És akkor én egyre idegesebben, ezzel együtt egyre hangosabban ismételtem, hogy értse már meg, hogy nem akarok lefeküdni vele. (Ekkor a szokásos narrátor helyett Carrie Breadshaw gépelt kérdő mondatai kezdtek felvillanni az agyamban, magyar hangjuk Spilák Klára. Vajon minek találkozunk volt pasikkal?) Mire ő egyre mindentudóbban, ezzel együtt egyre idegesítőbben mosolygott, hogy lám, ez igazából védekezés, és pont ez mutatja, hogy igenishogy de. Tovább erősködtem, remek kis monológot tartottam, amelyben érvként felhoztam a kihunyó vágyat (Vajon a soron következő pasi mindenkinél felülírja az előzőek iránt érzett bárminemű vágyat?), meg azt, hogy egyszerűen tényleg nincs kedvem hozzá.

Aztán valami kósza javaslatot tett arra, hogy mi lenne, ha mégis kipróbálnánk. (Vajon ezért nem szereti tehát némely pasi, ha a barátnője a volt pasijával találkozik, mert magából indul ki: ha ő találkozna a volt nőjével, akkor menthetetlenül duni akarna?) Ezzel bizonyítva, hogy nem félek. Khm. Aztán azt akarta, hogy mondjam meg, hogy hogy ki volt a jobb az ágyban, ő vagy egy másik valaki (nem a mostani, hanem egy régebbi ráadásul), ekkor kikapcsoltak a Szex és New York mondatok, mert végképp elborult az agyam, de inkáb csak nevettem, picit hisztérikusan persze, és azt mondtam, hogy "nem lehet benneteket összehasonlítani". Mert kegyetlen vagyok.

Hát én nem szeretem a Stahl konyháját, annak ellenére, hogy jók azok a kaják, amiket főz, és a végén úgy néznek ki, mint amit meg lehet enni. (Ellentétben Lázárral, aki cuki látvány, kurva jól szeletel és lendületesen szór, de szerintem a szeleskedés végére semmi nem fő meg nála rendesen.) Először is az obvious (ahogy Avril Lavine énekli: he was boy, se was a girl, can I make it any more obvious) jelzői miatt. Sehol egy képszerű hasonlat, sehol egy túlzás, csak a mély hangon búgott trivialitás. A csokoládé csokisan édes, a liszt fehéresen nemtommilyen, a méz aranylóan lágy, így tényleg sokkal gusztusosabb, és enélkül tényleg el sem tudnánk képzelni, milyen a méz. Aranyló. És folyik, igen, köszi. Meg mindig mindent összekoszol, pedig nem lendületes. (Lázár töröl.) Csöpög a habverőről a (habosan habos) hab, semmi nem áll igazán kézre, vagy csak ügyetlen? Aztán ahogy mosolyog, ezzel a "vagány, karakán nő vagyok, üzletasszony, de ez mégiscsak egy főzősműsor - mondták, hogy mosolyogjak" mosollyal grrr. És végül azért a furcsa szokásáért, hogy mindent elismétel alkotórészenként. Talán azért, mert így megjegyzi a kedves publikum, de engem kicsit arra a karácsony ötödik napja van, köszönt és minden jót kíván öt szélkakaska, négy nyafka macska, három veréb-zenész, két gerle és egy csíz a csupasz körtefán dologra emlékeztet. (Amit egyébként angulul elénekeltem apámnak, aki karácsony negyedik napjánál akart kirohanni a világból, de én végignyomtam mind a tizenkettőt!) Szóval összekeverjük a vajas, kókuszos, lisztes masszát a szeletelt uborkával. Aztán addig pirítjuk ezt a vajas, kókuszos, lisztes, uborkás elegyet addig pirítjuk amíg (kókuszosan) ropógós lesz. And a partridge in a pear tree..

És tenni persze továbbra is csak az utolsó félmondatért fogok.