Ugye vannak azok az időszakok, amikor mindent elkövet az ember, hogy ne tudjon gondolkozni. Egy átlagos napon összesen egy órát ülök metrón, ahol az átlagosnál is jobban fenyeget a gondolkozás-veszély. Olvasni kell. Olyat kell olvasni, ami leköt, és lehetőleg nem a témáról szól, amit gondolatilag kerülni szeretnék. Vagy pont arról; a választás sikeres volta sajnos csak olvasás közben derül ki. És lehetőleg koncentrálni kell rá. Wirginia Woolf pont az az író, akinek a könyveire figyelni kell, mert különben elveszti az ember a fonalat, de ha rááll az ember a hullámra, akkor végig sodródik rajta, mint valami versen. Főleg az ilyen, egy napot leíró könyveken, mint a Felvonások között. Zseniális.

De hát sajnos, az alkonyat-napfény már csak nem volt kényelemes a hölgy sminkjét illetően; rámázoltnak látszott az, és nem mélyen-egynek.

Ez pedig egy színdarab a könyvön belül - a "történet" arról szól, hogy a helyiek saját darabot adnak elő maguk szórakoztatására. Azért zseniális, mert stílusa eltér a fővonaltól, mégi bármikor felismerhetően Woolf-os:

LADY H. H.  Psszt! Közelébb jöjjön. Hadd súgjam a fülébe... Maga s én jó ideje becsüljük egymást már tisztán s nagyra. Játszottunk együt labdajátékokat. Kis csuklónk kötözé egybe pitypangfüzér... Ha jól emlékszem, Kigyelmed engem csöpp arájának is nevezett... ötven éve ennek, ah. Lehettünk volna két-szív-egy-pár, Sir Spániel, ha kegyes hooznk a sors... Megért engem, Sir?

Hát nem gyönyörű?