Egyébként Lillának lesz lova, ha majd nagy lesz - néha már most is van, ha éppen abban a remek óvodás túlzós-kamuzós hangulatban van -, és a neve Nómer lesz. Egész sokáig gondolkoztam, mit jelenthet ez a szó, aztán eszembe jutott, hogy já zsivut á ulica thököly v dóme nómer szto dvá.

- Lilla, kérdezhetek valamit? - kérdezem tőle, már kuncog, mert nulla éves kora óta teszem föl neki az értelmetlen kérdést, és valahogy szerinte a kérdés nagyon vicces - Miért vagy ilyen cuki tízes skálán?
Vigyorog nagyon, aztán elgondolkozik. Egy időben azt kezdte mondani, hogy "Azért, mert lepakolom a cuccokat", de mondtam neki, hogy nem ezt kell mondani, hanem azt, hogy "Azért mert anyám is cuki, és ez nálunk örökletes". Azt is elmagyaráztam, hogy mi az az örökletes, de ezt a választ még sose kaptam vissza.
- Szóval?
- Azért mert... örökbe fogadtuk a Szumbát. Vagyis a Bobót.

Páran mondták egymástól függetlenül az elmúlt években, hogy olvassam el A Mester és Margaritát, mert tetszene nekem, és majd megértem, hogy miért. Tetszett, de valahogy nem jött el az a katartikus felismerés, hogy ebben mi vagyok én, ami miatt ezt nekem nagyon. Ezt elpanaszoltam a kis barátaimnak, akik egymásra bólogattak, hogy van bennem egy adag Margarita. Naív vagyok, szerelmét elvesztő, összetört, zavarodott nő, illetőleg boszorkány? Most olvassam újra ilyen szemmel?

"Iskolánk kiváló diákjai jutalmul régészeti ásatáson vesznek részt. Ezzel egyidejűleg iskolánk rendetlen diákjai büntetésül régészeti ásatáson vesznek részt."

Ez a Simpson családból van. Meg ez is: "Apa, Isten nem hülye!" Nehezen tudom írásban érzékeltetni, ahogy bart megnyomja a "hülye" szót.

Na lehet tippelni, hogy egy Vujity Tvrtkoval tuningolt Demcsák Zsuzsa mennyire idegesít tízes skálán. Amúgy valaki, aki megteheti: nem tanítaná meg Zsuzsát kérdést hangsúlyozni? Olyan, mint egy hétéves, aki olvasás órán csak a mondat végén veszi észre a kérdőjelet. Csak nem aranyos.

Két hónapja először álltam kint az erkélyen egy pohár whiskey-vel és egy szál cigivel. Mennyi időnek kell eltelnie, mi mindennek kell történnie, hogy ne érezzem úgy, hogy kiharaptak belőlem egy nagy darabot? Elpöcköltem a csikket, most se repült messzire, ebben sose voltam jó.

Akkor én is játszom egy kicsit, erre válaszul, bár idézhetném a felhívót, sőt idézem is: "Általában nem nagyon szeretem az ilyen blogos játékokat, de most szinte csupa olyasmit szeretnék karácsonyra, amit nem lehet becsomagolni és betenni a fa alá, azok a dolgok meg be szoktak jönni, amiket a blogban kérek az univerzumtól, szóval akkor most erre válaszul leírom (nyugodtan másolja be oda az illetékes, de ide is leírom, mert a szerződésem az univerzummal erre a blogra szól)." Én kérek tárgyakat és nem tárgyakat is. És az én apróbetűs részem avagy figyelmeztetésem az univerzumnak, hogy ahol kell, ott szó szerint értse a kéréseket, ahol meg nem, ott ne. És ne kelljen már minden egyes kis részletet leírnom, hogy aztán, ha valami hiányzik, akkor azzal szívasson.

Univerzum, ne légy kobold! Íme a lista:

- Szeretnék egy olyan pizsmát, ami olyan kényelmes és szexi, mintha meztelenül aludnék, de egyben olyan meleg is, mintha flaneblől lenne. Hálóing is lehet, de olyan legyen, ami nem tekeredik a derekamra. (Univezum, oldd meg.) Szóval húsz év ruhamentesség után ide jutottam. Fázom. De magamnak nem vennék ilyesmit.
- Kéne egy pénztárca, azt se használok tíz éve, de valahol érzem, hogy az egy praktikus dolog. Praktikusabb, mint a retikülbe beszórt ez-az.
- Hm... pizsama, hálóing, mi is még? Ja, lassan szeretnék gyereket is. (Univerzum, tudod, értsd jól. Nem véletlenül szeretnék terhes lenni a berlini Kit-kat klub vécéjében - nem, nem fordult ilyen elő, még mielőtt, csak az érthetőség kedvéért írom az univerzumnak.
- Kéne egy olyan cipő, amit nem lehet kapni sehol, és még csak nem is tudom, hogy mire gondolok. Na, ez is egy nehéz.
- Tudjam eladni a lakást!
- És szeretnék virágot ültetni tavasszal. (Na ez pl. kicsit szimbolikus is.)
- Kéne egy olyan nadrág, aminek olyan szűk a szára, hogy belefér a csizmába, mégse nagy benne a seggem.
- Kérek némi bátorságot, eltökéltséget és kreativitást, hogy végre befejezzem a színdarab-forgatókönyvet, amit írok. Régóta...
- Nyitottságot és lazaságot, hogy belevágjak azokba a dolgokba, amiket terveztem. Illetve jó lenne, ha ezek dolgok annyira tetszenének, hogy ne akarjam abbahagyni őket, ahogy mindent szoktam.
- Ami meg most tökéletes, az minden maradjon így. (Csak a hülye koboldság miatt írom. Bár teljes a bizalom, meg minden, de érted...)

Plusz egy: mindenki másnak mindenféle jó. (Ezt is értsd jól, tudod kire gondolok.)

Ja, és Lucia már tovább adta mindenkinek, akinek én is adtam volna, szóval.

Hosszas kísérletezés után végül szolidabb sminknél maradtam, az eredeti kurvasminktől szilikonszájúnak és/vagy transzvesztitának néztem ki. Magamhoz képest így is sok volt, de a műszempilla végül nem került fel. Nem éreztem magamban elég ügyességet, ráadásul az volt a használati utasításon, hogy vigyázva szedje le, ne tépje vele ki a szempilláját, ez sem motivált további erőlködésre.

De minden más felkerült, amiben nem mennék emberek közé, de nyilván vágytam rá, hogy emberek közé menjek benne: necharisnya, oldalt kivágott miniruha melltartó nélkül, magassarkú cipő, hosszú fülbevaló. Elégedett voltam az eredménnyel, de nagyon kellett vigyáznom, hogy ne csináljak négyütemű fekvőtámaszokat az este folyamán - vagyis figyeljek minden mozdulatomra a több oldalról beláthatóság okán. Rövid piros ballonkabátom hozta egységbe megjelenésemet, úgyhogy a taxit nem a utcasarkon vártam meg a nyóckerben, hanem inkább a lakásban. A taxis elég lelkes volt, az út végén megkérdezte, hogy majd hívok-e taxit a munka buli végeztével - csak hogy tudják hova kell jönni -, egyébként végül ugyanő jött értem.

A buliban aztán kiderült, hogy nem lettem elég kurvás, inkább egy amolyan felső tízezerbeli, dekadens cafka. Úgyhogy Lady Gagával kösösen terveztünk villantani. Illetve szaxiért nem lóvét kértem, hanem kokót. Egy véres agyvelő és némi bor után elég jól hoztam az idegesítő ribancot: italért ugráltattam a hímnemű vendégeket, többször majdnem lezuhantam a lépcsőn, aztán amikor megérkezett a boszorkány Isolde stricinek öltözött férjével, ragyogóan táncoltunk alie-vel néger-bikinis-kurvásan. Nem, nem szeretném a világhálón viszontlátni a felvételeket, sőt egyáltalán nem akarom őket látni. Valóban elhangzott a "shake that booty" mondat... Hogy minden fétis meglegyen, mindenki különféle parókákat próbálgatott, hozzá az L. által hozott tisztisapkát, aztán a vámpírokkal és sötét partnernőikkel közösen táncoltunk macarenát és lambadát.

- De milyen alapon? - ezt kérdezi egészen halkan és nyugodtan, miközben nem az utat nézi, hanem engem, amikor másodszor nézek rá a beállt csendben, még akkor is. Néz azzal a kék szemével, fáradtság ide vagy oda, mint az acél, ismerem ezt a tekintetet, ismerebb eggyel zöldebben is, de a sugárzás ugyanaz, ez a sértettségtől még sugárzóbb erő, amitől futkározik a hideg a hátamon, de nem a jófajta módon. Megint kis idióta vagyok, okoskodtam, nem kellett volna... Ez az agyamba hatoló nézés, amitől azt érzem, hogy nyitott könyv vagyok, ez egyrészt remek, másrészt ettől olyan kicsi vagyok és védtelen. Pedig öt perce még én voltam az erősebb, vagy legalábbis azt hittem, de hát nem, sose voltam az. Érzem, ahogy elvörösödök dekoltázsig, amit nem szoktam, a hüvelykujjammal meg is nyomom a kebelemet - mármint ez alatt a mellem és a nyakam közötti részt értem jelenleg -, fehér nyomot hagy a piros bőrön.
- Nem tudom - mondom, mint tizenkét évesen, a nagynénémnél angolórán, "nemtudomka", mondta ilyenkor, igen, kicsi vagyok megint. Vihogok, szokás szerint. - Tisztára elvörösödtem ezen a "milyen alaponon".

Aztán fél órával később megint vihogok, de már nem zavaromban, hanem mert egy egészen lassú mozdulattal átfordít a vállán - bár ez egy nagy csípődobás állítólag, de én elvesztem a fonalat -, hogy tudja ezt megcsinálni, te jó ég, megint kicsi vagyok, de ez jó. Jobban szeretem az erőt így érezni, valljuk be. Aztán végre bágyadtabb lesz az a kék nézés, azt meg még jobban szeretem.

Kivasaltam a hajam, három éve nem tettem. Először Régi Barátnőm gyereke, Ádám mondta, hogy úgy nézek ki, mint Oroszlán Szonja, a szemüvegem ugyanolyan. A Csillag születiket néztük. Sima haj, karakteres szemüveg - kicsit, talán... De nem. Aztán az egész család csatlakozott. Jó, én is tudok nyávogni, nagy az orrom, de attól még... Hiszen mégis szőke, és olyan kedvesen szép. Aztán az apámnak meséltem, mire azt mondta, hogy tényleg van benne valami, ugyanaz a karakter. Nem mintha egyetértenék, de azért be kell valljam, hogy a fejemben játszódó filmben, aminek a forgatókönyvét magamról írtam, ő játszana.

Valahogy minden szomorú zenében van valami vidám vagy valami magasztos. Ez Jakatta szám azért különleges, mert nekem ebben csak a szomorúság szól. Még ha felhőtlenül jó kedvem van, ettől a számtól akkor is szomorú leszek. Előjönnek tőle a felhők, meg mindenféle izék, onnan bentről... Jakatta: Home away from you. "Hate to hear your heart is breaking / If it's all the same, mine is aching too, no matter where I go."