- Várj, megmondom: az a nagy ő, aki úgy gondolja, hogy ő a nagy ő - mondta meg Eszter.

Ex-Házinyúlnak magyaráztam ezt a vákuum-effektus dolgot, miszerint ha eltávozott a lelkemből az éppen aktuális szerelem-jellegű izé, akkor a helyén űr marad, ami beszív oda valakit nagyon hamar.

- Ó, akkor erre kell apellálni! - mondta erre ő.
- Olyan nőt kell keresni, aki szerelemre vágyik. Hát most tényleg felfedeztük a spanyolviaszt. - mondtam erre én a tőlem megszokott közepes cinizmussal a hangomban.

Tegnap este csak meséltem Olinkának a történeteket össze-vissza, mindenféle pasikról. Főleg X-ről meséltem, Olinka egy ponton már csak fogta a fejét, hogy ne tegyem ezt, már megint csak róla beszélek. Erre megnyugtattam, hogy nem kell agódni, nem vagyok és (talán) nem is leszek szerelmes X-be, csak azért beszélek X-ről, hogy ne Y-ról beszéljek, mert róla aztán csak olyanokat tudnék mondani, hogy "és akkor ő... és akkor én... és akkor ő". És igazából az a történet csak az én fejemben zajlik, bár miatta vannak a pillangók a gyomromban. Szóval az egyik lúzerségemmel fedezem a másikat. És hogy igazából miért foglalkozom X-szel és Y-nal? Hát hogy egyáltalán ne foglalkozzak többet Z-vel, ez egyszerű.

- Te, ez az egész buddhizmus dolog nem azért volt, hogy ne kelljen az ürességet feltölteni? - kérdezte Olinka a tőle megszokott közepes cinizmussal a hangjában.
- Dehogynem. Mit akarsz, néha percekre sikerül is.

Az egészben az a csodálatos, ahogy zsong bennem az egész, és aztán egyszer csak egyszerre van ott mindenki és senki. A végén pedig  hozzámegyek Jack-hez (a szeptember 15-i bejegyzései miatt). Igen, asszem ez lesz a vége.

A hét végén adtam buddhista zsidó önmagamnak. Pénteken zsidóskotam: ettem kerek tárgyat a zsidó újév alkalmából, hogy kerek legyen az év. Szombaton pedig buddhistáskodtam: végigültem egy rendkívül ceremoniális ceremóniát. ("Ehhez buddhistának kell lenni" - súgtam barátom fülébe, pukkadozva röhögtünk, és ültünk tovább egyre csökkenő türelemmel.) Találkoztam ott Jóemberrel, aki úgy gondolta, kihoz mindent az aktuális belpolitikai eseményekből, kitalálta várakozás közben, hogy minden három bekezdésből szótagból álló szót skandálni fog. (é-pí-tők sport-csar-nok) Ez rendkívül nagy hiba (hi-ba-volt hi-ba-volt) volt, mert egyrészt úgymaradt (úgy-ma-radt), másrészt átragasztotta rám is.

Ui: Szumbának jeleztem, hogy írhatna.

Találkoztam megint a boldogságba oltott végtelen szomorúsággal. Volt a fiú, szemében ezer év tapasztalás, kis mosoly, nagy szenvedés. És volt a lány, aki akkor is végtelenül szomorúnak tűnt, amikor nevetett. Mások szomorúságára eléggé fogékony vagyok, mint az köztudott. Először nem értettem az egészet, a szerelemben valamelyest biztos voltam, de abban is, hogy valami nehéz történetük van. Meg is értettem kicsivel később, megint egy történet, ami milliószor megtörtént már, ez sem fekete-fehér.

Találkoztam ex-Házinyúllal, aki elmesélte az aktuális hullámvasutazását: van egy lány, akivel néha úgy néz ki, hogy lesz valami - akkor jó -, aztán nem jelentkezik - akkor rossz -, és amikor már majdnem beletörődne, akkor megint ad valami pozitív jelet. Welcome to my world - mondtam neki, és próbáltam nem nevetni nagyon hangosan, hiszen ő pontosan ezt csinálta velem több mint egy éven keresztül. (Olinka el is nevezte az említett akcióit sátánkodásnak, a "kis sátánfajzat..." sóhajtás nyomán.)

- Jutka, van egy "napl" című file a dokumentumaim között, küldd már át nekem. Napl, mint a napló ó nélkül.
- Vagy mint a naplemente emente nélkül.

Makro-vitánk volt makro-témában. Hogy akkor most mi lis esz a svájci gazdasággal, és az alapkamattal. Mert az egyik forrás szerint felmegy, másik szerint le. Akkor tervezzünk úgy, hogy felmegy, aztán le? Vagy folyamatosan fel?
- Ingadozzon. Fel és le. Feeeel leee. Mivel egy szellő hintáztatja az ágat... - mondtam én.

Most megyek a rádióba szakérteni.

Hirdetmény értesít: állapotfelmérés szükséges a lakásokban, hogy a környező építkezések megkezdése előtt dokumentálhassák a lakás állapotát, hogy például ha omladozik a lakásom már most, akkor ne perelhessem be őket, hogy miattuk omladozik, csak azóta, és különben is, szemtelen huligánok! A kapun a hirdetmény, hogy jönnek fent nevezett, alább felsorolt időpontokban, és ha nem, akkor kizárom magam minden kártérítésből. Nevetgélek, szingli vagyok, nem vagyok otthon.

Másodszor se vagyok otthon - szerintük. Szerintem igen, mert beteg vagyok - remember -, de ők nem csöngetnek. (Jó, mondjuk nincs csengőm.) Felhívom őket, a kis hölgy flegmán kioszt, hogy majd jól küldenek nekem tértivevényesen értesítést, mert nem működtem együtt. Mondom neki, hogy én éppen működök, de hajthatatlan, leragad a tértivevénynél. Jó, de milyen címre - kérdezem én, mire ő hebeg-habog, akkor majd a postaládába dobják be az értesítést - zárja le diadalittasan. Másnap megnézem a hirdetményen, hogy kik ezek, mielőtt üvölteni kezdenék bárkivel, hogy kik vagytok ti, valami istenverte hivatal?! Csak valami kft. Kik vagytok ti, valami istenverte hivatal?! - gondolom ekkor, ennél tovább nem érdekel a dolog.

Harmadszor is van hirdetmény, szerdán jönnek. Alul vastagon filccel: TÖBBSZÖR NEM JÖVÜNK! Ezekkel le fogom vetetni a cipőt, amikor bejönnek - ilyen és ehhez hasonló megalázásokon töröm a fejem. Hazamegyek időben, már nem hagyok semmit a véletlenre, felhívom a kis hölgyet, hogy legyenek kedvesek nagyobb erőfeszítéseket tenni a behatolás érdekében. Ne adják fel egykönnyen. Szerencsére pont akkor érkezem, amikor a lépcsőházban tanácstalankodnak, két kiscsaj, kicsik és fiatalok, diákok? Beengedem őket, Szumba megmondja nekik a tutifrankót néhány berregés és csipogás formájában. A lányok jegyzőkönyvezik, hogy a lakás hibátlan, sérülésmentes. Aláírom a dokumentumot, közben jelzem Szumbának, hogy egyesek intim szférájába túlságosan behatolt. (Szaglászik.) A lányok vihognak, nem zavarja őket a szaglászás, csipogás, vihognak, vihognak. Mindezt az előszobában, meg se nézték a lakást. Így lehetőségem van az építkezésre fogni bármit, ami omladozik a kérómban. (Huligánok.) Kár hogy nem omladozik semmi.

Lányok el, ruhák levesz, fotelben híradónézés (huligánok), gondolkodás vacsorához mit felvevés. Kaputelefon cseng, negyedik emeleti lakó íratna alá valami közös-házas-tulajdonrészes dolgot. Felöltözés, beengedés, udvariaskodás, kellemesen csalódásosan megfelelően rövid beszélgetés. (Ez most olyan lett, mintha én írtam volna.)

Ezután hív T. Vacsorapartnerem, hogy nem bánnám-e, ha nem mennénk, inkább ő jönne, ezért meg azért. Ugyan már, a mai napon, úgy látszik, fogadóórát tartok úgyis. Dehogy bánnám, dehogy bánnám...

"Ha nem lesz meg a pénztárcád, meghívlak vacsorázni. Ha meglesz, akkor pedig te hívsz meg, jó?" Mit tudott erre mondani? A pénztárcája meglett, most duplán örül. Vagyis triplán. (Én erre azt mondtam, hogy hidroplán, mert nem tudtam überelni, de ez most nem fontos.)

Ma valakinek Arisztotelészt idéztem érvelésem részeként. Erre is nehéz bármit mondani. Valakinek pedig úgy érveltem, hogy "az én valóságomban az a megfogalmazás jó". Ez is nehéz. Ma végtelenül idegesítő vagyok. Ma nagy játékos vagyok. Ma megyünk, és eszünk rengeteg félig átsült marhát. Hidroplán.

Aztán volt még az is, hogy véletlenül azt mondtam a reduktív eljárással készült borra, hogy deduktív. Erről lehetne valami hülye szociológusos viccet alkotni. (Búvár-orvos, logopédus-nőgyógyász, borász-szociológus.) Próbáltam a többieknek mondani, hogy ez a deduktív bor dolog milyen vicces, felállítok egy borhipotézist, és aztán... De magamra maradtam a vihogással.

Munka-jelentés: Amikor megírtam, hogy általában mit szeretek a munkámban, egyértelművé vált, hogy mit nem szeretek most. És rájöttem, hogy egy csomó minden rajtam múlik. Most úgy csinálom, ahogy szeretem. Azóta jobb, sokkal jobb. Nagymamámtól ezt tanultam: 1. Csináld azt, amit szeretsz. 2. Ha valami miatt épp nem azt csinálod, akkor csinált úgy, minta szeretnéd. (Kiegészítés: Himihumi módon nem lehet semmit csinálni.) 3. Ha végképp nem megy, ne csináld.

Pasi-jelentés: Valahogy tavasz van, amit nem értek.

Testedzés-jelentés: A tízalkalmas bérleten már hat strigula van. Büszkeség feszíti mellkasomat. Köszönöm barátaimnak, családomnak, és Istennek...

Haj-jelentés. A hajam még mindig teknőctarka. A végén vörös, valaha kiszőkített, aztán ráfestett. A közepén egy jó adag fekete, ami azért olyan, mert csak így lehet befogni a végét. A tövénél az eredeti hajszínem, immár három centi, meghatározhatatlan sötét-világos-matt-vöröses-barna, benne ősz szálak, tarkón néhol aranybarna. Voltam Istunál, mondtam neki, hogy azt csinál, amit akar, a lényeg, hogy szabadítson meg a hajam jelentős részétől. A vég-vörösnek mennie kell! "Aztán nekem nincs vinnyogás!" - mondta, és levágta a kétharmadát.

Bőr-jelentés. Az arcomon nagy pattanások jelentek meg. Értem én, tavaszt érzek ősszel, cserébe harmincévesen kamasz bőrproblémák dukálnak, de ezt akkor sem tudom elfogadni. Vásároltam termékeket - még jó -, drasztikus ápolás megkezdődött. Hugom szerint allergiás vagyok a vitaminokra, igaza lehet.

Kávé-jelentés: Az új irodában a kávé szerintem remek, a kollégák szerint rémes. Mélyinterjúkat készítettem a téma felgöngyölítéséhez. Kiderült, hogy az automatából tejeskávét isznak fogalom nélkül - én pedig ugye nem fogyasztok tejet. Tehát ez lehet a vélemény-eltérés oka. Mondtam nekik, hogy ne igyanak tejes dolgot az automatából, mert a tej por benne. A kávé ellenben szemes. Nem, nem szemes, az is por - volt a válasz. Nem bírtam őket meggyőzni arról, hogy az automata frissen darálja a kávét, ez tisztán hallatszik. Persze - mondtam -, porból csinálják a kávét, és beépítenek egy darálás-hangot az élmény/átverés végett...

Egyéb. Most elmegyek négy napra egy úgynevezett incentive túrára ösztönződni, ezidő alatt nem lesznek tréfás-mókás bejegyzések. Majd utána.

Klasszik szingliblogger bejegyzésünket olvashatták.

Első szerelmem megkérdezte, hogy lehet-e egy olyan kívánsága, hogy egyszer az életben végigmenjen velem kézenfogva a Thököly úton. Tekintve, hogy nem merte megfogni a kezem annak idején. Pop, csajok, satöbbi?

Egyébként pedig: tittiritti.

- Lenne sor pasi, aki velem... szívesen...
- Mégis mit? Fagyizna? Autózna? Elmondaná a bánatát, aztán nem dugna meg?
- Ööö... ööö... Szemét.

Azt álmodtam, hogy pszichiáterem, a negyvenöt év körüli, rövidre nyírt szakállú Donald Sutherland azt a jótanácsot adta, hogy belátható időn belül feküdjek le valakivel. Lehetőleg vele. Kicsit smároltunk, aztán azt mondta: "Hát ezt akkor megbeszéltük", mire felébredtem.

- És szerinted az mit jelent, hogy amikor legutóbb találkoztatok, vele volt a Halál?
- A Halál jót jelent... Na jó, nem mindig, de a Halál a Tarotban igen sokféle jelentéssel bír. Újrakezdés, valami rossz elmúlása péládul... Úgy érzem, nem voltam valami meggyőző.

Ez valahogy tök rég volt.

Az íróasztalom szerelem sarkába tettem egy fikuszt. Óránként négy levele hullik le, ha rázom, akkor egy tucat. Mit jelenthet ez? A kérdést feltettem a kollégámnak, aki szerint: "nincs fény". Nem valami ezoterikus feng shui hozzáállás - egyébként pedig nem is igaz. Mindazonáltal a telefonomban van egy sms, amit eddig négyszer néztem meg, ami egyértelműen több mint az egy. Telihold is van, nyilván ez is benne van a dologban, de valahogy kicsit vigyorognom kell, fikusz ide vagy oda.

Szóval ki tudja, mi van a csível manapság.

És ha sokáig dolgozol olyan helyen, ahol minden a projekt és annak a menedzsmentje (most az előző munkahelyemre utalok, ahol áldottak a szórásnégyzetek, és a four-blockerek), akkor egy idő után lényegében meghülyülsz. Például telefonos randi-egyeztetéskor két, egymástól végletekig eltérő módon vagy képes kizárólag reagálni. Az első verziót az egész napos erőforrásgazdálkodás, időegyeztetés, being on the alert eredményezi.
- Tehát holnap este. Akkor az időpontot megbeszéltük.
- Ööö, egyelőre csak azt tudjuk, hogy "este". Konkrétan mikor? Hét, nyolc? Hét óra huszonöt?
A második verziót pedig az egész napos erőforrásgazdálkodás, időegyeztetés, being on the alert eredményezi.
- És hova menjünk?
- Nem tudom...

Ezen kívül képessé válsz mindent mátrixban, ishikawa-diagrammban stb. ábrázolni. Mondom meghülyülsz. (Mondtam már, hogy imádom ezt a csajt?)

Mindenfélék történnek velem és másokkal, nagy, durva, szomorú, vidám, bizsergető, érdekes stb. dolgok. De ezekről most nem írok, helyette semleges témaként ezúton publikálom a ruhatáramat. "...suematra kedvenc témájáról (saját maga)..." Minden évben egyszer - húgom nem kis derültségére - elhatározom, hogy stílust váltok, mert nem szeretem, ahogy öltözöm, nem szeretem a ruháimat. Aztán persze újra és újra ugyanolyan kapucnis pulcsikat és idióta cipőket vásárolok. Eljött az ősz, és idén először azt érzem, hogy nem akarok változtatni. Ezeket szeretem. Hülye cipők, koptatott farmerek, világoskékek, kapucnis pulcsik, katonagyata, vicces címkék, ötágú csillag, ezüst, sasch, diesel, zara. A képekről lemaradt a kedvenc, Watfordban vásárolt, elöl hátul más színű Moto farmerdzsekim, ezt kicsit sajnálom. Mára ennyi.

Tegnap konzultáltam Modell Lánnyal hangügyben. A lány szuperjó fej, például a beszélgetés végén "a köhögős srác" néven emlegette a pasiját. Tök jó név lenne neki a blogomban, de mivel a lány most elmegy Milánóba modellkedni pár hónapra, nem fognak szerepelni egy ideig. Zajkérdést anyukájával fogjuk egyeztetni, akiről az volt a benyomásom legutóbb, hogy nem kell őt félteni, ha a jogokért való kiállásról van szó.

A zaj-problémáról igyekeztem úgy beszélni, hogy közben ne tűnjek istenverte elmebetegnek - ami ugye nem vagyok, csak kicsit túl van tuningolva a hallásom, na jó, elmebeteg vagyok. Szóval őt nem zavarja az én zajom, úgyhogy onnan közelítettem a dolgot, hogy talán az zavarja, hogy én hallok mindent. Már nem emlékszem, ki mondta ki végül a kulcsmondatot: nem azért költöztünk el otthonról, hogy csöndben kelljen dugni.

Eltoltuk, rátoltuk! Szóval átköltöztünk, végre megint felhőket látok egész nap! Ez a második nagybankos nagyirodaházba nagyösszeköltözésem. Kísérteties hasonlóság, ugyanazok a nyígódások, nyilván majd jól megírom tréfás-mókás formában, illetve gyűjtök anyagot a diplomamunkámhoz. (Emlékeztetőül: "Konfliktus és szervezeti kultúra" lesz a címe.)

- Hozzányúltál, tied, te pakolod el!!
- Mi van?
- Ne add vissza az ollót, pakold el.
- Nem tudom elpakolni, a dobozt ragasztom le, ahhoz kell az olló.
- Ez egy nagy filozófiai paradoxon, oldd fel...

Az éjszakám nem telt tréfás-mókás hangulatban, mivel az éles teszt során kiderült, hogy valóban nehezen elviselhető vékonyságúra alakították azt a bizonyos falat, ami a lakásomat elválasztja a szomszéd lakástól. Eladóim megvásároltak egy nagy lakást, csináltak belőle két kisebbet, és eladták. Ez eddig oké. De vagy azért, hogy minél kevesebbet vegyenek el a hasznos alapterületből, vagy a szakértelem teljes hiánya miatt (vagy mindkettő) kispórolták az anyagot a falból, ami pont a hálószobám, és a Modell Lány szobája között van.

Tizenegykor azzal feküdtem le, hogy jól kipihenem magam, éjfélkor pedig arra ébredtem, hogy megjöttek, beszélgetnek, köhögnek és mászkálnak. Ezek között semmi olyan nincs, ami megbocsáthatatlan viselkedés lenne, így aztán nehezen tudtam elképzelni, hogy átmenjek szólni, hogy fejezzék be a minősíthetetlen köhögést, illetve ne mászkáljanak már föl-le a galéria-lépcsőn, mert az olyan nékem, mintha az agyamban mászkálnának. Már kezdtem infót gyűjteni arról, hogyan lehet falat utólag hangszigetelni, de szeretném, ha ebbe majd ők is beszállnának. Ehhez náluk is fel kell támasztanom az igényt erre, így nekem is zavarnom kell őket. Azzal aludtam el kettőkor (ekkor szűnt meg a fent említett aktivitás-egyveleg), hogy milyen kéjes dolog lesz redőnyt felhúzni reggel hat óra húsz perckor, amikor én kelek. Nem vagyok egy gonosz teremtmény - ráadásul a mi családunkban egy szabály van: alvó embert felébreszteni soha - de reggel ezzel a gondolattal ébredtem fel mosolyogva, hogy "szia redőny"...

Várom kedves olvasóim javaslatait utólagos hangszigetelésre. Egy öt méter hosszú, négy méter magas falról van szó. Ezen kívül keresek kozmetikust itt, az Árpád híd környékén, "Brazilian vax"-osat. Ennyi kéne most a boldogságomhoz.

Nemrég, amikor angelday első projekt menedzsment leckeként azt írta, hogy a projekt menedzsment alapja az e-mail, akkor vitába szerettem volna szállni. Mert ismerve a saját szerteágazó projektjeimet, hogy mondják azt finoman, hogy "be is baszna", ha az inboxomat használnám szervezésre. Hét éve vagyok projekt menedzser, évekkel ezelőtt felhagytam ezzel a módszerrel. Szerencsére láttam a mai bejegyzést, és megnyugodtam, angelday tudja mi az a projekt menedzsment. Gondoltam írok egy kicsit erről, írok a munkámról. Komolyan.

Hetedikes voltam, amikor az osztálytársaim egy része lógni akart a suliból, én pedig nem akartam. Elég nagy lelki válságot okozott egy hétvégén keresztül, ahogy összecsapott bennem a bajtársiasság és a becsületesség értéke, végül oda lyukadtam ki, hogy meg kell akadályoznom ezt a dolgot. Elővettem egy csíkos papírt, és felvázoltam a problem statementet, a lehetséges kimeneteleket, volt goal setting, meg next steps meghatároztam a magam pártjára állíthatókat. Hétfőn reggel bementem, és nagyobb dráma nélkül, segítettem mindenkinek elfelejteni a hülye ötletet, ami egyébként több sebből vérzett. Aztán évekkel később kezdtek tanítani nekem projekt menedzsmentet, halszálka diagrammokat, befektetés-megtérülés mátrixokat, meg csupa olyasmit, amit évek óta használtam. És amikor az említett csíkos papírra ráakadtam valami dobozban, akkor jöttem rá, hogy a szüleim valószínűleg projekt menedzsert szültek, vagy azt neveltek belőlem.

Az én agyamban van egy beépített projekt menedzsment modul. Azt hiszem, sose tudnám rendesen átadni a módszert, mert kb. olyan lenne, mint megpróbálni tökéletesen elmesélni egy szürreális álmot. Valahogy le tudom írni, de csak ha használom a projekt menedzsmentben általában használt kifejezéseket. Adj egy közepesen meghatározott célt, és hipp-hopp látom magam előtt a lehetséges megoldásokat, ráfordítással és nyereséggel, egy pontban elképzelem a végét, visszaszámolom belőle az összes szükséges lépést visszafelé, közben ugyanezt elképzelem előről, a kettő összeér, kibontakoznak belőle a mérföldkövek, a szakaszok szétbomlanak részfeladatokká... Inputok, outputok, határidők, folyamatok, erőforrások... Színesben... Kicsit olyan, mint amikor Neo meglátja a Mátrixot.

Aztán jön a többi móka. Elindítani, nyomon követni; minden pillanatban tudni, mi hogy áll, kinek mit kell csinálnia; tudni, hogy közben milyen személyes és politikai dolgok történnek a háttérben; megérteni, hogy mindenkinek megvannak a saját megoldásai, és lehet köztük jó; bármikor bemutatni a projekt állását színes-szagos formában, vagy elmondani két percben; minden percben tudni dönteni, hogy mit áldozunk be miért; élvezni és "élveztetni" a folyamatot is, nem csak a végeredményt. Közben folyamatosan érezni az egészet, eggyé válni a projekttel. Zen. Flow. Ez a munkám, ezt szeretem. Egyetlen igazi segítségem angelday által is említett egy darab excel - pont azért nem kell szofisztikáltabb, hogy ne a farok csóválja, láttatok már embert, aki saját rendszerének áldozata? Mert én igen. Szóval az excel, ami segít priorizálni, hogy a nyolc nagy feladat részfeladatai közül adott héten, napon mivel érdemes foglalkozni.

Most éppen hajat pödörni és blogot írni.