Meg még így hétvégre két részlet ugyanonnan. Hogy miért is szeretem:

Sohasem érezte úgy, hogy szökhetnékje lenne, mint ahogy a kirakós játék két illeszkedő darabja sem érzi soha úgy, hogy szökhetnékje van, már amennyire ezt bárki meg tudja állapítani. Ha az ember csak a hasonlat kedvéért elképzeli, hogy a kirakós játék darabjainak vannak gondolataik és érzéseik, akkor el tudja képzelni azt is, hogy azt mondják magukban: "Én itt fogok maradni. Hova máshova mehetnék?" És ha jönne egy másik kirakósdarabka, és csábítóan felajánlaná a domborulatait és homorulatait, könnyű lennne ellenálni a kísértésnek. "Ide figyelj - mondaná a csábító által kiszemelt darabka. - Te egy telefonfülke része vagy, én meg Stuart Mária skót kiránlynőnek az arca. Egyszerűen nem néznénk ki jól egymás mellett." És ennyi.

...

Duncan kénytelen volt azt a következtetést levonni, hogy egyszerűen (Gina) nem fogta fel az Annie-val való szakításának jelentőségét, aminek valószínűleg az volt az oka, hogy lélektelen és nincs benne empátia. Csak később jött rá, hogy aligha foghatta fel a jelentőségét, ha egyszer ő maga szándékosan és álnok módon lekicsinyítette. Kihajított belőle tizennégy évet, s aztán arra kérte Ginát, hogy tekintse hajótöröttnek az élet tengerén. Azt mondta neki, hogy "Ó, csak egy kis horzsolás", és dühös volt, amikor Gina nem akart morfiumot beadni neki.