(már nincs cenzúra, mindenki tud mindent.) 

Ezredszer nézte meg a táblázat végén a dátumot. Egyszerre volt elégedett és ideges. Eljött a nap, amire régóta készült. Százszor átszámolta, tényleg sokáig kitart. Clinique-estül, pszichiáterestül, takinénistül. Hát még anélkül. Hány embernek mondta már el ezt meggyőzően - leginkább magát nyugtatva.

- Nem fogok dolgozni egy ideig - amikor bejelentette otthon, anyja megrémült, hiszen sose hagyjuk ott a biztosat ugye, járt utat járatlanért satöbbi.
- De azért beadhatnád az önéletrajzodat egy-két helyre...
- Anyu, akkor három hét múlva megint lesz munkám. Én viszont nem akarok dolgozni egy pár hónapig. Úgy mondok fel, hogy nincs másik munkám. Tíz év ugyanabban - elég volt. Mást akarok csinálni. Nyugi, hetente hívnak fejvadászok, ha mégis úgy alakul, találok ugyanilyet.

Szóval most itt ült az asztalánál, előtte a lefordított papírlap, a szíve a torkában dobogott - banális, de így volt. Félt, pedig nem volt racionális oka a félelemnek. Mi van, ha nem kap állást mondjuk októberben? Ez nem reális. Nem ez a nagy félelem. Hanem a többi. Eszébe jutott egy régi beszélgetés.

- És mit fogsz csinálni? Írsz végre valami normálisat? - kérdezte a pasi, aki olyan nagy nyomot hagyott benne, pedig alig történt köztük bármi. Talán mert kicsit olyan volt, mintha mindig is ismerték volna egymást. Például ezt is csak ő kérdezte meg. Pedig ez volt a terv. So obvious.

- Még mindig szép szeme van - gondolta akkor, egyértelműen nem a tárgyra koncentrálva. Most pedig ült az asztalánál, előtte a papírlap, és félt. Mi van, ha nem tud írni? Mi van, ha tényleg hülyeség ez az egész? Mi van, ha nem fog csinálni semmit? Mi van, ha elüti a villamos holnapután? De legfőképpen, és megint és megint: mi van, ha nem tud írni? Mi van ha... mi van ha... mi van ha... Remegés a nagy ugrás előtt. De tutira jó az ernyő. Ki fog nyílni. Nem lesz baj. Hiszen erre vágyott. És jó lesz.

- Hát akkor... rock and roll - sóhajtotta maga elé, és elindult az említett papírlappal a főnöke asztala felé.

Megint pakolásztam - nyilván valami bajom van, nyilván -, és megint találtam kidobandó tárgyakat. De ahogy egyre kevésbé van haszontalan dolog a lakásomban, úgy válik egyre nehezebbé meghatározni a target marketet a tárgyaknak. Hosszú ideje játszom például a gondolattal, hogy megszabadulok a CD-torony alsó részén porosodó, soha nem hallgatott daraboktól. Csakhogy azok egy része olyannyira rémes, hogy elajándékozni sem lehet őket. Mindegy, nézzük: néhány house, meg trance, egy Salsa filmzene, egy afrikai nemtommi, Sopranos filmzene, Sweet and lowdown... A Sopranost mégis megtartottam - úgyis hiányzik belőlem a rock - a főcímzene miatt, meg a Eurythmics, I've Tried Everything miatt:

Viszont mi legyen egy nagy maroknyi illatmintával? Mind férfi ráadásul, nem tudom, mivel érdemeltem ezt ki a Douglasban. Olinka javaslata:

- Tizenkét év körüli gay wanabe kisfiú?

Ezúton kérek mindenkitől elnézést, akinek a névnapi sms-ére azt válaszoltam, hogy "köszi, arányos vagy". A szótár szerint az arányos gyakoribb szó mint az aranyos. Csakúgy mint a megyek helyett a megyék. A pasi szó pedig szerinte nem létezik. Ezért felvittem új szóként. Ragozni így sem hagyja. Nem fogom ragozni, legyen így.

- Fog menni a biztosító valamikor fényképezni, majd szólok, hogy mikor.
- Az időpont egyeztetésébe van beleszólásom? Mivel dolgozom. Viszonylag sokat.
- Hát annyiban van, hogy amikor mondja a biztosító, hogy jón, akkor otthon kell lenni.

A lehetőségek tárháza... Talán megkérem a modell lányt, hogy legyen ott ő. Úgyis jön eggyel - szerintem - a múltkori rajcsúrozásért. Mikor hazaértem, egy tucat tínédzser dohányoztt a gangon - szerencsére nem köszöntek kezicsókolommal -, aztán egész éjjel üvöltöztek, csapkodták a rácsot, és randalíroztak. Gondoltam kimegyek, és szólok, hogy hagyják nyitva a rácsot nyugodtan, mert úgysem tudnak betörni a betörőemberek a buli ideje alatt. Ahhoz túl sokan vannak útban. De végül nem tettem, és nem küldtem rájuk a macskákat sem. Egy ajtó és tíz év választott el tőlük...

- Hogy is hívják azt a csajt, aki nem Laura Palmer, hanem énekel, mély hangon, lassan?
- Fiatal?
- Igen.
- Szép?
- Igen.
- Norah Jones.
- Az az köszi.

Viszketek hetek óta. A bolhákat - ha voltak egyáltalán - kiirtottam már a macskákból. (Meg a lakásból: padlórésekből, kosarakból, pokrócokból, szőnyegből stb.) De nem nagyon múlik, tehát nem bolha, inkább valami allergia, vagy nem tudom mi. Ezért kitaláltam, hogy elmegyek szoliba, hátha segít. A szoliban elgondolkoztam azon, hogy vajon van-e bármi, amin a szolizás nem ront, úgyhogy hamarabb kiszálltam. Aztán meggyőztem magam, hogy ez jó sokkterápia - kicsit leégek, aztán mire az leégős viszketés elmúlik, elmúlik a másik is. Azt mondjuk nem terveztem, hogy az egész testfelületemet ropogós pirosra sütöm... Ma legszívesebben egész nap mozdulatlanul állnék a nappalim közepén, kizárólag egy réteg hűsítő krémet viselve. Annyira nagyon béna vagyok, de tényleg.

Meg akartam üzenni így blog útján valakinek (akinek egyszer majd szívesen izé), hogy a kettő darab aggályával kapcsolatban (amennyiben az aggály megszámlálható) az van, hogy 1: de szerintem igen, 2: már nem. És hogy szerintem ez egy remek ötlet. De aztán rájöttem, hogy annyi mindent kéne benne cenzúrázni, hogy nem lenne valami értelmes.

Az egész úgy kezdődött, hogy a szomszédom - a nagyon szép modell lány anyukájának nagyon hangos élettársa, ó ezek a fontos részletek, ezeket kedvelem - átjött valamelyik nap megnézni, hogy nem tőlem ázik-e ő. Vagyis hogy nem tőlem az ő fala. Mármint nem tőlem, hanem valamitől a lakásomban. Whatever. Elég az hozzá - ezt a fordulatot at hiszem, még nem használtam, itt volt az ideje -, hogy megnéztük: nem tőlem ázik. Csak egy vizesblokk van az ő faluknál, a vécé, de onnan nem lehetséges. Ennyiben maradtunk.

Aztán valamivel később épp kezet mostam a vécében - a helyiségben, nem a vécékagylóban -, amikor kis izékre lettem figyelmes a csapban. Honnan jöttek ezek? Hullanak netán - néztem föl, és valóban! Hullanak, mert mállik - máik, mert ázik. Fölhívtam ekkor a közös képviselőt, hogy akkor legyen valami, ő pedig vad panaszkodásba kezdett, hogy már olyan jól lezárta ezt az ügyet. Mondtam neki, hogy az ő univerzumában ezek ügyek (vagyis egy ügy, "ázás a 28-ban"), az én univerzumomban viszont ez az én vécém. Na jó, nem mondtam az univerzumos részt - nem értette volna. Mindenesetre nagy sóhajtozások közepette megígérte, hogy felveszi a biztosítóval a kapcsolatot.

Ezt elmeséltem a szomszédnak, mert összefutottunk. Nézze már, megmutatom, mi van nálam - felkiáltással berángattam. Ennek kapcsán elbeszélgettünk. Beszélgetésünkben szerepelt a strang szó. Igazán szakmai beszélgetés volt. A berángatás azért volt szerencsés ötlet tőlem, mivel így elmondhatta, hogy nála nem szárad a fal, márpedig ha jól megcsinálták volna, akkor most száradna, és az én vécém állapota alapján ez bizony még mindig szivárog. (Ki emlékszik arra a helyes gázpalack bekötést reklámozó társadalmi célú hirdetésre a nyolcvanas évekből? "Itty csem civárog" mondta a néni, miközben szappanhabbal kenegette.) Erre felhívtam a közös képviselőt, rávilágítandó, hogy ez nem biztosítós ügy, hanem vizes-bácsis. Erre nagyon ideges lett, és megkérdezte, hogy én is onnan ázok-e, ahonnan a szomszédom. Ettől én lettem ideges, hiszen honnan kéne tudnom, hogy honnan ázok, mint tudja, az én univerzumomban nincsenek strangok, csak ázó plafon. Intézkedik, ezt ígérte meg végül. Sóhajtozott.

Telt múlt az idő, múlt héten szabadságon voltam, egy délelőtt épp azon morfondíroztam, hogy hány nap múlva ildomos zaklatni a nénit az ázás ügyibe. (Zaklatás is a part of my follow-up toolkit.) Amikor hallom ám, hogy fúrnak, faragnak, kalapálnak. Megnyugodtam ettől. Egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy a fúrás, faragás, kalapálás hanghatások termesztésen vízelzárással járnak. (A strangon. Az én strangomon.) De végül Szumba is belenyugodott, hogy aznap nincs kádban vizezés, én pedig már mostam fogat, ezért aztán nevetve indultam bele a pesti délelőttbe.

Tegnap megnéztem a foltot, szerintem terjed. De mivel a szorongás ködén át nyilvánvalóan drámaibbnak látom a helyzetet a valóságnál, így nem hiszek az érzékeimnek. Viszont dokumentáltam anno foltot digitális fényképezőgépemmel. Milyen szerencse, hogy kényszeres is vagyok.

Drága olvasóim, mellékelem drága csoporttársam levelét, aki diplomamunkájához kér segítséget. Aki hajlandó lenne, az küldjön nekem egy emailt. Hálás köszönet.

"Tehát két szerepjátékos ember kellene nekem. Jó lenne, ha legalább a nevüket tudnám, akiket várhatok a következő helyen és időpontban. A fókuszcsoport a BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZBAN lesz 2007. FEBRUÁR 13 17 ÓRAKOR. Bezárkózunk egy klubterembe (hogy senki illetéktelen ne zavarjon) és egy kamera jelenlétében (nyilván a kamera megy, hogy utólag dolgozni lehessen vele), a masinától nem kell megijedni - nem kész átverés show, azaz senki nem látja, nézheti rajtam kívül, illetve a szakdolgozat értékelőin kívül. A fókuszcsoporton a szerepjátékról beszélgetünk, azzal kapcsolatban játszunk, asszociálunk, szituációsjátékokat csinálunk. Nem direkt szerepjátékos összeülésről van szó. Az összejövetel kb. kétórás. Segítőimnek, ha kérik természetesen szívesen elküldöm a már értékelésen túljutott dolgozatot, hogy lássák mi lett a közreműködésükből.

Ha megy, hamar kérek visszajelzést, hgoy tudjam mihez tartsam magam, ill. a szükséges háttér infókat meg tudjam adni (pl. hogyan lehet oda kijutni, esetleges nyitva maradt kérdésekre válaszolni tudjak).

Nagyon számítok Rád, válaszodra, a két emberre, akik közül nem lenne baj ha legalább az egyik aktív szerepjátékos lenne."