Kiolvastam az új Horby-t, nem tudom eldönteni, hogy a Meztelen Juliet van-e olyan jó, mint a Pop, csajok, satöbbi. Valószínűleg az lehetett a baj, hogy túl érzékeny lelkiállapotban olvastam - tegyük hozzá, hogy a Pop, csajok, satöbbit minden szakítás után elolvasom, magyarul mindig szakítások után olvasom el, vagyis akkor sem kevésbé érzékeny a lelkem állapota. Elolvasom majd még egyszer. Ami még mindig furcsán disszonáns nekem, ez a sok webes, wikipédiás, linkes, blogos szóhasználat, amiben persze magam is benne élek, de talán azért olvasok könyvet, hogy kikapcsoljon ebből. Vagy öregszem, ez van. Nem vagyok modern.

Most nem ismertem magamra egy konkrét karakretben sem, de a gondolatok, érzések, mondatok természetesen beütnek, és megint mindegyik én vagyok... meg a pasijaim. Szerelem, barátság, kapcsolatok, idő. Dunsztosüvegben eltett cápaszem. (Jó, az nem az én életem, csak jól hangozott.)

Szombaton hatkor keltem magamtól, tízre, mire meghozták az árut*, már megfőztem, kimostam, lekertészkedtem. Feleségül lehet venni éngemet. Ami a kertészkedést illeti, az egy négyzetméteres erkélyemről van szó, de azért csak kellett metszeni, kiültetni, kidobálni. Meg szaporítani. Lesz magról ültetés is: retek, bazsalikom, kukacvirág.

Aztán találkoztam a tesómmal a Keletinél, a kelet-nyugat-közép európai cipőboltban, konzumáltunk némi cipőt (köztük pirosat is, nem is egyet). Most is volt nyugat: kaptunk próbazokni felajánlást, mert saját zoknink ránézésre vastagnak és alkalmatlannak tűnt a cipő jobb kipróbálása és megtekintése tekintetében; valamint volt cipődícsérés: "az Ön lábán remekül áll". Illetve volt kelet: "mondom a vevőnek, persze, nagyon jól áll magának, hihi" (ez nem a mi lábunk volt, hanem valaki másé).

* Vannak ezek a fantáziák, hogy feljön az izomos szállító/szerelő/ablakmosó férfi, aztán a fiatalasszony ott várja éppen neglizsében, aztán nyilván úgy alakul. Na ezek a kényényseprők/leolvasók/gázszerelők sose olyanok, mint azokban a bizonyos fantáziában. De ez a g-robys olyan. Ha valakit érdekel. Mármint természetesen nem alakult úgy. Még mielőtt.

Csináljunk magunkról képet, mert ma jól nézünk ki. Várj lelógok. Komoly képet akarok vágni. Minek? Na jó, ez így nem jó. Te jó ég... De szólj, amikor nyomod! Hú, de gyönyörű sápadtak vagyunk. Magasabb vagy mint én. Na jó, hagyjuk ezt.

Vicces, ha az ember élete álomalapanyag.

- Képzeld Zsuzsi, egy fiatal nő levette az utcán a cipőjét, és úgy ugrált az utcán, átszaladt az úttesten. Pedig az nagyon veszélyes. Kékre vol festve a haja.
- És miért csinálta ezt?
- Hát biztos bohóckodott. Ezt találta ki...

Péntek este pszichó, ezen Oli hosszan nevetett, mármint hogy mekkora lúzerség, ha valakinek ez a péntek esti programja, de meg kell mondjam, ez felszabadítóbb volt, mint két-három pohár sör (esetleg jagerrel kísérve). Nem azért, mert azt mondta, normális vagyok, pont hogy nem: azt mondta, nem kell feltétlenül tökéletesnek lennem. És hogy szerelem dolgába' már csak így mennek a dolgok. (Tudom, lenne, aki ingyen is elmondaná ugyanezt...)

Aztán beauty sleep és party - helyett Jack vitt el éjszakai fürdőzni a Rudasba, és csak azért volt beauty sleep, mert egy éjféli indulás előtt ki ne heveredne le egy kicsit a kanapéra és csukná be a szemét pihentetőleg, tényleg csak egy órácskára... Mondjuk amikor felébredtem és nem tudtam hol vagyok, mikor és miért, akkor kicsit nyűgös voltam, de aztán igyekeztem nem hisztizni Jacknek, és a víz meg a gőz hamar kihúzta az ideget. Hajnali háromkor egy pohár sör, egy marlenka elvitelre, ideális, ágyba ájulás. Sajnos az van amióta öreg vagyok, hogy bármikor fekszem le, hétkor kelek - ellentétben fiatalkori énemmel, amikor bármikor feküdtem le, nyolc órát aludtam -, szerencsére sikerült tolnom fél kilencig (ez rekord), amikor Simon macskája Szumba piszkálta az arcomat a mellső lábával, ami igenis a keze. (Azon a lyukon keresztül, amit levegővételre hagytam szabadon. Macskák...)

A szombat eltelt semmittevéssel, ma délelőtt meglátogatott tesóm és Lilla - Szumba legnagyobb örömére (not). Utána hazajöttünk a szülőkhöz, ettünk, aludtunk, anyu elment a Sparba vakondriasztót venni (amit apám vakondrémítőnek hív, nyilván), én elmagyaráztam Lillának, mi az az ultrahangos, napelemes vakondriasztó, aztán Lilla elrángatta aput sétálni, a tesóm meg sürgősen fölment a lakásába megkeresni a függönyeit. Én meg itt maradtam, a fotelomban kiolvastam az új Hornby könyvet kedélyes hajscavargatás közepette. Hát itt tartunk a hosszú hétvége közepén.

A tesóm most jött vissza, a függönyök sajnos nincsenek meg.

Bizonyosság ide vagy oda, borítani valamit... mindig rossz. Most nem vagyok jól.