgyhogy nem vettem terméket, bármekkora a pigment-tartalma, és bármennyire nagyon minimál-barokk volt a hely berendezése, bármennyire minden nagyon profi volt, és azt sugározta, hogy vásárolnom kell. Nem kellett vásárolnom, és ez nem okozott nagyobb lelkiismeret furdalást. Hazamentem inkább a macskámhoz, hogy töltsünk együtt egy kis quality time-ot, közben leettem magam a turmix-szal - amitől egyelőre nem fogyott le a seggem, nem is fog -, zarándokoltam haza a fáradt napközis tanárnő sminkemmel. Megszólított egy srác, hogy tényleg csak egy üdítőre kéne neki pénz, motyogott és hadart, mire majdnem mondtam neki, hogy érthetően beszélj már, fiam - ha már tanárnő. Adtam, hazamentem, otthon valami olyan rész ment a helyszínelőkből, amiben macskák falják fel éppen az áldozat holttestét, ezt elkapcsoltam. Később átjött Jack, a kanapémra rogyott - amit a minap összekentem fekete-cseresznye hasjfestékkel, a kanapé azon a részen fekete-cseresznyébb lett mint a hajam -, ő sört ivott, én a körmömet reszeltem, és megbeszéltük az élet dolgait. Ez egy ilyen fáradt napözis tanárnős nap volt.