Hosszas kísérletezés után végül szolidabb sminknél maradtam, az eredeti kurvasminktől szilikonszájúnak és/vagy transzvesztitának néztem ki. Magamhoz képest így is sok volt, de a műszempilla végül nem került fel. Nem éreztem magamban elég ügyességet, ráadásul az volt a használati utasításon, hogy vigyázva szedje le, ne tépje vele ki a szempilláját, ez sem motivált további erőlködésre.
De minden más felkerült, amiben nem mennék emberek közé, de nyilván vágytam rá, hogy emberek közé menjek benne: necharisnya, oldalt kivágott miniruha melltartó nélkül, magassarkú cipő, hosszú fülbevaló. Elégedett voltam az eredménnyel, de nagyon kellett vigyáznom, hogy ne csináljak négyütemű fekvőtámaszokat az este folyamán - vagyis figyeljek minden mozdulatomra a több oldalról beláthatóság okán. Rövid piros ballonkabátom hozta egységbe megjelenésemet, úgyhogy a taxit nem a utcasarkon vártam meg a nyóckerben, hanem inkább a lakásban. A taxis elég lelkes volt, az út végén megkérdezte, hogy majd hívok-e taxit a munka buli végeztével - csak hogy tudják hova kell jönni -, egyébként végül ugyanő jött értem.
A buliban aztán kiderült, hogy nem lettem elég kurvás, inkább egy amolyan felső tízezerbeli, dekadens cafka. Úgyhogy Lady Gagával kösösen terveztünk villantani. Illetve szaxiért nem lóvét kértem, hanem kokót. Egy véres agyvelő és némi bor után elég jól hoztam az idegesítő ribancot: italért ugráltattam a hímnemű vendégeket, többször majdnem lezuhantam a lépcsőn, aztán amikor megérkezett a boszorkány Isolde stricinek öltözött férjével, ragyogóan táncoltunk alie-vel néger-bikinis-kurvásan. Nem, nem szeretném a világhálón viszontlátni a felvételeket, sőt egyáltalán nem akarom őket látni. Valóban elhangzott a "shake that booty" mondat... Hogy minden fétis meglegyen, mindenki különféle parókákat próbálgatott, hozzá az L. által hozott tisztisapkát, aztán a vámpírokkal és sötét partnernőikkel közösen táncoltunk macarenát és lambadát.
Eddig 1 komment érkezett (
)
2009. 11. 11. 23:15
dögös :)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így ha a kommented nem jelenik meg azonnal, ne keseredj el, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.