Micsoda hetek vannak mögöttem. Felkiáltójel? Annyi biztos, hogy minden az épülésemet szolgálja. Eltoltam pár dolgot, visszahallottam hátam mögött mondott dolgokat, kaptam az arcomba véleményt, és láttam másvalakit olyat csinálni, amit én szoktam. Tükröket kaptam, márpedig én (Én) szeretem a tükröket még így is, mert szeretek magammal foglalkozni, mint az köztudott. Sugárzó "egybenlevőségem" nem abból táplálkozik, hogy tökéletesnek hiszem magam, hanem hogy (nagyjából) tisztában vagyok az értékeimmel és a korlátaimmal. De nem árt, ha néha figyelmeztetnek, hogy mennyire béna, bunkó, arrogáns, öntelt, tehetetlen, hisztérikus seggfej tudok lenni, ha kicsit összeszedem magam.

Úgyhogy sokat gondolkoztam magamról, az érzéseimről, arról, hogy mit gondolnak rólam mások, és hogy ez mennyire fontos nekem. Gondolkoztam barátságról, szerelemről, jövőről.

Lett egy elméletem arról, hogy a vergődést más szóval türelemnek hívják. A vívódásból általában azt a fajtát nyomom, hogy két dolog között őrlődöm megállás nélkül – attól szoktam szorongani. Most azt is megtapasztaltam, milyen az, amikor egészen, teljesen biztos vagyok valamiben – öt percig. Aztán az ellenkezőjében. Ez egy másik fajta kattogás, ezt egy kicsit jobban szeretem. Most éppen nem álltatom magam azzal, hogy van igazság, meg döntés. Legfeljebb idő van, ami telik, van türelem, vannak lehetőségek és van bizonyosság. Most éppen nyugodt vagyok egy ideje, éppen biztosan tudom, hogyan lesz.