Egy kedélyes telefonbeszélgetés még karácsony előttről.

Én: Szia, csak azt szeretném kérdezni, hogy nincs-e nálatok a fenyőfatalpam, amit szerintem tavaly kölcsönadtam.
Anyu: Nem adtad kölcsön, miért adtad volna kölcsön?
Én: Mert olyan gyökeres fám volt, és szerintem kölcsönadtam, úgy emlékszem. Nálam nincs, és nálam rend van.
Anyu a családnak: Azt mondja, kölcsönadta a fenyőfatalpát.
Én: Olyan zöld.
Anyu: Azt mondja, zöld.
Lilla háttérben: Kérek fánkot!
Apu, háttérben: Nem, itt az van, aminek szöget kell ütni az aljába.
Én: Tudom, az is zöld, de ez nem az. Ebbe nem kell szöget ütni.
Anyu: Azt mondja, nem kell bele szöget ütni.
Apu: De, szöget kell beleütni.
Én (hangom picit emelkedik): Mármint az enyémbe nem kell.
Lilla: Kérek fánkot!
Anyu: Kint van az erkélyen, ami itt van.
Én: Jó, akkor majd nézzétek meg.
Apu: Menni kell fürdetni a Lillát.
Én: Jó, akkor majd később.
Lilla: KÉREK FÁNKOT!!
Anyu: Kimegyek.
Én: NE! Majd fürdetés után...
Apu: Itt apád. Késő, már kiment. Nálunk öszesen három fenyőfatalp van, egy nagyon kicsi, egy hatalmas, amit dühödben vettél egyszer, meg a szöges. Más sose volt itt.
Jutka: Tudom milyen a Zsuzsié, olyan nagy, zöld.
Én: Na most szerinted honnan tudja, hogy nekem milyenem van, ha ott nem volt soha?
Anyu: EZ NEM SZÖGES!
Apu: De szöges.
Anyu: NEM, EZ NEM SZÖGES.
Lilla: KÉREK FÁNKOT!! KÉREK FÁNKOT!!!!!
Apu: DE, SZÖGESNEK KELL LENNIE. Kimegyek, megnézem.
Anyu: Kiment megnézni.
Apu: EZ TÉNYLEG NEM AZ. EZ A ZSUZSIÉ!
Én: Összegezve, akkor megkaphatnám valamikor?
Anyu: Persze. De akkor vajon a szöges hol van?
Apu: DE AKKOR A SZÖGES VAJON HOL VAN?
Lilla: KÉREK FÁNKOT!!
Én: Basszus, tényleg mediterrán család lettünk..