Tehát voltam falat mászni. Volt egy pillanat, amikor úgy gondoltam, inkább hazamegyek, mégse vetem széjjel a határaimat, amikor együtt öltöztem két falmászó csajjal - fokhagyma fenék, tricepszek, na akkor lettem végtelenül puha. Gyengének pedig akkor éreztem magam, amikor megpróbáltam felmászni a falra, és hát nem nagyon sikerült. Pedig a fal tövében olyan egyszerűnek látszott. Könnyedén másztak odafönt a két lány, és másfél tucat félmeztelen fickó. Ez engem totál hidegen hagy - a lánclevélben kapott meztelenpasis pps-eket is törlöm megnézetlenül, de tényleg -, de azért nem volt rossz nézni a technikájukat.
Ez az egész falmászás egyébként nagyon intim dolog - főleg, ha időnként egy erős férfikéz támasztja meg a derekadat. Jacknek megjegyeztem, hogy ez a boulder-klub tisztára mint egy swinger-klub: érted, boulder-swinger, csengetsz (még jó, hogy jelszót nem kérnek), beengednek, eszközök vannak, szabályok, félmeztelenség. (Nem, nem voltam még swinger-klubban.)
Az idő nagy részében a falat néztem alulról, nyögve kapaszkodtam, odébbléptem, vinyogtam, hogy kicsi a cipő, illetve ültünk és beszélgettünk az élet nagy dolgairól. (Valamint néztem a mászók technikáját.) Aztán egyszercsak sikerült találnom egy fogást, és felmásztam jó magasra, még tovább is másztam volna, de megijedtem, hogy ha nagyon magasra mászom, akkor nagyot is fogok esni. Az fel se merült, hogy le is lehet mászni... Nem is tudtam lemászni, mert felfele menet annyira elöntötte az agyamat az adrenalin, hogy nem figyeltem, hogy másztam fel, lefelé pedig egyszerűen nem volt út. Jack mondott olyasmiket, hogy tegyem át a jobb lábamat a nemtudom hova, de inkáb leugrottam. Életemben ilyen magasról nem ugrottam le. (Volt vajon több másfél méternél?)
Nem tudom, mennyire lesz ez az én sportom. Kell hozzá egyensúlyérzék (van), erő (hát nem tudom), térlátás (nincs). Ez nem az a tevékenység, amit elkezdesz valahogy, aztán gyakorolsz. Mert ha nem tudsz felmászni a falra, akkor nem tudsz. Hogy fogok gyakorolni, ha elkezdeni se tudom?
Mindenesetre ajánlani tudom mindenkinek, még a hónaljamban is izomláz lett, illetve vasárnapig megszűnt a kezemből mind az erő, mind a finommechanika - pedig az sok mindenhez kell így együtt. (Kenyérvágás, fogmosás, kilincs lenyomása, cipőfűzés stb.) De jó időtöltés, ha másért nem, remek ismerkedési ötletnek tűnik ott bénázni, esetleg bokát törni és kecsesen szenvedni. Valaki biztos odajön. Nagy statisztikai eséllyel nem lesz rajta trikó.
|
| suematra | 2008. jan. 28. 11:16 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
"Nekem úgy tűnik, te egy komplexusokkal küzdő, levágott lábú vén buzi vagy, aki rendszeresen maga alá szarik. Mi a fasznak szólsz bele az értelmes emberek topikjába?" Olvastam egy könyvet az internet pszichológiájáról. De nem kell könyvet olvasni, ennyi pont elég...
|
| suematra | 2008. jan. 27. 20:54 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
Valaki magyarázza már meg nekem, hogy miért nem adnak nekem (mármint el) bérlettokot a bérletpénztárban. Mert van nekik, csak nem adják oda, mert csak bérlettel együtt lehet. Honnan szerezzek ilyet? Majd megragasztom celluxal igényesen.
Meg még az is volt a konzum-világban, hogy kedvenc kolléganőmet elkísértem a tisztítóba, ahol beadott egy rövid fekete ruhát, mire mondtak rá neki egy relátíve magas összeget. Kiderült azért, mert ez alkalmi ruha, és az drágább. Mindegy, ne firtassuk, mitől lesz valami alkalmi, mindenesetre megkérdeztem, hogy az miért nincs kiírva az árlistrára. (Szakmai ártalom, mit tegyünk.)
- Mert oda csak azok vannak kiírva, amik gyakoriak.
- És akkor nekünk honnan kell tudni, hogy mennyibe kerül?
- Hát kérdezni kéne.
Na ezen a ponton én magam otthagytam volna, és máshova viszem a cuccot, de a kolléganő mégis beadta itt, tehát én se pattogtam tovább, nehogymég a végén mucinnal habarják a levest. (Ez egy ilyen mondásféle, régi ismerősöm találta ki, köszönjük meg neki.)
Ma meg másfél órába telt egy magánklinikán egy két perces vizsgálat. (Plusz két perc konzultáció intim-kínos témában, de szerencsére az orvos csak vonogatta a vállát, úgyhogy marad az, hogy két iskola van, én pedig kialakítok egy jól diverzifikált, mérsékelt kockázatú portfóliót...) És nagyon kellett hozzá a zen, hogy ne kezdjek el pattogni, hogy nem azért fizetek annyi pénzt, hogy papírokra kelljen várnom, mert azt megkapon ingyen is az esztékában. De csönben maradtam, mert abban a pillanatban fontos volt, hogy szeressenek még egy olyan helyen is, ahova nem megyek többet vissza.
De mostmár másképp lesz, nincs több némaság. Beléptem az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesületbe - megrögzött civil vagyok, még fizetek is érte -, és megkaptam a tagsági kártyámat. Ami nem egy egyszerű kártya, hanem egy korrekt kis laminált igazolvány címerrel, pecséttel, és a nevemmel, valamint azza a szöveggel, hogy én a fogyasztók érdekében és védelmében tevékenykedem, és segítsék munkámat. Amúgy is mindig apekesnek néznek, gondolom a szemüveg miatt, még a kocsmában is kapok blokkot, de ettől lesz csak az igazi. Már látom lelki szemeim előtt, ahogy már a boltba lépéskor kipöccintem, Tesco, T-pont, reszkessetek.
|
| suematra | 2008. jan. 24. 16:44 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
Második hét, megnyugodtam, felvidámodtam. A nagy taxislámpa-kísérlet eredménye szerint úgy néz ki, hogy a legvonzóbb szabad jelzés jelzés akkor világít az ember homlokán, ha
- van pasija és
- nincs a városban.
Százhatvannyolc óra alatt három konkrét és egy kevésbé konkrét randira hívás, két konkrét olyan nézés, és egy olyan sms. Különböző férfiaktól. (A pénteki falmászást nem számolom.) Én meg ugye köztudottan az a fajta külső vezérelt önbizalomhiányos vagyok, aki ettől jól érzi magát. Kicsit közben primadonnásan úgy teszek, mintha nem érteném (legyezővel legyezgetés, pihegés, szemforgatás), közben meg hát azért valljuk be szóval hogy... Mindenesetre összeszedegettem egy csomó cuccot, amit elhagyogattam az évek során, sőt visszavettem, és még arra is rájöttem mindeközben, hogy milyen bosszúálló is vagyok, amit sose hittem volna. (Asszem ezt most csak én értem, de engedtessék meg nekem néha.)
|
| suematra | 2008. jan. 23. 13:01 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
Báti, ájúúú - mondja Lilla a számítógépp előtt állva, ez azt jelenti, hogy "bácsi, are you", még közelebbről, a bácsi, aki azt énekli, hogy are you, egészen pontosan pedig, hogy anya kapcsold be a gépet, és hallgassuk meg a kedvenc számomat, ami a Foo Fighters Pretender című száma. Az a vége, hogy "who are you". Rocker gyerek, mit tegyünk.
|
| suematra | 2008. jan. 21. 13:59 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
Az milyen már, hogy éppen próbálok t-online magánügyintézni telefonon, és éppen ott tartok a menüben, hogy "tájékoztatjuk, hogy a beszélgetést rögzítjük", miközben kapok egy levelet, amiben egy telefonos script van, amit véleményeznem kell, és pont ugyanabban a pillanatban azt olvasom a monitoromon, hogy "az ön adatainak védelme érdekében a beszélgetést rögzítjük".
|
| suematra | 2008. jan. 18. 10:25 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
Általában valahol a huszadik és az ötvenedik oldal tájékán kezdek el gyanakodni, ha nem tetszik egy könyv, hogy
a) nő fordította
b) németül íródott eredetileg
c) mindkettő
d) egyéb, éspedig...
Most is egy ilyet olvasok, a németre tippeltem, mert olyan hasonlatok vannak benne, amik nem segítik a megértést. Nekem legalábbis. De nem német, viszontn nő fordította, de tartok tőle, hogy nem az ő hibája. Annyira egyébként nem rossz, tehát végig fogom olvasni. Egyébként nem vagyok az a típus, aki csak azért elolvas valamit, hogy el legyen olvasva. Túl rövid az élet ahhoz, hogy csúnya fiúkkal táncoljunk. Vajon ezt ki is mondta?
|
| suematra | 2008. jan. 16. 16:00 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
- Ki kellett volna menni... ki kellett volna menni... - ennyit tudtunk csak sokkos állapotban nyöszörögni a film (A bárányok harapnak) után, és megfogadtam, hogy mostantól óvatosabban írom meg vicces játékokban, a megfejtést, hogy szumátrai patkánymajom. Beteg film, de nem viccesen, hanem undorítóan, bénán és szarul, azt se tudtam eldönteni, hogy (szar) vígjáték-e vagy (szar) horror. Egyébként szépen van fényképezve, ha érdekelnek a beleket cincáló mutáns bárányok, akkor nézd meg. Egyébként meg ne.
(minimálcenzúra) Így aztán kellemesen spiccesen utazgattam a villamoson a mozi felé (minek, mégis minek...), és azon gondolkoztam, hogy a valóságnak milyen sok arca van, meg azon, hogy igazán fölösleges volt inni, hogy erre rájöjjek, mert egyébként is így gondolom, és hogy milyen sokféle orr van például a világon. Ekkor lépett elém Szabózé, úgyhogy kénytelen voltam berekeszteni a filozofálást, és kedélyesen megbeszéltük, hogy kivel mi van, és hogy mennyire szalad az idő. És jelezte, hogy undorító lesz a film. Hát az volt.
Update: És most jutott eszembe, hogy a vér-bél-cuppogós film hatására Bódi Sylvivel álmodtam...
|
| suematra | 2008. jan. 16. 9:50 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
Szombaton Susie elhívott valami hollywoodoo izé koncertre, mert hogy tudod, a szőke lány, aki terhes, annak a pasija a gitáros. Úgyhogy odamentem a helyre, Nerdék még nem voltak ott, én pedig tanácstalankodtam, mire odajött egy keves srác, hogy segíthet-e.
- A barátaimmal találkozom itt elvileg.
- Hát ez itt egy zártkörű buli.
- Lehet, hogy pont ide vagyok hivatalos - nehéz úgy, hogy nem tudod, hova jössz. - A barátaim haverja az együttes valamelyik tagja - ez egyre szánalmasabb. - Terhes a felesége!
- Aha! Akkor ő az, aki ott a kanapén gitározik?
- Igen!
- Hát akkor fáradj beljebb, és jó szórakozást.
Aztán kiderült, hogy ez a kedves srác szülinapi bulija volt.
|
| suematra | 2008. jan. 15. 11:14 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
| Ma lenne egy amolyan évforduló-féle (asszem), de érintett illető jelenleg máshol férfias. Egy hónapig szalma vagyok, kiváncsian várom, mikor válok teljesen idegbeteggé. Vagy mi lesz, ha nem leszek... Ez most akkor rossz vagy nem vagy igen vagy de vagy nem...? A pszichiáterem szerint nem kell ahhoz akvarellfestésbe fognom, hogy ne legyek unalmas. Azt hiszem arra utalt, hogy elég hülye vagyok anélkül is.
|
| suematra | 2008. jan. 14. 9:26 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
Megnéztem ezt a videót az indexen, van benne szépségkirálynő, aki megy a Bamako Rally-ra Ralira. Lehet, hogy bennem van a hiba, de amikor ott tartott, hogy "vannak dolgok, amihez nő kell", akkor tökre kellett röhögnöm, és arra gondoltam, hogy "ja, a szopáshoz". Aztán mondta tovább, hogy mosogatás ilyesmi, és jó csapattag akar lenni, és majd kapnak más feladatot a fiúktól, akkor megint ugyanaz jutott eszembe.
|
| suematra | 2008. jan. 9. 15:28 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
Kaptam számtalan ötletet, úgyhogy bevettem ötezer miligram cévitamint csipkebogyó és kamillateával, volt benne grépfruitmag-kivonat is, meg méz, citromlé, stroh rum, most itt fekszem egy kád forró vízben a dunyha alatt. Zokniban. Majd jelentkezem.
|
| suematra | 2008. jan. 7. 15:41 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
Az van, hogy holnapra szeretnék meggyógyulni, mert megőrülök itthon. A munkahelyemre nem mehetek, mert kiutálnak. Unatkozol a munkahelyeden? Énekes vagy, esetleg sportoló vagy más doppingmester? Írj nekem gyógymódot, lehetőleg olyat, amiben nincs alkohol. A legjobb módszert beküldők között lejárt salsa-bérletet sorsolunk ki. Vagy valamit.
|
| suematra | 2008. jan. 7. 9:33 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
Persze aztán a kolléga csak nem ment haza, egész nap ott tüsszögött, én meg idegi alapon influenzás is lettem. Itthon fekszem egész hétvégén, lázas vagyok, nyűgös és depressziós, és nyomaszt egy csomó minden, nem alaptalanul, de fölöslegesen. Viszont jó érzés tudni, hogy akad ember, aki szívesen hoz nekem gyógyszert, sőt húsleveset is. És legalább megnéztem a Nils Holgerson első részét. Emlékeztetek rá, hogy Nils lábán nem volt fapapucs, amikor a manó kicsivé varázsolta, de a papucsot külön lekicsinyítette neki előzékenyen?
|
| suematra | 2008. jan. 6. 12:50 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
Van nekem egy mikrosütőm, szerintem lassan egy éve nem használom, mert nem melegít. Grill része működik. Szerelőt nem hívnék hozzá, mert a kiszállás többe kerül, mint amennyit az egész ér. Valaki mondja meg, mi baja van, legyen szíves. Egy olyan levelet várnék, hogy "képzeld, nekem is volt egy ilyen, csak megnyomtam/lekapartam/ráütöttem, és azóta működik". Vagy eladom a vaterán. Vagy kirakom a kuka tetejére jó magyar szokás szerint.
|
| suematra | 2008. jan. 3. 14:53 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
Ami az ivást illeti, az ember azt hinné, hogy van az az átlagos pia-életút, amit be szoktunk járni: ifjúkorunkban tömény üdítővel, aztán sör, később borok - na én ezt fordítva csináltam. Jó, nekem is volt citromos-vodka korszakom tizenhét évesen (e-klub, zsabósblúz Katitól kölcsön, hogy kinézzek már valahogy), de aztán hamar jöttek a borok, nem oly régen cseréltem sörre, aztán most leginkább csak töményet iszom üdítővel. Öregszem, csak azt bírja a gyomrom, nem tehetek róla. Bár - ahogy Chain megjegyezte - most meg Snoop Dogban nyomom - őt mondta egyáltalán? vagy valamelyik másik pezsgővedelő fekete r'n'b sztárt? whatever... -, mert a mostanában pezsgőt iszom. Igazából azt hiszem, hogy tényleg sokat ittam mostanában, feszültségből, jókedvből, szomorúságból, társaságilag, ünnepileg, buliilag, muszájból vagy csak úgy. Kicsit visszafogom magam, legyen az. És különben is, a pezsgőtől őszinteségi rohamaim vannak, és az meg hova vezet az meg.
|
| suematra | 2008. jan. 2. 14:14 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
ötödik évad, első rész
Hősünk éve ugyanúgy indul, mint máskor, egy különbséggel: pár hónapja határozta el, hogy felmond, és még két hónap van hátra. Pasifronton: megismerkedett valakivel, hogy elfelejtsen valakit, akivel azért ismerkedett meg, hogy elfelejtsen valakit... És vett egy mac-et, abba szerelmes leginkább.
második rész
Ebben a részben beázik a vécé, más egyéb nem nagyon történik. Vagyis indul a rock and roll: hónap végén felmond. Ja, és ebben a hónapban ünnepeljük a blog ötödik születésnapját. (Mondom, hogy ötödik évad.)
harmadik rész
A szavak a barátaim, a szavak a barátaim - két hét alatt (egész értelmes) diplomamunka íródik, illetve adódik le határidőre. Kiderül, hogy nem is rossz máságyában aludni. Letelik a felmondási idő, az Orosz közleményt ad ki.
negyedik rész
A feketére festett körmök és a semmittevés hónapja. Olinka férjhez megy, szigetfutás-projekt megkezdődik, a szomszéd modell lány kirúgja a pasiját. Hősünk rendkívül hasznos dolgokkal tölti az időt, például szerez Orosznak egy panton színskálát kölcsön.
ötödik rész
Ebben az izgalmas részben ivartalanítjuk Szumbát, Zsuzsi vigyáz Lillára és nem ad vért, lila lesz a haja, valamint elhatározza, hogy megmerítkezik a magyar közgyógyellátás gyönyőrűségében.
hatodik rész
Drámai időszak: Bobó cica lerohad. (Képek: Zsuzsi és Bobó az orvosnál, Zsuzsi kezét tördeli az ügyeleten, Bobó bánatosan néz.) Június amúgy két megszerzett diploma hónapja: egy a tesójáé egy kalandos gödőllői diplomaosztóval egybekötve, illetve egy saját szociológusi. Ebben a részben megrohad egy macskakaja is, de ez mellékszál.
hetedik rész
Hősünk száz napja nem dolgozik. Végképp semmi nem történik, megállt az idő. A haja narancssárga, Lilla egy éves lesz, nyaralnak Gödön és Lillával nézik Norah Jones nénit, ahogy Elmonak énekli, hogy Don't Know Why Y didn't come. Ezen kívül:
Rusty Ryan: Relationships can be...
Danny Ocean: Sure.
Rusty Ryan: But they're also...
Danny Ocean: That's right.
nyolcadik rész
Tovább a semmittevés jegyében. A nézők (olvasók) lassan elpártolnak. Sikerül inni annyi kájpirinnyát, amennyit nem kéne. Az ötödik semmittevős hónapban olyanokkal telenk a napok mint Clinique ingyenes sminkelés délben.
kilencedik rész
Újra munkában - hősünk lábát nyomja az irodista cipő. Munka munka munka. És megint szorong, de ez normális....
tizedik rész
"Szerintem el fog jönni az a pillanat, amikor a vécében széjjelrúgom azt az időzített szart, ami mindig pont akkor fújja ki a penetráns kókusz-fenyő-virág-vanília illatosítót, amikor én ott vagyok." És még beteg is lesz.
tizenegyedik rész
Hősünk megint nem ír rendesen, és megint beteg. Énekelni jár, de arról sem ír. (Sebaj, a Nők lapja megírja.) Munka: megy; egészség: térd fáj; szerelem: van, csak cenzúrázva.
tizenkettedik rész
Amelyben mindent elborítanak az üvegmatricák, megszületik Junior, egy néni ellopja Zsuzsi pénzét, svédek jönnek mennek, és mindenki túl sokat iszik. Szigetkör lefutva, Bobó meggyógyult. Ezzel véget is ér az év. A következő rész tartalmából... Na jó, nem.
|
| suematra | 2008. jan. 1. 18:24 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
|