Meg még így hétvégre két részlet ugyanonnan. Hogy miért is szeretem:
Sohasem érezte úgy, hogy szökhetnékje lenne, mint ahogy a kirakós játék két illeszkedő darabja sem érzi soha úgy, hogy szökhetnékje van, már amennyire ezt bárki meg tudja állapítani. Ha az ember csak a hasonlat kedvéért elképzeli, hogy a kirakós játék darabjainak vannak gondolataik és érzéseik, akkor el tudja képzelni azt is, hogy azt mondják magukban: "Én itt fogok maradni. Hova máshova mehetnék?" És ha jönne egy másik kirakósdarabka, és csábítóan felajánlaná a domborulatait és homorulatait, könnyű lennne ellenálni a kísértésnek. "Ide figyelj - mondaná a csábító által kiszemelt darabka. - Te egy telefonfülke része vagy, én meg Stuart Mária skót kiránlynőnek az arca. Egyszerűen nem néznénk ki jól egymás mellett." És ennyi.
...
Duncan kénytelen volt azt a következtetést levonni, hogy egyszerűen (Gina) nem fogta fel az Annie-val való szakításának jelentőségét, aminek valószínűleg az volt az oka, hogy lélektelen és nincs benne empátia. Csak később jött rá, hogy aligha foghatta fel a jelentőségét, ha egyszer ő maga szándékosan és álnok módon lekicsinyítette. Kihajított belőle tizennégy évet, s aztán arra kérte Ginát, hogy tekintse hajótöröttnek az élet tengerén. Azt mondta neki, hogy "Ó, csak egy kis horzsolás", és dühös volt, amikor Gina nem akart morfiumot beadni neki.
Eddig 1 komment érkezett (
)
2010. 04. 18. 22:24
nagyon szerettem ezt a könyvet, és nagyon dühítő is volt ugyanakkor. szóval pont az ilyenek miatt volt szerethető és dühítő egyszerre. hogy basszus, ezek a dolgok tényleg ilyenek. és hogy tejóég.
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így ha a kommented nem jelenik meg azonnal, ne keseredj el, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.