Ha már Freud. Ma kell felhívnom Istut, aki a fodrászom, mert tegnap nem volt nála a határidőnaplója. Fölírtam egy papírra, hogy ne felejtsem el, erre most minden alkalommal megakad a szemem azon, hogy:

Istent felhívni!

- Azt mondja, rasszista indítéka volt a támadásnak. Alátámasztja ezt valami? Mármint a falra festett horogkereszten kívül.

Végül az öszes kötelező/megígért/fontos/elmaradt programot hétfő estétől kedd éjfélig hajtottam végre, megfelelő ütemben. Voltam a Nagymamánál is, akivel megbeszéltük, hogy a halála után úgy fogunk róla évente megemlékezni, hogy a születésnapján (július) minden családtagnak egy napon át viselnie kell egy általa kötött mellényt és egy sapkát. Egy megemlékezés legyen kényelmetlen. Sokat nevettünk ezen - csoda ha nem tudok a halállal mit kezdeni. Aztán találkoztam Maxival, a kutyával, akinek nincs a mérettudatossága. Képzeljünk el egy hetven kilós, borjúnyi rottweilert, aki öt centiméteren próbál áthatoni - köztem és a konyhapult között, a konyhapult rögzített -, aztán fel akar mászni az ölembe, mert azt hiszi, hogy ő egy pici öleb. Aztán ahogy a kis barátaimmal ültem a Corvintetőn, egyértelműnek tűnt, hogy amikor harmadszorra mesélem üvöltve, hogy azért volt unalmas film a Jackie Brown, mert a fiúval, akivel megnéztem, nagyon szerettem volna már lefeküdni, szóval akkor éreztem, hogy kicsit sok vagyok.

Ma három óra alatt dolgoztam fel háromszáz emailt, ami a szabi után várt, istenkiály vagyok ebben, nem tagadom. Viszont egy lélektani pillanatban belepöcköltem fél pohár vizet a laptopomba, ami nem tett jót neki. A laptopos kolléga szerint végülis annak örüljünk, hogy nem kóla, és talán életre kel némi száradás után...

Én felnézek a húgomra. Egyrészt mert tud rajzolni, másrészt mert kitalálta ezt a hisztimanó-dolgot. Egyszer Lilla nagyon hisztis volt, mire Jutka megkérdezte tőle, hogy "mi van, beléd bújt a hisztimanó?" És akkor kitalálta, hogy ki kéne szedni. Megkérte, hogy nyissa ki a száját, kicsit benyúlt, virtuálisan összecsippentette a hisztimanót, és kiszedte, aztán megkérte, hogy menjen el játszani, és el is pöckölte. (Mármint nem Lillát, hanem a hisztimanót...) És működött! Egyszer és azóta is bármikor. A hisztimanó kb. három centi és nagyjából így néz ki:

Néhány kép a balatoni nyaralásról.

Tegnap kicsit zavaros voltam - ahogy nagymamám szokta mondani. Először spontán elindultam haza, illetve a Nerd házaspárhoz, amelyik metró hamarabb jön. Aztán hamarabb jött az a metró, ami mindkét irányba ment. (Az Arany János utcánál száz százalékig biztos voltam benne, hogy a Deák tér az egyik irányban van, a Ferenc körút meg a másikban.) Egyébként felettébb érdekes volt, ahogy a népség nem egy irányba nyomult, hanem mindenfelé, kicsit olyan volt, mint az a játék, amikor a zene végeztével le kell ülni mindenkinek egy székre, de eggyel kevesebb van. Mindenki rohant a biztosnak tűnő legjobb helyre.

Aztán csak átértem a budai oldalra, a dombok között találtam egy éjjelnappalit, ahol gondoltam, veszek citromos sört, de csak olyan volt, amilyet még nem próbáltam, ezért csak egyet vettem, aztán mivel kezdődött a tüzijáték az utcában, ittam is belőle kicsit. Szóval vittem udvarisasan a vendégsége egy darab bontott sört.

Aztán Nerdéknél azt mondtam Luciának, hogy már nem bandzsa a gyerek, azt gondolom, ennél bénább bókot még nem mondtak anyának. Ezúton jelentem ki, hogy én sose láttam bandzsának a gyereket. Aki továbbra is nagyon cuki, és roppant hálás közönség, ami a lábharapást és hascsikizést illeti, vagy egyszerűen csak nézni kell és mosolyog. Bár minden férfi ilyen fogékonyan reagálna ezekre.

- Anya, és itt hogy kakilnak az emberek? Van a templomban vécé?

- Nagypapa, a tusfürdő jót tesz az ember hajának?
- Hát inkább a sampon tesz jót az ember hajának.
- Én ember vagyok.

Cuccok öszepakolva, macskafelvigyázás megoldva, lassan indulhatunk a Balatonra. (Magyar popzenei alkotás remek szövege lehetne ez!) Internet nem lesz, csak a szokásos lángosok, déli csendespihenők, olvasás. Igyekszem megtartani fittségemet, hiszen örömmel jelentem (dobpergés), hogy csípejem mérete megint csak (dobpergés erősödik) egy méter. Célom volt visszatérni az arányaival klasszikusan csábító hetvenes derék, százas csípő ideáljához, ami sikerült is. Ha visszatértem nyúlánk, lebarnult combjaimmal, megosztom a titkot. (Előzetesen: mozogni kell, és kevesebbet zabálni.) Na csókok.

"mert az L. arra terelte a szót, hogy ő sem egy angyal, de mennyire utálja, amikor az öltözőben a többi, tartós párkapcsolatban lévő pasi a hódításaival dicsekszik, legszívesebben pofánvágná mindet." Innen. Hát igen. Ez a hűség dolog marha érdekes. Az elmúlt időszakban beszélgettem néhány tartós párkapcsolatban élő, illetve nős pasival, hűtlenekkel, akik mind azt magyarázták, hogy az nem számít. Mindnek jogos (?) volt az indíttatása, meg hogy de az övé az nem úgy van, de a negyediknél csak legyintettem. De tényleg lehet, hogy nem számít. A tesómnak pedig az tűnt fel, hogy mostanában nőktől hallja a vagány megcsalós történeket. Hát változik a világ. Eddig ha egy férfi hűtlen volt, akkor vagány - csapodár, szereti a szebbik nemet stb. -, ha egy nő, az kurva. Ha Carrie Bradshaw lennék, akkor most gépelődne valami frappáns mondat, de csak annyi jut eszembe: vajon tényleg nem számít?

Susie szerint kéne képet közzétennem az ominózus macskáról. És milyen igaza van. A fekete-fehér cicáról van szó, és ahogy így nézem ezeket a képeket, na meg ezeket, a szívem szakad meg.

Csak kontextusában érdekes mondat 2 

- Akkor legyen az orál ingyen.

És legyen az, hogy a kontextust csak nénány tippelés után mondom meg.

Csak kontextusában érdekes mondat 1 

- ...nincs otthon semmi. Kell vennem cornflakes-t.

Asszony, nyakában hajléktalan-igazolvánnyal egy lépcsőn ülő koldusnak. Szeretek nem hinni a koldusmaffia-elméletben, amivel a magamfajta középosztálybeli indokolja a pénz-nemadást. Viszonylag sok pénzt adok, pélául a nejlonzacskóba gyűjtött egy kilónyi ötvenes alatti aprópénzt, a közvetlenül adott ruhákat, de csak a jól ismert, nagyon lepusztult koldusaimnak. Az "aprópénzzel" srácnak, aki addig mondogatja, hogy "ki tudnának segíteni egy kis aprópénzzel", hogy közben elvész a mondat értelme, eredeti hangsúlya, és csak annyi marad belőle, hogy aprópénzzel. (Bár most váltott, "áldja meg az isten" fordulatra, amit a Hermina út sarkán akkor is elsüt Lilla, ha a koldus srác éppen nincs ott.) Ma pedig el kéne látnom itt a Hungária úti kereszteződésben az ismerős koldust egy tréning gatyával meg egy pólóval. Szóval legyen az, hogy nincsen koldus-maffia, hanem rengeteg, rettenetesen szegény ember van, de ez furcsa volt, na.

Úgy döntöttem, megszüntetem a két-almos állapotot, nem jött be. Bobó használja mindkettőt, Szumba egyiket sem. Viszont nagyon ügyesen pisil a lefolyóba, ha sikerülne rászoktatnom a vécére, még gazdaságosabb lenne. Pedig annyira hallgat rám, például tudja, hogy addig nem mehet oda Bobó tálkájához, amíg én meg nem engedem neki, még akkor sem, ha Bobó már nincs ott. "Szumba, megeheted" vezényszóra eszik csak maradékot. Ha hagyom neki egyáltalán, mivel elég dagadt. Olival néztük a klinika kertjében a macskákat, volt köztük egy elegáns, sovány, sziámi szerű macska - Szumba pont ilyen volt. Oli szerint Szumba olyan, mint azok a gimiben szép lányok, akik pár év múlva rövid daurelolt hajú anyukaként jelennek meg az osztálytalálkozón.

Visszatérve a harci helyzetre: az a kérdés, hogy valaki befogadja-e Bobót. Az elmúlt négy hónap nem igazán hozott javulást. Bobó nagyon kedves macska, játékos, odabújós. Ha fél, elmenekül vagy kővé dermed - mármint ha emberről van szó, macskával kegyetlen. Amúgy tök selejtes, nyaranta köhög, de nem tudni, pontosan mi baja. Semmi vírus, csak valami veleszületett szív- és agybetegség. Amióta nem járunk orvoshoz, és nem kap semmilyen gyógyszert, se szteroidot, se immunerősítőt, azóta jól van. Labdázás közben hülyén nyávog. Amennyiben sikerült valaki számára vonzóvá tennem a nemes állatot, kérem jelentkezzen.

Ez van, van szeretet-sorrend, Szumbát tartanám meg.

A Thököly úton nőttem fel. Vissza kéne gondolnunk családilag, hogy hányszor mondtuk valamire, hogy majd ha piros hó esik felújítják a Thököly utat. Remélem nem tettem felelőtlen fogadalmakat. (Felújítják, el se hiszem!)

Ha már felújítás, tegnap elmentem futni a szigetre, de elfeledkeztem a körút-feltúrásról. (Ennek semmi relevanciája nincs, de így éreztem szerencsésnek átkötni.) Kicsit aggódtam, hogy már senki nem lesz, de úgy látszik, sokan futnak naplemente után. Én sötétedéskor értem célba, igencsak vörös fejjel - mivel két éve nem futottam. Annak idején úgy kezdtem, hogy egy perc séta, két perc futás háromszor. Előtte pedig négyszáz métert se tudtam egyhuzamban lefutni. Aztán végül sikerült megállás nélkül megtenni a szigetkört - és kicsit mérges voltam az összes tornatanárokra, bár nyilván nem csak az ő hibájuk, hogy nem tudtam futni, de miért nem bírták ezt megtanítani? Ehelyett minden ősszel és tavasszal stopperral terrorizáltak hatvan, száz, négyszáz, hatszáz és a gyilkos ezerötszáz méteren. Az eredmények bekerültek egy füzetbe a rendkívül építő fizikai edukáció nevében. Hogy aztán télen lehessen szekrényugrani...

Szóval eltelt a körfutás óta két év, nem tudom, mit reméltem, mindenesetre nekivágtam. Kicsit lecsaltam, háromszor gyalogoltam futás helyett, futás közben pedig lassabb voltam, mint gyalogláskor, de teljesítettem a távot! (Felújítják, a Thököly utat! Ez most így egy ilyen szerkesztetlen keretes szerkezet.)

Tittiritti...

Amúgy lassan egy óra, ma már három órát hallgattam, ahogy a szarul játszó ember gitározott odalennt egy elektromos gitáron - múlt héten jazzt játszott vagy gyakorolt vagy mi. Most a "ha én rózsa volnék" volt soron, illetőleg egy jó hangulatú szülinap. A szülinap nem lenne baj, ha nem lenne minden héten egy-kettő. Most kiálltam a balzsamos éjszakában az erkélyre elszívni egy szál cigit - ugyanis, amíg nem húznak el a (kulturált) részeg picsák, addig hiába próbálok elaludni -, szinte azonnal ssshh, ssshhh hanggal próbálták csitítani egymást. Nem vagyok mediterrán, mondtam már?