Volt díjkiosztó, a húsok igen finomak voltak. Jack megdícsérte a hajamat - szerinte hosszan és röviden egyaránt remekül áll, nem csalódtam benne. Willel megbeszéltük, milyen lesz majd, amikor igazán öregek leszünk, és emlegetjük majd a régmúlt goldenblog díjkiosztóit (amikor még nem játszották ezt a rockzenét ilyen hangosan ezek a huligánok). Ezúton kérek elnézést Montagtól, akit koszosnak és rendetlennek tituláltam, pedig csak nem jutott eszembe, hogy trehány és kosztűrő. Illetve szintén elnézést kérek Olinka pasija férje Petertől, hogy nem vállaltam őt fel, mint nagydarab pasimat, és meghatározott időközönként jeleztem a résztvevők felé, miszerint ő egy másik nagydarab. A meglepően finom kaja és az ingyen sör mellé szereztem magamnak egy motoros pasit (lego), majd kénytelen voltam elcserélni a a csoportnyomás hatására, mert motorosom állítólag inkább űrhajós volt. A zene tényleg nagyon hangos volt, de ezt ellensúlyozta egy megfelelő pillanatban szervírozott tatárbifsztek. Szóval jó volt, na.

Közben tovább gondolkoztam a liberalizmus témán, és már legalább félórányi szónoklat van a fejemben a valóság megkonstruálása, a társadalom önszervező mechanizmusai, a polgári liberalizmus, az egyén szabadságának határai, és mások érzéseinek megsértése témában. De továbbra is inkább a hajszínemről írok a blogomban, mert rájöttem, hogy a válasz negyvenkettő. Az meg igen rövid bejegyzés lenne.

Már egyszer beszámoltam róla, hogy Lilla milyen sok szót tud. Nos, újabb lépcsőfokként most redukálta a szókincsét egyetlen szóra: kák(u)m. Minden kákum, persze vannak változatok, de akkor is kákum minden: kocka, karika, barack, papír, játsszunk, kérem, köszönöm (kököm), napszemüveg (kákkakakum), nagypapa (kákkakum). Olyan, mintha lenne egy kis benszülöttünk, aki ezzel az egy szóval fejezi ki magát. Ami oké, ha éppen hozza az adott kákumot, de nehéz, ha éppen ül veled szemben, a szemedbe néz, és azt mondja: kákum. És ha értetlenkedsz, akkor kicsit gesztikulál hozzá, és elismétli szépen artikulálva. Kicsit hangosabban. Olyan jó lenne érteni a kis benszülöttet. Mindent tud, csak nem tudja még elmondani.

Például van neki zenei ízlése. Teszteltük, reakciói stílusonként a következők. Dance (Mika, Bob Sinclair - Sound Of Freedom, buta, magyar popzene, balaton, szerelem stb.): nézte a videoklippet mosolyogva, és táncolt, a tánc állva hintázásból és egy nagyon érdekes karlengetési koreográfiából áll. Soul, RnB: mély érdektelenségbe zuhant, esetleg nézte a videoklippet, ha elég seggrázás volt benne. Techno: konkrétan szeletelt, majd inkább érdekesebb játék után nézett. Opera: bámult a tévére, majd kétségbeesetten nyögni kezdett, hogy kapcsoljam el. Dallamos komolyzene (Rossini nyitány, Mozart): mosolygott, énekelgetett ülve. Kortárs zene: hangosan nevetett. Enrique Iglesias - Do You Know?: ülve énekelgetett, és azon röhögött, hogy én milyen szépen éneklem a dalt Enrique-vel. És a végére hagytam a két nyertest. Az egyik a balett. A Mezzon néztünk valami balett táncos válogatást, ő közben körbetáncolta a szobát. Negyedórát fetrengtünk a röhögéstől azon, hogy balettozik. Az abszolút befutó viszont a rock. A rocktól önkívületbe esett. Korn - Evolution és Linkin Park - Bleed It Out... Mosolygott, táncolt, énekelt, néha fejét hátravetve hanyatt rámvetette magát, annyira kész volt. Illetve odahozta a távirányítót, hogy hangosítsam föl...

Lehetne arról írni, hogy ilyen gárda dolgot lehet-e/szabad-e/jogos-e/illik-e létrehozni, hogy lehet-e/szabad-e/jogos-e/illik-e megtiltani, hogy lehet-e/szabad-e/jogos-e/illik-e ellene tüntetni, hogy lehet-e/szabad-e/jogos-e/illik-e odamenni a tüntetésre, hogy lehet-e/szabad-e/jogos-e/illik-e megtámadni valakit, aki odamegy, de azt gondolom, hogy ez egy annyira összetett dolog, aminek a végén olyan filozófiai következtetéseket kéne tennem antiszemitizmus, liberalizmus és "nekem jogom van hozzá" témában, amikben végül már magammal sem értenék egyet, hogy inkább mégse. Meg hát ebben a témában racionálisnak lenni igen nehéz, győzködni bárkit felesleges, blogban írni róla pedig végleg teljesen értelmetlen.

Azt nem is meséltem hogy amikor hazajöttem a Balatonról akkor a hajam olyan boszorkányvilágosvörös volt hogy muszáj volt tennem valamit és befestettem csokoládébarnára de csak az elejét nemtom ezt találtam ki szóval a hátulja maradt vörös vicces volt de hétfőn befestettem a hátulját is csokoládéra tegnap meg elmentem fodrászhoz és még rövidebb lett.

Igen érdekes volt hallani, ahogy tegnap a csávó a Favoritban a Melrose Place-hez hasonlította a Willis-Moore-Kutcher családot. Jó, biztos kitalálta már más is ezt a hasonlatot, de jó érzés azt hinni, hogy elméletem bekerült a kommunikációs főáramlatba. De igazán hitelesen akkor is úgy kell mondani, hogy "melrose, bazmeg tiszta melrose".

Amúgy kimostam az irodai gatyáimat, most itt száradoznak. Kicsit szomorúan. Készülök az első napra. Mit vegyek föl...

Tegnap még nyomtam egy unatkozó háziasszony programot mielőtt elkezdődne a munka, hagytam a Klinikás néninek, hogy tanácsadjon és kisminkeljen. Mindenkinek üzenem, aki felismert az utcán: nem izzadtam, aranyban tündököltem. Aztán sörözgettem valakivel, meg sétálgattam valaki mással, a kettő között pedig elajándékoztam a sörözés alkalmával vásárolt cigarettát. A megajándékozott hajléktalan istennőnek nevezett, és csókot akart lehelni aranyló orcámra, de ezt nem hagytam.

Ma is teljes erőbedobással loptam a napot, ettem meleg pizzát, aztán hideg pizzát, ebből állt a nap. Mert aztán szeptember harmadikán kezdődik az iskola. Lassan be kell vásárolni, hogy minden meglegyen. Kell füzetcsomag, írólap, félfamentes rajzlap, műszaki rajzlap, körző (minden évben kell, mert szétmegy, hiába nyomja össze apu harapófogóval), grafitceruzák, filctollak, színes ceruzák, kétszinű ceruza (aminek egyik fele piros, a másik kék), tempera (lehetőleg készletben, de fehér kell még külön, mert abból több fogy), radír (egy illatos is kell, meg egy sima), gyurma, hurkapálcika, tinta, csomagolópapír, műanyag borító, vignetta (nem szeretem az előre gyártott borítót, én szeretek csomagolni), meg az extrák: egy új tolltartó, illatos toll, az a kis tűzőgép, vicces vonalzó (anyu, légyszi légyszi).

Na, ki kicsoda? 

Elárulom: bal oldalon a gyermek anyja egy éves korában, jobb oldalon a gyermek egy éves korában.

Tegnap harmincegy éves lettem. Semmi különös. Nem tudom, hogy lesz. Azt se tudom, hogy van.

Ha a pasiddal pont ugyanolyan a bioritmusotok, az tök jó. Nekünk négy madárka, négy pillangó és három szitakötő jellemzi a harmóniánkat, ami annyira szupi. (Szupcsika.) Szóval egymásra fekszenek a szinuszgörbék, a fentek és a lentek ugyanott vannak. Namost ha mindketten egyszerre vagytok idegbajosak, érzékenyek vagy depressziósak, akkor az igenis harmonikus. De ki legyen türelmes és megértő? Én idegesítem, ő megbánt, vagyis ő ideges, én pedig megbántott vagyok... Na mindegy, megnéztem, hogy a bioritmusom alapján ki számomra az ideális pasi. Jelentem: Barbara Streisand.

Gimnázium alatt, egyik nyáron volt egy Aida szuperprodukció, ahova mi elmentünk statisztálni - most megint van ilyen produkció, csak más csinálja, és remélhetőleg másként, erről jutott eszembe. Szóval a két Szilvi meg én (mi voltunk a három Szilvi kivéve engem), és a Bori. Szuperprodukció volt. Egy hétig mentek a próbák - mi voltunk a nép. Nép - nők. Kaptunk ruhákat, persze a többieknek tök jó, egyenes vonalú ruhák jutottak, én meg egy borzalmas, ide-oda kötözgetős szart kaptam. De nem cserélték ki. Viszont - idióta gimnazista lányok - a többiek sem voltak teljesen elégedettek a ruháikkal, vagy legalábbis folyamatosan mérlegelték, hogy vajon melyikben nézhetnének ki jobban, végül az egyik Szilvi cserélt velem, pont az első előadás előtt! Kék szemceruzával voltam kifestve, vonultam ki az öltözőből, gyakorlatilag ragyogtam - a fejemben játszódó videoklipben minden reflektor rám irányult. "De szép" - mondta egy srác vonultamban. Tökéletes pillanat volt. Öt perccel később már azon gondolkoztam, hogy nyilván gúnyolódott. Mondhatnám, hogy kamasz voltam, de ma sincs másképp.

Szuperprodukció volt, ragasztott csíkokon meneteltünk, koreográfia mentén. A szereplésért ingyenjegyeket kaptunk, amiket a családomnak adtam, illetve párat talán eldatam. Erre nem emlékszem, de remélem eladtam, és vettem belőle egy farmert. Aztán anyuék eljöttek, és ha jól emlékszem, az első előadást elmosta az eső, a másodikon meg rossz volt a hangosítás. Az egész igazán béna volt. Az előadás vége felé valamelyik rendező egész más irányba terelt minket, mint amit gyakoroltunk előzőleg. Tök sötét volt, nem láttam semmit. Pedig nem szeretek nem látni semmit, már szürkületben sem szeretem az ismeretlen talajt, egyszer Galyetetőn az erdőben éjjel is keresnem kellett valami támpontot, ami a Reinterbauer Gyuri válla volt. Gyuri magas volt és szép, az üdülőben volt gyakorlaton, és a válla meglehetősen kellemes támpont volt az éjszakában, de ez egy másik történet. Szóval Aida, tök sötétben haladtunk valamerre. Aztán hirtelen kigyulladtak a reflektorok, és én öt-hat méter magasan álltam egy színpad szélén, ha öt centivel tovább mentem volna, akkor kissé öszetöröm magam, de nem volt baj, világítottak a reflektorok, és galambok szálltak a magasba. Szuperprodukció volt tényleg.

Hazajöttem a netmentes balatoni nyaralásból. Lángos, pancsolás, Lillázás, alvás, olvasgatás, sör. Kábé ennyi, de ennél többet nem kívánhat az ember. Lilla már tud járni, ezen kívül legújabb produkciója, hogy ha ráadom a napszemüvegemet, akkor nem letépi magáról, hanem integetni kezd mint Erzsébet királynő. Hm, mi egyéb... Megismerkedtem a part egyik legjobb pasijával, Patrikkal, aki fontosnak tartotta elmondani - remélem nem sértek semmilyen adatvédelmi rendelkezést azzal, hogy megosztom -, hogy Magyarországon lakik, az ötödik emeleten. Persze ismertem már olyan embert, aki egy nemzetközi formanyomtatványra azt volt képes címként írni, hogy Zrinyi 16. Ő amerikai volt, Patrik pedig négy éves.

Én: Az Alexandrában ötven százalékos leértékelés van.
Húg: Hát elég szarok azok a könyvek...
Én: Tudom, láttam.
Húg: Akkor miért mondod?
Én: Hát mert nektek más az ízlésetek. (Húg és apu néznek rondán.) Öööö úgy értem, volt egy csomó ponyva. Ööö meg szépirodalom! Amiket én nem olvasok... Na jó, értitek, hogy értem!

Valamelyik nap arra ébredtem, hogy nincs áram. Mármint nyilván nem arra ébredtem, hogy úristen, nincs áram, de amikor föl akartam kapcsolni a villanyt az ágy mellett, nem ment. Körte vagy áram gondoltam, kimásztam a sötétben, a mikrón megnéztem a digitális órát. Nem volt ott. Oké áram. Lakás vagy ház, gondoltam, megkerestem az elemlámpát, fölvettem a köntösömet - világoskék frotír, nem selyem -, kimentem a villanyórához. Nincs lecsapva, konstatáltam, de az agyi automatika nem folytathatta tovább az ok-okozati elemzést a már megkezdett logikai úton, mert némi vihogás kíséretében (...jaj, fény... hihi... jaj...) megjelent az ajtóban a modell lány.
- Nálatok sincs? - hunyorogtam rá.
- Nálunk sincs - bentről vihogás, kis sikoltozás-, már meggyújtottam vagy húsz gyertyát tök félek az egész házban nincs sőt az utcában sincs ez olyan félelmetes jaj.
- Az utcában sincs? Ez megnyugtató - mentem volna vissza, hiszen akkor majd valaki más megoldja, az egyetlen feladat az alvás hatékony folytatása azon nyomban.
- Megnyugtató?
- Persze. Praktikusan egy dolog aggaszt, hogy talán kiolvad a hűtő. De talán nem nem.
- Mi itt félünk... (vihogás)
- Talán az ufók - tettem hozzá mérsékelten frappánsan, de nekik tetszett (bentről vihogás).

Jelöld meg a fenti szövegben azokat az utalásokat, amelyekkel a szerző öregedésének érezhető jeleit mutatja be az olvasó számára. (8 pont)

Na befestettem megint. Most "hideg gesztenye" árnyalatúra - az ég tegye a festékek nyomorult fantázianeveit akárhova. Az egész tortúrát azért kezdtem, mert nem akartam csak úgy barnára festeni a hajamat, féltem, hogy túl sötét lesz, és vörös marad. Most itt ülök egy meglehetősen sötét, vöröses árnyalattal a fejemen. Mindegy, legyen ez a legnagyobb gond az életemben. Valami nagyon brutálisat álmodhattam az éjjel, mert reggelre kelve úgy meg volt húzódva a vállizmom, hogy a karomat se leengedni, se felemelni nem tudtam. Pedig ágyneműt akartam cserélni, meg porszívózni... (Magyaranya vagyok, a hűtőben van sör.) Egyébként pedig nem szeretem, amikor nem jön takinéni a várt napon, mert előző nap már nem vigyázok a tisztaságra, nem annyira mosom le a fogkrémet a csapról, betuszkolok még egy poharat a mosogatóba, és cipővel megyek be a lakásba. És akkor nem jön. Gondok, mondom én, gondok.