|
- Szia Lilla! Szevasz. Hihi.
- Gggg.
- Igen?
- Gggg.
- Igen, aszondod?
- Gggg. Gú!
- Na jó, most kicsit elmegyek, jó?
- Gú!
- Na még mindig beteg vagyok.
- Akkor feküdjél. (Agú.. agő! gggg...)
- Hallom, a gyerek ott dumál a háttérben.
- Ja, fél órája dumál a könyvekhez. Beszélsz vele?
- Aha! Na szevasz, mi a helyzet? Na ki az? Idióta Zsuzsi nagynénéd. Hallom beszélgetsz a könyvekkel?
- Hát nem mondott semmit, csak figyelt kerek szemmel. (Gú!) Azt mondta gú! Hát ez a gú tényleg te vagy.
|
| suematra | 2006. okt. 30. 8:24 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
|
- Lightosan írsz – mondta Fontos Ember, miközben vasaltam. (Kordgatyát színén, ezért is joggal megkaptam tőle a magamét.)
- Hogy érted ezt?
- Úgy írsz, mintha távolságot tartanál a dolgoktól. Kiragadsz egy jelenetet, aztán azt megírod úgy, hogy aki olvassa, az örüljön, hogy írtál. Milyen lenne, ha őszinte lennél?
- Nem értelek. Mindig is így írtam. Nekem nem az őszinteség a fontos, hanem pont ez a távolság. Tudod, megírom, hogy nevessünk rajta.
- Jó, de milyen lenne, ha úgy írnál, amilyen vagy? Milyen vagy?
- Basszus, mit akarsz tőlem hallani? Ilyen vagyok, ilyen, ahogy itt most beszélünk! Ilyen alany-állítmányos lenne! – kezdtem lassan az idegtől éleket vasalni a gatyába sréhen.
- Na tessék, ilyeneket kéne leírnod.
Nem tudom. Tényleg azért kezdtem blogot írni, mert amit megírtam, az elvesztette az erejét. Ez volt a cél. Mostanában pedig úgy érzem, ha megírok valamit úgy, ahogy igazából érzem, akkor egy kicsit meghalok. Ráadásul nehéz úgy felboncolni magam a nyílt színen, hogy közben mindenki, akiről írnék, olvas. De ma valahogy alany-állítmányos, „nem érdekel olvassa-e bárki” kedvem van.
Tegnap volt Nerd buli. Szerintem az jó társaság, ahol elhangzik az a mondat, hogy „megkérdezem a feleségem, hogy hol van az űrállomás-darab.” Volt ezenkívül egy humoros beszólás részemről, mert úgy döntöttem, Freud kedvéért most nem elszólom magam, hanem vicceimen keresztül fejezem ki mélyen elnyomott énemet. Az történt, hogy oroszpeti egy elég bonyolult rokoni-baráti kapcsolatot vázolt fel (csajom apjának a legjobb barátjának a…), és ezt a hallgatóságból ketten ugyanúgy rajzoltuk magunk elé a levegőbe, hogy megértsük. Mire valaki azt találta mondani, hogy járnunk kéne (mármint nekünk, a két rajzolósnak). Mire én azt kérdeztem, hogy tehát azt mondod, hogy akik ilyen egyformák, azoknak járniuk kéne? Ezen az egész hallgatóság nagyon nevetett, pedig legfeljebb hárman értettük, hogy miért is vicces ez – így leírva sem igazán vicces.
Gyakorlatilag négy hónapja gondolkozom azon, hogy akik egyformák, azoknak járniuk kell-e, illetve ha nem járnak, akkor miért nem, és helyette barátoknak kell-e lenniük satöbbi, satöbbi. Tudom, hogy ezen tizenéves korában szokott gondolkozni az ember, de nekem most van ilyenem. Négy hónappal ezelőtt találkoztam valakivel, akiről a harmadik percben azt gondoltam, hogy életem összes többi percét szeretném vele tölteni. Talán nárcizmus, de jó volt olyan emberrel együtt lenni, aki ugyanolyan mint én. Nem lehet, hogy mi gyakorlatilag egy ember vagyunk? – kérdezte egyszer, aztán mégsem jöttünk össze igazán, és a sok gondolkodás akkor indult.
Először úgy azonosítottam ezt a nagy hasonlóságot, hogy nyilván ő a nagy ő, és kicsit nehezemre esett elfogadni, hogy mégsem. A körülményeket okoltam, mert a körülmények okolhatóak voltak. És persze kicsit elveszettem a nagyőbe vetett hitemet is. Aztán később megváltozott a véleményem, úgy gondoltam, nem léteznek „körülmények”. Ha mással alkalmas egy kapcsolatra, velem meg nem, akkor nem a körülmények a hibásak. Amúgy sem egy darab két fele voltuk, hanem két egyforma darab. Jó, igazából az a gondolatom még nem múlt el, hogy gyakorlatilag egy ember vagyunk. De ez csak arra jó, hogy mindig tudom, milyen gatyában fogom látni legközelebb, ami nem különösen hasznos. Szóval akár a körülmények, akár más, ez nem jött össze, és most adott ez két ember az univerzumban, én meg próbálok köztük valami olyan viszonyt paraméterezni, amit értelmezni tudok. Elválaszthatatlan jóbarát. Vagy valami ilyesmi. De rég dobozoltam már!
Minden kapcsolatom a „nehezen definiálható” kategóriába tartozott, amióta élek. Egy ideig ebből érdemet kovácsoltam, aztán eljött az idő, amikor elkezdett zavarni, és úgy igyekeztem együtt élni a ténnyel, hogy mindent megpróbáltam bekategorizálni, dobozokba tenni. Ettől persze nem lett jobb, sőt. Jött a következő „dolog”, ami megint nem fért bele a szokványosba, én pedig újra és újra megpróbáltam kialakítani neki a megfelelő rekeszt, nem sok sikerrel. Hála az elmúlt évnek – a huszonkilencedik életévnek, ami igazából nincs is, csak a harmincadikat megelőző, igaza van angeldaynak – olyan tanulságos dolgok történtek, amik segítettek abban, hogy már ne próbáljak mindenáron dobozolni.
Így lehetnek aztán meghatározhatatlan emberek az éltemben, görcsölés nélkül, különösebb agyalás nélkül. Srác, akibe évekkel ezelőtt szerelmes voltam, ma pedig két-három síkon élvezzük egymás társaságát, nem járunk, de havernak is nagyon nehezen tudnám kategorizálni. Nem is akarom. Fölösleges. Emberek változnak, kapcsolatok változnak, semmi sem végleges, dolgok történnek, jönnek-mennek, az élet érdekes, és ez jó. Szóval nyilván egyetlen oka van, hogy miért keresem vadul a fent említett embernek a megfelelő rekeszt. Jóbarát, persze… Addig biztos nem, amíg a csípő-váll arányán, meg a szemszínén merengek. Meg amíg négy hónappal ezelőtti beszélgetések jutnak eszembe.
- Neked milyen színű szemed van? – kérdeztem vizsgálgatva. – Olyan zöldes – tettem hozzá, miközben arra gondoltam, hogy nekem zöldeskék szemem van, és ha valaki kedveskedni akar nekem, akkor azt mondja, hogy zöld. Nem tudom miért, talán a zöld érdekesebb. Udvarolok, bakker, egyszerre udvarolok mindkettőnknek.
- Inkább barna - válaszolta. - Na jó, kicsit zöld. Akkor szokta valaki azt mondani, hogy zöld, ha kedveskedni akar.
- Oké, lebuktam.
|
| suematra | 2006. okt. 29. 14:27 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
|
- Hörgőgörcs - fuldokoltam csendben -, ilyen szó nincs.
Mindig elolvasom a tájékoztatót, aztán mindig beveszem a gyógyszert, mert a tájékoztatóban sosincs semmi érdekes. Most úgy alakult, hogy először bevettem a gyógyszert - átfutott az agyamon, hogy el kéne olvasni a mellékhatásokat, meg az összeférhetetlenségeket előbb, mert egyrészt viccesek, másrészt sose lehet tudni. Tehát bevettem, aztán levetettem magam a kanapéra, hogy elolvassam, és mit látok: száraz köhögésre való és hurutos köhögésre való gyógyszert nem szabad egyszerre szedni - ezt persze egy hülye is beláthatja könnyen, mint a vízkifolyás hatására csökkenő nyomást a bojlerben. Mert a köptető feloldja a cuccot, és ha nem tudsz köhögni, akkor ott marad, és tüdőgyulladást kapsz például. Meg fokozottan növeli a hörgőgörcs kockázatát. Milyen helyes: hörgőgörcs. Ilyet akarok egyet nyomban. Lássuk csak, három órája nyomattam a köptetőt, már nem hiszem, hogy hörgőgörcsömnek kéne lennie, pedig érzem, ahogy határozottan alakul.
Update: nem lett hörgőgörcsöm, de nem is szedtem tovább a gyógyszereket. Még mindig olyan a hangom, mint .... (ide képzeljünk egy híres jazzénekest, én nem tudok egyet se). És néha eléneklem, hogy "Oh, Lord would you buy me a Mercedes Benz."
|
| suematra | 2006. okt. 25. 14:26 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
Helyzetjelentés: beteg vagyok szerda óta. Ez alatt az idő alatt semmi érdekes nem történt. Otthon feküdtem, nem csináltam semmit. Még csak nem is olvastam. Hevertem a kanapén és tévét néztem. (A tévéből csupa mocsok ömlik az emberre, ezt most vettem észre. Nyomatják az ingyen-műsoraikat - van erről egy elméletem, miszerint bizonyos filmekhez csomagban adnak ingyen néhány nézhetetlen, eladhatatlan sorozatot -, hogy legyen mibe tölteni a reklámot.) Emberekkel időnként beszéltem telefonon, az emberek meg nevettek, mert nagyon furcsa a hangom. Mondhatnám, hogy olyan dívásan búgó, de közben hihagyunk minden harmadik magánhangzót. Mármint a hangom és én.
A macskák vélhetően meghülyültek attól, hogy folyamatosan otthon vagyok. Mondjuk sose voltak normálisak. Volt redőnyleeresztés, gyógyszerlevél rágcsálás, félig telt fürdőkádba beugrás. Rém szórakoztatóak. Én is meghülyültem egy kicsit - pedig a végén már nem is gondolkoztam - azért jöttem ki egy kicsit a levegőre. (Vagyis internetezni.) Út közben többször belefutottam a forradalmi tömegbe. Csak nekem furcsa ez az interaktív, családi jeleggű megemlékezés-hullám? Bár annyira sokat voltam otthon egyedül, hogy csak kicsit hatott szürreálisan, amikor tegnap hajnalra tankok álttak a szomszédos grundon, meg az is lassan helyénvalónak tűnik, hogy óránként dübörög el az ablakom előtt egy nyitott platós teherautó, amelyen forradalmi gyerekek lengetnek forradalmi zászlókat.
|
| suematra | 2006. okt. 22. 16:21 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
Zsolti jött, látott, szerelt, és megint levett egy csomó pénzzel, de nem baj, legalább meg van szerelve a radiátor, amit pár hónapja elengedett a fal, és lezuhant - még jó, hogy nem az a bizonyos nyolcvan literes bojler volt, mint pár éve. Szóval a radiátor ismét megszokott helyén van. Illetve most a nem megszokott helyén van, mert a megszokott helye abban a bizonyos leszakadt állapotban a földön volt, mivel ugye hónapok óta nem bírtam rávenni magam, hogy megszereltessem. De ez végre megoldódott.
Ha már ilyen progresszíven alakulnak a dolgok a lakásban, gondoltam felnyomom végre a nyomást a cirkóban. Szintén hónapok óta halogattam, hogy beállítsam a megfelelő értéket (1-2 bar) a jelenlegi 0,9-ről. Mert végülis jó az a 0,9. Napokig morfondíroztam, hogy vajon hol lehet az a használati utasítás, amin le van rajzolva, hogy hol is kell azt a bizonyos csavart megcsavarni, hogy belemenjen a nyomás a szerkezetbe. Tudom, hogy láttam valahol. Mígnem rájöttem, hogy a szerkezeten magán van az a bizonyos rajz arról a bizonyos csavarról.
Szóval fogtam azt a bizonyos csavart, és elforgattam abba bizonyos irányba, és persze abban a pillanatban rá is jöttem, hogy az nem az a bizonyos csavar, hanem egy másik, ami arra való, hogy leeresszük a szerkezetből a vizet. (És a hülye is tudja, hogy akkor aztán még kevesebb lesz a nyomás.) Különösen mulatságossá az tette a helyzetet, hogy a bojler a lakás legnagyobb beépített szekrényében van, a bojler alatti polcokon a cipőim tárolódnak, amelyeknek nem kedvez a hirtelen kiömlő forró víz. Az alkarom bőrének sem kedvez. Ígyhát két nagy ugrással a fürdőben teremtem, majd egy törülközőt a karomra tekerve gyorsan visszazártam a csapot, éktelen káromkodások közepette. Ekkor a nyomás már csak 0,4 volt. Megjegyzés: ez már arra sem elég, hogy zuhanyozzon az ember.
Említett törülközővel felitattam a vizet, aztán nekiláttam tanulmányozni a bizonyos ábrát, illetve a szerkezetet, hogy mire gondolnak ők, ha nem erre a csavarra. Viszonylag hamar megtaláltam, megmozdítani viszont nem tudtam. Előszedtem egy kisebb franciakulcsot, ami valóban egy kisebb franciakulcs volt, túl kicsinek bizonyult. Aztán egy laposfogót, de az se volt elég nagy. Egy ideig még próbáltam nyöszörögve kicsavarni szabad kézzel, közben azon gondolkoztam, hogy vajon a víz, a gáz és az áram együttesen milyen fiziológiai hatással lesz ügyetlen önmagamra. A csavar nem mozdult. Márpedig estére itt nyomásnak kell lennie a zuhanyzás miatt. Gyorsan végiggondoltam, kit tudnék szerezni hirtelen egy férfias csavarás erejéig, de nem bukkant fel az agyamban senki, ettől persze még gyöngébbnek éreztem magam, magányosan fogok meghalni stb...
Teljesen elkeseredve felöltöztem, aztán később fogtam a laposfogót, szétfeszítettem, rászorítottam, koncentráltam, majd büszkén néztem, ahogy a kijelzőn 1,5-ig emelkedik a szám. Szóval végül csak megoldottam, de azért jó (lenne) a férfi a háznál. Erre akkor gondoltam megint, amikor péntek este Bobó beszorult a beépített szekrény mögé, és arról ábrándoztam, hogy gyönge női létem ellenére hogyan fogom baltával széjjel verni az egészet. De ez egy másik történet.
|
| suematra | 2006. okt. 17. 8:38 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
|
Szeretem az őszt, jók a szagok. Csak megint kell venni cipőt. A pénz megvan már rá, de megint nem tetszik egy sem. Na mindegy, majd elrángatom aput, mint mindig. Azért is jó az ősz, mert lehet megint suliba járni, és ez most különösen jó. Mert van egy srác, aki nagyon tetszik. Ő is másodikos, de szerintem tavaly nem járt a mi giminkbe, mert tavaly nem láttam. Nagyon, nagyon helyes! Amikor meglátom, iszonyúan elkezd verni a szívem, és elszabadulnak a pillangók a gyomromban. Szerintem én is tetszem neki, de nem tudom, mit lépjek. A múltkor szünetben odajött, amikor a Krisztiékkel álltunk a büfé előtt, mert ismeri a Krisztit. (Tényleg, meg kell kérdeznem Krisztit, hogy hogy hívják, és hogy van-e barátnője.) Szerintem miattam jött oda, mert tökre nézett! Olyan szép szeme van! Amikor rámnézett, totál elolvadtam. Mondott valamit a töritanárról, de alig bírtam megszólalni, kicsit hányingerem is volt. És nagyon drukkoltam, hogy el ne piruljak. Utána még percekig remegett a lábam. Marha kíváncsi vagyok, hogy vajon harminc évesen is hányingerem lesz majd, ha belezúgok valakibe?
|
| suematra | 2006. okt. 16. 11:02 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
Lehet, hogy én furcsa lány vagyok, de azt gondolom, hogy ha amíg ingyen használom ezt a freeblog dolgot, addig ám kereshessenek rajta pénzt, akik csinálják. A bloggeren azért kellett volna fizetni, hogy ne legyen bannerem, itt meg akár még pénzt is kapok.
A pénzt elfagyizhatnám, vagy adhatnám valami alapítványnak, ehelyett három opción gondolkozom:
a) Angeldaynek adom, hogy megvehesse a New Super Mario DS-t.
b) Veszek belőle Nerd Juniornak babaruhákat - így is blogger baráti körben marad a lóvé.
c) Ez lesz Isolde és Bright nászajándéka - mert nem csak a lánybúcsúról maradtam le, hanem az esküvőről is, és a nászajándékot is csak ígérgettem hónapokkal ezelőtt. Gondolkoztam egy kedvesen frappáns ticket restaurant tömbön, de a melegutalvány olyan snassz. (Az olyan, amin melegeket lehet venni? - kérdezné Susie.)
Csak lenne már jó helyen az a banner, mert így különösen roncsa-báncsa a szemet.
|
| suematra | 2006. okt. 13. 14:48 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
|
Kedves Naplóm!
Ha egy csíkos füzet lennél, akkor leírnék ide mindenféléket, de nem vagy csíkos füzet. Például száz éve megírtam már magamnak a májusi pasi-sztorit, de nem éreztem publikálhatónak. Azért írtam meg, hogy nevessek rajta, jól is esett. Aztán pár hete elolvastam, és semennyire nem találtam viccesnek, legfeljebb cinikusnak. Tegnap aztán olyan május szagú volt a levegő, gondoltam, itt az ideje átírni.
De rájöttem, hogy nem tudom úgy megírni, hogy diszkrét is legyen, de azért kitárulkozós, hogy ne derüljön ki belőle, hogy kiről van szó (de azért egy kicsit igen), szóval számomra fontos dolgokat kéne kihagynom belőle, amitől aztán teljesen érthetetlen és ütőképtelen is lenne.
Ha csíkos füzet lennél, akkor őszintéket írnék, például hogy tegnap megtudtam, hogy barátnője van, és nem tudom miért, de tök szar kedvem lett tőle. Erről egy fél oldalt írnék, azt hiszem.
De nem vagy csíkos füzet, szóval egyszer majd megírom a sztori blog-verzióját viccesen és politikailag korrekten, vagy írok helyette arról, hogy macskás-ember ne csodálkozzon, ha a cipőjében egy olyan tortához való gyergyatartó virágocskát talál, aztán arról, hogy másodszor is találtam egy nagy őt, ami visszadta a hitemet, és egyben szegényebb lettem egy illúzióval, aztán például írok a vállalati lifthelyzetről. Mert az vicces.
|
| suematra | 2006. okt. 6. 12:35 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
|
Amúgy pedig elmondom mi számít. Az számít, hogy ülünk Lilla-gyerekkel az orvosi rendelőben, az egészséges váróban, családom többi tagja kint vár. Mi ketten ülünk az üres váróban, körben székek, a falon rajzok, plakátok. Lilla a térdemen ül - mert már tud ülni - velem szemben, kezemet összekulcsolom a hátán. Egy napja fölfedezte a kezeit, most is a kezeit vizsgálja összeráncolt homlokkal. Összefonja, de egész másképp, mint ahogy te tennéd, neki ez újdonság, mindenféle módon tördeli a kezét, ökölbe szorítja, kinyújtja az ujjait, megfogja a másik kezével, és nagyon ráncolja a homlokát. A világ ebben a pillanatban Lilla és Lilla kezei.
|
| suematra | 2006. okt. 3. 10:48 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
|
Hivatalos közlemény az előző bejegyzéssel kapcsolatban
1. Nyilván kiderült rólam, hogy zsidó származású közgazdász vagyok (aki szociológus lesz), szakszervezeti vezető apukával, Recsket megjárt szocdem nagypapával. Vajon milyen lehet a politikai beállítottságom? De mindkét oldalból elegem van, ha nem derült volna ki. Mélységesen csalódtam a politikában - mondanám, ha ennek volna értelme.
2. Informátoraink szerint M. Kriszta balos. Nyilvánosan beismerem: igazából nem érdekel, hogy balos-e vagy jobbos. Csak ne közvetítsen számokat. (Csak miután megértette, mit jelent az, ha a khí négyzet próba szignifikanciája nagyobb mint 0,0005.)
3. Tényleg csak én néztem akkor tévét, amikor egyszer felsorolták, hogy milyen szervezetek vannak kint a téren? Annyira abszurd volt, hogy eszembe jutott róla, amikor a konferanszié köszönti a vendégeket a Vendéglőben a világ végén.
Amúgy pedig amit erről a témáról el lehet mondani, azt leírta a Tóta W.
|
| suematra | 2006. okt. 3. 9:48 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
|
Nem nézek többet választási műsort egyedül. Az volt a baj, hogy meghallgattam köztársasági elnökünk beszédét, aztán már nem bírtam kikapcsolni a tévét, annyira felhúztam magam. Aztán pár órával később konstatáltam, hogy ennyi szánalmas hibát, béna rigmust, politikai, szociológiai és matematikai badarságot egy adagban még nem hallottam.
Máté Kriszta pedig mondjon le... Bemondólány tudjon beszélni - esetleg számolni - és legyen elfogulatlan, vagy elég intelligens ahhoz, hogy tudjon annak látszani. Ő nem tud. Azok az enyhe szóhasználati és arckifejezésbeli árulkodások... A jobboldali jelölttől negyven százalékos feldolgozottságnál szerinte már lehetett elvenni a győzelmet, a baloldali győzelme viszont még hatvan százaléknál sem volt biztos. Arról ne is beszéljünk, hogy "tizedszázad százalék" meg "a főpolgármesterek feldolgozottsága"...
A népek pedig maradjanak kint a téren - hiszen megmondta a vezér is -, és folytassák Rejtő-szerűen szürreálisba forduló alakulásukat. Köszöntsük a Nemzeti Felemelkedési Mozgalmat, a Nemzeti Bizottmányt, a Forradalmi Őszi Ifjakat, az Ötvenhatot Kedvelők Forradalmi Közösségét, a Népi Igazság Bizottmányát, az Elkúrtátok 2006 képviselőit, az Alkotmányozó Nemzetgyűlést Akarók Kossuth Téri Forradalmi Izéjét... És szabadítsuk ki Táncsicsot!
|
| suematra | 2006. okt. 2. 11:03 | főoldalra vele
| még nincsenek kommentok |
|
