Levágattam rövidre a hajam, megszabadultam egyéb szőröktől is, aztán úrrá lett rajtam az év végi tisztogatás: rendet raktam a kábelek között, kitisztítottam a macskaalmot, kidobáltam a fölösleges nejlonzacskókat, felsöpörtem az erkélyt, lenyestem a növényeket, kidobtam négy bugyit a sor végéről, leszedtem a függönyöket, beraktam hat mosást, felraktam a függönyöket, és akkor kezdődött a baj. Mert akkor már nagyon fáradt voltam, amikor gondoltam, hogy kicsit megszorítom a sodronyt, ami a függönyt tartja, és amikor kilazítottam, természetesen elejtettem az imbuszkulcsot, és ott áltam a létra tetején, tartottam a sodronyt egy laposfogóval, a kulcs pedig négy méterrel lejjebb, tehát kénytelen voltam elengedni, így persze az egész kicsúszott, majd persze kiderült, hogy az egész a másik oldalról lett meghúzva, így aztán egyre idegesebb lettem, amitől egyszer később a laposfogót is leejtettem szintén négy méter magasból, szerencsére nem macskára, ők addigra már meghúzódtak a lakás egy távolabbi sarkában. De végül minden helyére került, és lehet az új évet megtisztulva kezdeni. Újévi fgadalmak nincsenek, jó legyen az, hogy lesznek dolgok amiket pont így fogok csinálni, és lesznek olyanok, amiket pont nem.

Voltam Régi Barátnőmnél is, vittem ajándékot a gyereknek, többek között egy gyerekeknek szóló könyvet a szexről. Külön adtam neki oda azzal, hogy titkos, mármint hogy annak mutatja meg, akinek akarja. A többieknek pedig elmondtam, hogy úgy titkos, hogy nem szivathatják a gyereket a könyvvel. Ádi első kérdése az volt, hogy nem kicsi-e még ehhez. Ádi megmutatta először anyukájának, aztán a maminak - aki szerint még kicsi ehhez, és azt mondta, hogy Ádi azt mondta, hogy ő még kicsi ehhez. Ekkor kicsit elbizonytalanodtam.

- Figyelj, ha úgy gondolod, hogy kicsi vagy hozzá, akkor majd olvasd később. Ha megérett rá az idő.
- Hát már megérett - mondta, én pedig megnyugodtam.

Később megint lehozta a könyvet, és elkezdett belőle felolvasni, míg anyukája rá nem szólt. Én meg az anyukájára. Mert nem azért adtam a könyvet, hogy abban találjon választ az összes kérdésére, hanem azért, hogy alkalmat adjon neki kérdezni. Az anyukájától.

Na nálam már fel van díszítve a fa, mert a szüleimnél karácsonyozom holnap, és hamar oda kell érnem, mert az én családom bonyolult. A lényeg, hogy idén én leszek a szerencsés (az első, az első!), aki elviheti Lillát a ligetbe sétálni, amíg a fa díszítődik - asszem én bírom a legkevésbé a hideget, de valahogy még mindig ez a legjobb munkamegosztás, szóval én leszek most a kvázi-nagypapa. Az igazi nagypapa addig olvasószemüvegben majd megpróbálja belefaragni a fát a tartóba - kis káromkodások közepette -, és kivételesen nem leszek ott, hogy segítsek megállapítani, hogy a fa melyik oldala a legkevésbé ronda. Bár lehet, hogy idén ez is másképp lesz, szép fa lesz, mert például nekem is könnyedén sikerült felállítanom az én fámat, és nem vágtam földhöz négyszer (volt már rá példa), pedig amikor összekötötték a fát, akkor látam, hogy c-alakú törzse van. De végül most itt áll, és szép. Mindenkinek áldott (áldott) karácsonyt kívánok, majd jelentkezem a bejgli és a töltött káposzta között.

Ádvent negyedik szerdája van, ennek szellemében tegnap úgy összevitatkoztam a kollégámmal, hogy a végén üvöltöztünk egymással. De most szerencsére senki sincs a szobában, befűtöttem, kürtős kalácsot zabálok, nem kell adnom senkinek.

Nem értem, mi rajtam ez a kis ideg. Talán azért van, mert végül csak sikerült kicsit vásárlásra kényszeríteni magunkat a családban. Ugye több éve nem veszünk semmit, azóta nyugodt, boldog számunkra az évnek ez a szakasza. De most van gyerek, a karácsony a gyereké, hát hadd tudja már meg a gyerek, hogy karácsonykor ajándékozni szoktunk, vegyünk már valamit egymásnak is. Nem, nem - kiabálom, mire anyám, hogy majd akkor ő vesz mindenkinek egy kis valamit, mire én, hogy akkor meg neki én, mire a húgom, hogy ő akart venni nekem egy olyan izét, amit azóta én megvettem, úgyhogy végül vett nekem valamit ötszáz forintért, úgyhogy én is veszek neki valamit, és akkor hívom anyámat, hogy akkor most azt az izét ki veszi meg kinek - és ugyanott vagyunk, ahol pont nem voltunk tavaly...

Nekem meg valahogy mindennek most van itt az ideje, és olyan jó lenne, ha a világ megértené, hogy nem azért akarok most fodrászhoz menni, hogy szép legyek szilveszterkor, hanem mert most van itt az ideje. Most várólistán vagyok, ebbe is csak azért mentem bele, mert a két ünnep között majd lesz kedvem hozzá. És azt is értse meg mindenki, hogy nekem a Media Marktból nem ajándék kell, hanem hosszabbító, vagy írható dévédé (hét darab), legyen nekem külön sor. Szerencsére anyu porszívózsák-vásárlás moodban volt, úgyhogy most ő szívott kettőnk helyett. És hogy a tömeg legyen szíves kicsit úgy áramlani kétoldalt, hogy én középen elsurranhassak az Őrsön a térdorvoshoz, nem az Ikeába megyek, nem fogyasztok, dolgom van, de tényleg. (Térdemre kaptam szereket, ha megint fáj, kenjem be, szedjem be, ha nem múlik el, akkor menjek vissza, mert akkor tényleg bajom van. Kuruzslás.)

Egyszóval áldott, áldott karácsonyi készülődést kívánok kedves mindnyájatoknak!

- Tanácsom kezdő szülőknek: ha megtanulta a gyerek, hogyan kell arcot meg kezet mosni, akkor ne hagyjátok nyitva a vécéajtót. Ezt mindjárt megírom a blogomba.
- Hát amióta a gyerek megnyalta a vécékefét, már nem zavar semmi.

(Az első Lilla, a második Nerd junior.)

A csütörtöki pálinka után pénteken közepesen rossz bort ittam a céges bulin, amelynek csúcspontja az volt, hogy gesztikulálás közben kiborítottam egy pohár bort - részben egy kollégámra, részben a telefonomba. Ezrért az este hátralevő részében úgy kellett sms-t küldenem, mintha egy többszintes számítógépes játék lenne: mivel a törlés gomb beragadt, kénytelen voltam minden alkalommal előről kezdeni, ha elrontottam. Viszonylag hamar leléptem, előtte még meggyanúsítottam a főnökömet, hogy szexuálisan zaklat, mire a kollégám - akit leöntöttem - jelezte, hogy természetesen tanúskodik mellettem, ha leszopom. Klasszik céges buli volt, mondom.

Ádvent ennedik vasárnapja van. Az n+2. vasárnapon szerintem már a szomszédok ablakai is tele lesznek...

- Szia, nem jött véletlenül két angolul beszélő svéd mostanában?
- Nem tudom, várj megkérdezem. Figyeljetek, nem jött két angolul beszélő svéd mostanában? - nem gondoltam volna, hogy ki fogja mondani ezt a mondatot.

Szóval egyébként mindketten svédek (csak ez egyik norvégnak néz ki), szűken szabott inget viselnek és dizájnszemüveget, valamint kicsit napbarnítottabbak mint mi. Nem, nem svéd szőke helyessrácok, csak arra utalok, hogy látszik rajtuk a svéd jólét. Normálisak, kérdezgetnek, válaszolunk. Este ettünk kacsát májjal töltve, meg szarvaspörköltet, ittunk pálnikát és borokat, megtárgyaltuk az IKEA bútorneveket és nemzeteink hatékony berúgási szokásait. Reggel nem egészen értettem, hogy miért szól a rádió, hol vagyok, és miért van egy ilyen forcsa érzés a fejemben (fáj?), aztán eszembe jutott a málnapálinka. Ma este céges karácsonyi buli... Na, most jöttek meg az angolul beszélő svédek, megyek megyek.

Irodai kilátás és bevonómassza-készlet.

Megvan a beutaló, már nem fáj annyira a térdem, jellemző. Aztán átmentem Lillázni, ha már arra jártam, aztán vissza a bankba, mert bent hagytam a telefonomat, aztán könyvesboltba ajándékot venni, aztán boltba kaját venni, aztán még párkapcsolatoztam, ma jön egy svéd meg egy norvég (vagy dán, de végülis mindegy), ma egész nap kérdezgetnek, mi meg válaszolunk, este pedig elvisszük őket vacsorázni, és szerintem valamikor este tíz körül majd udvarisan lefordulok a székről.

Szóval a jobb térdem felmondta a szolgálatot vad szex közben nem tudom mikor, egyik nap nem hajlott abba az irányba, amelyikbe hajlania kellett volna. (A másik irányba se.) Miután kicsit évek óta fáj (jaj, galambocskám, amikor jön a hideg), időnként kapok egy beutalót az ortopédiára a körzeti orvostól - csak amikor nála járok valamit hipochonderkedni -, de aztán sose megyek el, mert addigra már nem fáj, különben is az csak a kerület másik orvosi rendelőjében van. De most vége van, nem tudok leguggolni, vagy ha mégis, akkor fölállni nem, gondoltam el kell mennem orvoshoz MOST. De ahhoz kell egy beutaló a körzeti orvostól (egyéb esetben ezer forintba kerül, mi kérünk elnézést, hogy bolondot kell csinálnunk magukból - szó szerint ezt mondta a doki telefonon -, időpont pedig csak jövő hétre van.

Vagy elmegyek egy magánklinikára, ahol nem azért kell időpontot foglalnom, hogy oda mehessek, hanem hogy pontosan tudják, mely időpontban kell körbenyalogatniuk a fenekemet. Tizenháromezerötszáz forintért, amit egészségpénztárból ki is fizethetek. Szóval gondolom ez van minden mással is, vagy várólistára kerülsz és vársz türelmesen, vagy ha pénzed van, megveszed máshol. Nekem nincs okom panaszra, meg nem is akarok most hosszas egészségügy-elemzésbe fogni - hogy azadómér má legyen má szogláltatás, érted -, de ez olyan igazságtalan. Közben beláttam, még ha műtendő dolgot találnak a térdemben, akkor is csak soká lesz vele bármi is, úgyhogy jó lesz a jövő heti időpont. A belátásban segített egy neten talált térdműtét várólista, amin 2008 májusáig szerepeltek a nevek.

Rá kellett jönnöm, hogy Lilla még nem érti az idézőjelbe tett gondolatokat. A "paszírozd csak bele a nyálas kakóscsiga-cafatot a gatyámba" felszólítást szó szerint vette. Aztán persze nézett azzal a mindentudó tekintettel, és elvigyorodott. Talán mégis érti.

Volt egy nap, amikor igazán bal lábbal keltem fel - mostanában minden nap bal lábbal kelek fel, mert a jobb térdem felmondta a szolgálatot, de ez egy másik történet -, és végigmorogtam a reggelt. Közben végiggondoltam, mik azok a dolgok, amiktől egyszer kinyílik a kisesernyő az agyamban, mint Michael Douglasnak az Összeomlásban, nála asszem a McDonaldsban jött el, amikor 11:03-kor nem adtak neki reggelit, mert az csak tizenegyig jár.

Szóval például biztos lesz majd egyszer egy igen idegbajos napom, amkior fel fogom borítani azokat, akik beállnak a busz ajtajába, és elkezdenek felszállni, mielőtt én leszállnék, vagy csak néznek fújtatnak, lihegnek, és egy centivel sem állnának odébb. Rosszabb napokon most is szoktam picit vállal véletlenül... De lesz majd egy olyan nap, amikor tényleg ez lesz az utolsó csepp, és az arcába fogok tenyerelni valamelyik ötvenes szépasszonynak (nagyon öregeket nem bántok). Mint ahogy egyszer biztosan el fog pattanni valami, ha nyolcadszor is belevágja a vádlimba a szatyrának a sarkát.

A múltkor a Tescoban borzolódott kicsit az idegrendszerem, amikor november végén már ment a karácsonyi háttérzene, ráadásul nem eredeti, hanem feldolgozás. Whem: Last Christmas, női hangon, november tizennyolcadikán, nem csodálkoznék, ha lett volna valaki aznap, aki felrúgott egy görkorist. Ha már boltoknál tartunk, lehet hogy lesz olyan, hogy a DM-ben (ahol érzem, hogy fontos vagyok) a biztonsági őrt belököm a szemfestékek vagy illatgyertyák közé, ha nem tágít a sarkamból. Persze statisztikailag lopok, de akkor is. Illetve lesz egyszer egy szegény eladólányzó, aki aznap a hetedik lesz, aki megkérdezi ugyanazon az anti-segítőkész hangon, hogy segíthet-e, és ő szegény gyomorszájon lesz vágva.

Aztán amikor megyek az utcán, és jön megint egy kedves autós, aki elém kanyarodik, és nem enged át a zebrán, rosszabb esetben rám kanyarodik, illetve csak sürgetőleg nyom egy picit a gázpedálon, és úgy kerül ki, hogy súrolja picit majdnem a fenekemet, olyankor olyan képek futnak át az agyamon, hogy valamilyen módod úgy utána mennék, és ököllel beütnék az ablakon.

De egy valami biztosan meg fog történni, mert az még hagyján, hogy dohányzik valaki az után, igyekszem nem mögötte menni - néha ugrálok, mint egy interlock varrógép -, mert én magam szeretek néha rágyújtani, de az utcán nem szeretem más cigijét elszívni a metrómegállótól a munkahelyemig. És megértem, hogy az pont egy ciginyi út, de azt azért be lehetne látni, hogy a magunk mellé előírásosan lefeszített kézzel, finoman lepöckölt hamut a levegő felhajtóereje a mögöttünk haladóra fújja, és ha lehamuzol, akkor eltöröm a karod, illetőleg megetetem veled a csikket... Egy rosszabb napomon.

Huh, most kicsit jobb. Milyen adventi hangulatban vagyok.

A múltkor míg a tesómra vártam, néztem a galambokat, és valami miatt azon aggódtam, hogy le fognak szarni. Sose szoktam ezen gondolkozni, bár azt utálom, amikor túl közel repülnek. Aztán hirtelen valami koppant a fejemen, rögtön törölgetni kezdtem papírzsebkendővel, de nem volt ott semmi, közben röhögtem magamon, hogy milyen paranoiás vagyok. Biztos csak valami falevél. Aztán amikor beértem a munkahelyemre, és szokásomhoz híven pödörni kezdtem a hajamat, akkor vettem észre benne a kis beleszáradt madárszart. Ez egy rendkívül tanulságos történet is lehetne, ha bármivel párhuzamba tudnám állítani, nem?

Tegnap nem volt időm kajálni, ezért leszaladtam a büfébe venni valami szendvicset, vittem magammal ötszáz forintot, marokban kétszázast meg aprót, nincs pénztárcám. Büfé előtt beugrás vécére (public for customers), pénz letesz vécépapírtartóra, belépőkártya földre (utálom nyakban), dolog elintéz, kezet mos, kártya fölvesz, pénz otthagy (helyette magát tükörben nézeget, milyen geci jól* néz ki ma). Ahogy kijöttem, láttam, hogy egy néni épp a férfivécéből jön ki, nyilván eltévesztette, de helyesbített és utánam bement a vécére. A büfében levettem a polcról egy szendvicset, a kasszánál persze észrevettem, hogy a pénz a vécében maradt, visszamentem, a néni épp akkor jött ki.

- Nem találta meg a pénzemet véletlenül? - kérdeztem tőle.
- Neeeem, milyen pénzt, neeem - válaszolta roppant ártatlanul.
- Biztos? - még ennyit tudtam hozzátenni, aztán villámsebesen kifordultam, még mielőtt eldurran az agyam, hiszen csak ő tehette el. Nem szerettem volna a bulvársajtó címoldalán szerelelni, mint a banki alkalmazott, aki ügyfelet vert ötszáz forintért. Hát legyen vele boldog, az kicsit jobban idegesített, hogy vissza kellett mennem pénzért, pedig nem értem rá, mert über-fontos vagyok.

* Ezt később hangosan is megfogalmaztam, mire a kollégám közölte, hogy ez nem valami jó megfogalmazás, mert ez azt jelentené, hogy olyan jól nézeki ki, mint a geci.
- A geci szép - mondtam erre, majd távoztam. Ezúton kérek elnézést.

Igen, itt valóban én éneklek a Nők Lapjában. Kértem, hogy ne ű betűs beéneklés legyen, az még viccesebben nézett volna ki.

Van ez a taxislámpa dolog, hogy a nőn (férfin) látszik, hogy akar-e valakit (kapcsolatot Mónika show copyright), úgymond ég-e a taxislámpája. Régebben ez azért foglalkoztatott, mert nem jöttek a pasik, vagyis inkább nem olyanok, akiknek kellett volna stb. Talán mert nem égett. Most viszont jönnek, és azt gondolom, hogy ez a taxislámpa-elmélet mégse oké. Mert szerintem nekem most nem ég. Talán egyszerűen csak normálisabb vagyok - ezt nyilván azonnal kórusban fogják barátaim és üzletfeleim megcáfolni. Mindenesetre most az a kihívás, hogy hogyan lehet finoman ebédmeghívások elől kibújni, finoman homlokra tetováltatni, hogy danke, aber nein danke... Belegondolva, azért mennyivel egyszerűbb valakivel üvöltve közölni, hogy nem akarsz vele lefeküdni, mint egyéb jelekkel érztetni, hogy mi a pálya. Egyesekkel kedves vagy és ráutaló, de alig bírod megértetni, akarsz valamit. Van olyan, akinek zavarba jössz a társaságában, ő nyilván azt gondolja, hogy utálod. Valakivel semmilyen se vagy, erre azt gondolja, hogy itt az idő ebédelgetni. Talán az optimális határok között mozgó tetsírszázalékom miatt van. Tegnap Fontos Emberrel kondizás helyett zabáltunk, illetve kipróbáltuk a csodamérleget, csak még arra nem jöttünk rá, hogy lehet a testünk víz, zsír, izom és csont összetétele több mint száz százalék.

Update: ma lesz Peter zsunior, lehet drukkolni! (Pl itt.)

- Tegnap vécére indultam laptoppal, és teljes erővel nekimentem az ajtófélfának, szerintem eltört a bordám.

- Még mindig jobb mintha a laptop tört volna el...

Olinka férje Peter végső soron empaitikus, hiszen tudja, hogy a bordámnál fontosabb számomra a gép. Voltunk tegnap meglátogatni Olinkát a kórházban. Olinka jól néz ki, arca napbarnított, haja vagány, kevés kismamát láttam, aki ilyen stílusosan tud ultra-lepukkant kórházban pálcikával sült lazacot enni. A lazac nem része a menünek - költségemelés ide vagy oda -, azt Kozmó Barátnőnk szállította. A menüt (zsömle, margarin, felvágott) mi zabáltuk föl Peterrel. Sőt, az egyik kismamától szereztünk két rétest is. Akitől nagy empátiával megkérdeztem, hogy ugye ő már túl van rajta, de kiderült, hogy azért olyan lapos a hasa, mert ő még nagyon messze van a szüléstől, csak bajok vannak. Ennek ellenére nagyon jókedvű volt, ránk tukmálta a rétest, amit szintén fölfaltunk. Mi voltunk az ideális látogatók. Aztán elzavart minket a skizofrén kápó-nővér - aki hol bájos, hol undok -, mert vége lett a látogatási időnek hétkor. Nem mintha bármi lett volna hétkor, ami miatt útban lettünk volna. Úgyhogy illegalitásba vonultunk a földszintre a többi kismamával és látogatóval együtt. Gyerekszületés várhatóan szerda vagy péntek!

Ádvent első keddjén...

Üvegfestős korszakomat élem. Ádvent van tökre.