Kéne egy olyan oldal, ahol az ember megnézheti, hogy mi lett azokkal, akiket látott útközben megsérülni vagy látta a mentést. Esetleg lehetne nekik jókivánságokat küldeni. Eddigi mérlegem: egy halálos baleset hangja - a Teleki egy olyan útkereszteződésben van, ahol minden héten volt egy nagy fékezés, amire az osztály mindig nagy csattanás-hangutánzással reagált mindaddig, amíg egyszer egy csattanás után a szünetben ott nem feküdt valaki egy fekete ponyva alatt. Aztán volt az a motoros baleset. Most pénteken meg sajnos el kellett haladnom egy baleseti helyszín mellett, szerencsére a négy mentő, három tűzoltó, és a rendőrautók eltakarták a látványt, viszont egészen sokáig kellett rohannom, hogy kikerüljek az egyik fiatalember fájdalom-üvöltésének hallótávolságából. Miközben azt mondogattam magamnak, meg a barátnőmnek, hogy ha üvölt, akkor eszméleténél van, az jó. Utána még egy ideig ültem egy buszmegállóban kicsit remegve. Most már kezd jobb lenni, már nem a srác hangján hallom a "áááááááááá, neee"-t, hanem a saját belső hangomon, majd biztos ez is elmúlik. Amikor a rádióban halljuk, hogy baleset miatt torlódás, lezárás, egy útszakasz járható stb., az olyan távoli, ilyenkor mindig felkavar, hogy milyen törékeny az ember, még autóban is...
Ha jól tudom, mindenki életben van, remélem javul az állapotuk, ezúton küldöm jókivánságaimat. Illetve ezúton kérek elnézést attól a farkaskutyától (tudom, lucia, németjuhász), akin átgázoltam kicsit, mert nagyon gyorsan szerettem volna elhagyni a helyszínt. A gazdájától, valamint a többi bámészkodótól nem kérek elnézést ezúton sem.
Eddig 2 komment érkezett (
)
2010. 04. 27. 10:55
Ismerem ezt, elég szar. És bár a fiam már 5 éves még mindig elbőgöm magam, amikor koraszülött mentőt látok/hallok.
2010. 04. 28. 19:04
Az "ááááááááá, neeee" az sajnos tényleg jó ilyen helyzetekben, mert még csak sokkos állapotba sem került.
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így ha a kommented nem jelenik meg azonnal, ne keseredj el, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.