Volt az a bizonyos buli, amikoris L elvitt (L-vitt, érted) minket Zugló bugyraiba, üvegből ittuk a sört, helyiekkel karaokéztunk, aztán L-nél szürreálisan gyorsan felfaltunk egészen sok kis szendvicset és ki magnum jégrémet - utóbbi egy részét természetesen kihánytam, nem lennék én, ha nem így lenne, még jó hogy. Az este egy pontján mindenképpen fel kellett jegyeznem egy elhangzott mondatot, hogy el ne felejtsem. Így most ezt a rendkívül jeletőségteljes mondatot találtam a telefonomban:

"Visszatérve a vállalati bulirA tancoltan agy sracacal aki .0 évig"

A szél az erkélyemre sodort egy közepesen elnyűtt - magyarul sokat hordott, de még nem lyukas - férfi alsógatyát. Most nem tudom mi legyen, dobjam ki a szemétbe, esetleg dobjam ki az erkélyről, hadd sodorja tovább a szél, vagy vigyem egy emelettel feljebb, vagy ha nem onnan jött, akkor járkáljak-e még a házban körbe körbe az elnyűtt gatyával. Azt hiszem, megfogadom a tanácsot, és kirakom a postaládákra. A városi ember megoldása egy csomó mindenre.

Tényleg, meg sem emlékeztem a kisLilla szülinapjáról. Pucéran rohant elém a jeles napon:
- Zsuzsi, Zsuzsi, ma van a szülinapom! - aztán apu elé.
- Nagypapa, gratulálsz, hogy szülinapom van?
Volt torta, gyertya, ajándék, azzal játszottunk sokáig. Lilla meg magyarázta a szokásos összefüggéstelen mesét, aminek az volt az egyik lényege, hogy a kulisszák mögött.

A tesóm mindig olyan képeket csinál rólam, ahol nem vagyok kövér. A konyhásnéni-karomat is levágta előre.

Előre elmondom, nem fizet nekem a Gastroyal. Az úgy kezdődött, hogy nagy a seggem. (Írtam már erről?) Ez még nem lenne baj, de a tendencia az baj. Tavaly befizettem egy olyan kezelésre, ami anélkül, hogy megerőltetném magam, leszerel egy részt a fenekemből. Néhány centit le is masszírozott, rezgetett, ultrahanggal olvasztott - de ez vissza is jött. Pár hónapja fogyókúrába kezdtem, meg tornáztam, néhány centi megint le, de nem megy tovább. Most gyűjtöttem egy kis egészségpénztáras pénzt, és vásároltam egy hypoxy bérletet, na az végleg semmit nem ért. Ráadásul még unalmas is, és folyton háborús filmek mentek a tévében, amiket ki nem állhatok - na most veszítem el férfiak tucatjainak szimpátiáját. Az a baj, hogy nincs kitartásom, nem szeretek sportolni, sem önsanyargatni, a kalóriaszámolásnál pedig bevallom, hazudok magamnak... Illetve az egyetlen ember, akinek fontos a véleménye segg-tekintetben, ellen van a módosítási szándéknak említett testrész tekintetében. Ez tök jó - számomra hihetetlen, de tök jó -, viszont nem segíti fogyási törekvéseimet.

Legújabban azt találtam ki, hogy Gastroyalos diétás menüt fogok zabálni, semmi mást, érkezik is napok óta a segkisebbítő menü. Na én ennyire undorítóan kinéző, ellemben ennyire finom kaját régen ettem ebben a kategóriában. (Mondjuk nem is ettem még diétás menzakaját, de nem tudom ennél jobban kifejezni magam.) Azt már a biochefnél megszoktam, hogy egy kajának lehet undorító neve, tehát nem ijesztett el az algás barackkrém leves, de arra nem számítottam, hogy egy szürkés, habos lötty lesz az említet étel. Viszont finom volt. Ugyanígy az egyik köret, ami konkrétan úgy nézett ki, mint a babák anyatejes szakaszának elején az a mustármag-szerű széklet. A gyümölcsvelő pedig még konkrétabban olyan, mintha valaki megette, majd kihányta volna. Mondjuk első nap, amikor megjött a kaja, akkor valahogy olyasmit olvastam a csomagoláson, hogy "egye meg az ebédet tizenegykor, aztán menjen el ebédelni kellemes társasággal, és hagyja magaát rábeszélni még egy karamellás túrótortára is..." Na jó, nem volt ilyen ráírva, de így jött össze. De már két napja jellem vagyok. Le fogok fogyni basszus!

Tetszik ez a szórakozóhely-bezárós móka. Úgy értem, megint olyan jellemző, hogy nem tudunk semmit a másik oldalról, de az nem érdekes, a lényeg, hogy tiltakozunk. Nyilván nekem sem tetszik a bezárós-ötlet, de mint kocsmakörnyéki kétmacskás, megértem a másik oldalt is, akárki legyen is. Megint vérszomjas nyuggereket gondolunk oda, de igazából nem tudjuk. Ha a német nagykövet odaszól, akkor lebontják a helyet, ha Zsuzsi odaszól, azt leszarják, ha a valakik odaszólnak, akkor nem érdekel minket, hogy mit gondolnak, csak szenyók.

Azt mondjuk, ne keverjük össze a részeg duhajkodást a kultúrált szórakozással - de igazából én nem tudom, hogy a panaszkodós lakosság mire panaszkodik. A Liszt Ferenc tér halk moraja - írta nekem Jack, hát szerintem húsz fölötti asztalszámnál a beszélgetés némi ivás és zene mellett nem halk moraj. Ja, azt mondta nekem a szembekocsma új tulaja, amikor megkértem, hogy tízkor kapcsolja ki a zenét, hogy ő azt hitte, hogy a beszélgetés beleolvad a zenébe, mintegy körülöleli, és kevésbé zavaró. Csupa házfal, mutattam ki, nem olvad bele, csak hangosabb. Amúgy kultúrált lett a hely és a társaság is, sőt valamelyik nap - három év után végre nyitott ablaknál aludtam -, de az ír népzenével kiverték a biztosítékot. Vissza a helyekre: csak úgy üljünk egy picit benne, mellette, és hallgassuk egyszer a zajt, mintha ott laknánk. De megint vissza, vissza a kérdésekhez: nem tudom, hogy a nyitott helyek a zavaróak vagy a bérházbelsősek, az ottülők vagy a hangosan érkezők/távozók. (Ez utóbbiakat két házzal odébb már nem parancsolja csendre a biztonsági ember.)

Aztán van az a része, hogy "Budán lakom és Pestre járok szórakozni", amitől kinyílik a kis esernyő az agyamban. Az én lakásom legyen csendes helyen, de ahol én szórakozom, ott lehessen zaj. (Mint a szeméttelepek: az én falum mellett ne legyen, vigyék a szemetemet messzire, de annak az árát ne nekem kelljen kifizetnem.) Azt mondjuk, el lehet költözni, de hogyan, miből, ki veszi meg ott a lakást, hol van ennyi yuppi, aki ott akar élni? Persze az is igaz, hogy amikor már ott van a negyed, akkor már tudja az ember, hogy mit vállal, de aki előtte költözött oda? Nyilván nincs garancia, hogy mindig nyugalom lesz, de mennyivel számít jobban a tulaj megélhetése, az odajárók szórakozása, mint az ott lakók nyugalma? Hogy lehet ezt összevetni?

Nem tudom a megoldást, nem tetszik a bezárás ötlete, kellenek ezek a helyek, kellenek ezek a negyedek. Én is oda járok. De nem tetszik, hogy a fő érvünk az, hogy "ha én meg akarok inni egy felest hajnali kettőkor, akkor megiszom, érted?" Utálom a hülye politikusokat, hogy az egészet eltévelyedett populizmusól vezérelve gondolták megtenni, hol vannak viszont a gondolatok, a párbeszéd a városról? Párbeszédet akarok! Ne vegyük példának Angliát, ahol bezárnak a helyek, és ne vegyünk példának mediterrán országokat, mert pár meleg naptól még nem vagyunk mediterrán ország. Szóval, hogy legyen?

"Van nálam egy szürke nadrág, viszont nem találom a mobilomat." Értelmezze a fenti mondatot reláció-analízis segítségével.

Én abba a táborba tartozom, akik szerint Sacha Baron Cohen zseni. A Brüno film az alpári hülységével együtt tükröt mutat a társadalmnak megmutatja a embernek, hogy mennyire egy béna, eltorzult fejű, kirekesztő idióta. Nézd, így nézel ki, amikor ezt csinálod, ennyire csúnya és nevetséges vagy. A mély társadalmi mondanivalón kívül pedig jókat röhögtem, különösen a békegalambos számon a végén. Az amúgy túlreprezentált* moziban.

* A nagynéném kérdezte tőlem egyszer a repülőn, ránézve a nyilvánvalóan meleg sztyuárdra, hogy "Ő ugye, hogyismondjam, túlreprezentált?"

Na most akkor tanácsot kérek. Adott a két macska. Egyes számú (továbbiakban Szumba) volt a főnök egészen addig, amíg kettes számú (Bobó) ivartalanításra nem került. Akkor ugyanis az történt, hogy amikor Bobót hazahoztam a műtét után, Szumba azonnal megtámadta, és mivel a helyzet nem javult napokig, Szumbát átvittem a szüleimhez, amíg Bobó meg nem erősödik. Másfél hét után visszahoztam, Bobó azonnal nekirontott, napokig ment az utcai harc. Aztán kicsit nyugodtabb lett a légkör, de hónapok óta nagy a feszültség. Pedig már próbáltam mindent a nagyon durvától a nagyon kedvesig, de Bobó továbbra is sakkban tartja Szumbát, aki gyakorlatilag a kanapé támláján éli most az életét. És ami a legrosszabb, hogy nem mer bemenni az alomba. Először a kádba szart. Aztán a mosogatóba. Aztán, amikor rajtakaptam, hogy megint a kádba akar, rárivalltam, mire egy takaróba eresztette az egész nap őrizgetett pisit. Na akkor zokogtam egy kicsit. Befújtam mindent macska-távoltartóval. Erre beszart a konyhapult alá, oda, ahol nem érem el. Erre megvertem, aminek nyilván semmi értelme nincs: ha az alomba szarna, megveri Bobó, ha máshova, megverem én... Mondtam neki, hogy akkor már inkább a kád. Megértette. Egy ideig. Mert aztán elkövette azt, ami végképp kiborított: a konyhapult alá - a sarokba, ahol nem érem el - fosott. Azt nem lehet kipiszkálni, elárulom. Megnyugtatásul: végül megoldódott. Mármint a kipiszkálhatatlan foshelyzet igen, de macskafeszültség nem. Bármilyen tanácsra vevő vagyok.