Bár kredit-rendszer van, és még felvehetem ezt a tárgyat, de azért kétségbe vagyok esve. Az egy dolog, hogy tanulás nélkül annyit értettem a feltett kérdésből, hogy hasonlítsak össze valamit valamivel, valaminek a mentén, és ezért nem is vállalkoztam az esszé megírására. De az fájdalmas, hogy tanulással sem értek többet - pedig elmehettem volna Bécsbe egy koccintás erejéig.

Na azért csak bemegyek holnap délután, és szavakat fogok arcátlanul a papírra vetni. Sírva.

Megnéztem Habermas fényképét az interneten. Ettől sem lett jobb...

És áramlott a csí mint a kurvaannya...

Szóval iderakom ezeket a képeket, mert ezek rejtik a lényeget, és magyarázatot is adnak a történtekre.

Szumbát pár hete elvittem orvoshoz - és mivel szent meggyőződésem volt, hogy ő igazából kiskutya, ezért pórázzal vittem. De kiderült, hogy nem kiskutya, hanem beszari macska, ezért hol vadászölyvként ült a karomon (nem volt rajtam védőkesztyű), hol kismajomként a vállamon. Hol meg bedugta a fejét a pulóverem nyakába, hátha úgy nem veszi őt észre senki. Tehát nem voltam nagyon népszerű a kis csipogóművész körében, amikor hazaértünk. Ennek tudtam be, hogy duzzogva elvonult egy sarokba, és alig állt velem szóba egész este.

Reggel azért csak játszott velem, majd egyszer csak furcsán megdermedt. A kanapéra felhalmozott pokrócon gugolt, és elmélyülten nézett maga elé. Mire rájöttem, hogy ez pisáló-macska arckifejezés, már beleeresztett fél liter pisit a pokrócba, én meg sokkot kaptam. Te jó ég, Szumba is beteg, agyára húzódott már neki is a vírus! Nem is kiabáltam vele. De valahogy másképp viselkedett, mint Kleó, aki egy ilyen eset után nyugodtan továbbkocogott. Szumba bűntudattal a szemében nézett rám, teljesen felfüggesztette a szaladgálást és a csipogást.

Kihurcoltam a pokrócot, bedobtam a kádba, hogy előbb a kanapét tisztogassam. Mikor megfogtam a pokrócot, hogy a kádból a mosógépbe tegyem, nagyon büdösnek tűnt a cucc, és ki is huppant belőle egy adag macskakaki. Dühöngve - és kétségbeesetten - betuszkoltam a pokrócot a mosógépbe, és Szumba után néztem. Vagy beteg az állat, vagy ennyire koszos az alom. Kimentem az alomhoz, belenéztem, és teljesen tiszta volt. Ez szöget ütött a fejembe, és egy hirtelen gondolattól vezérelve megpróbáltam benyomni a kis macskaajtót... ami zárva volt. Ekkor persze lelki szemeim előtt már láttam, ahogy a takinéni négyéves kislánya felfedezi a jópofa játékot, és addig játszik vele, amíg aztán zárva hagyja az ajtót. A macskák pedig szobatiszták, de beszélni sajnos nem tudnak. Oké tudnak, csak nem mindig értjük őket.

Azért szerintem ez a macskaalom megoldás eléggé kreatív...

Csináltam magamról én is:

http://spstudio.linda.hosting-friends.de/spstudio.html

Háhá, mivel részt vettem a titkos albán projektben - ami már nem titkos, albán meg sose volt -, szeretettel meg vagyok hívva a projekt sikerét megünneplő nem-magyarországi (nem albániai, nem romániai) partira, de sajna az az este pont elválasztja egymástól az előző napi szervezetszociológiai, valamint a másnapi társadalmi változás utóvizsgámat... Fuck. Pedig tök mennék. Mindegy, a self-importance-omnak jólesik.

Dear All, I'm truly touched. But you know... This 'utóvizsga' is something I realy cannot neglect. Sorry. Anyway, have fun, think on me. I love you all!

És még az is volt, hogy tegnap este nyűgösködtem, de azért játszottam Szumbabumbával. Közben kibontottam egy üveg bort, ami egyébként Sokinges kedvence, és rendkívül lázadónak éreztem magam, hogy nélküle bontom fel. A "rendkívül lázadó" helyett lehetne itt "szánalmas idióta" is, a lényeg, hogy nem kapok érte kozmó-pontokat, legfeljebb mínuszokat. Aztán zenét hallgattam - Corrs: I didn't love you anyway - újabb súlyos kozmó-mínuszpontokért. Majd feküdtem a hátamon is - mínusz két pont -, és nem voltam jókedvű. Két könnycsepp - mínusz nyolc pont. Aztán persze felhívott, és édi volt, és vihogtam, és örültem neki. Mínusz hetvennégy pont.

Nem vagyok valami jó passzban, pedig le akarok állni a szerről. Nem csináltam belőle titkot: antidepót szedtem az előző évben - mint ahogy szétesésemből sem csináltam titkot. Nagyjából egy éve sikerült olyan mélyre zuhannom, ahonnan egyedül már nem bírtam kimászni. A segítség egyik formája a cucc volt, amiről sokat nem tudok, de azt igen, hogy ha valaki elkezdi szedni, akkor egy évig szedni kell - statisztikailag. Én ezt elfogadtam statisztikailag, szedtem is szépen, de már nincs hozzá kedvem - szerintem ez érthető.

Szóval nem vagyok jó passzban. És bár a cucc nem olyan, aminek az abbahagyásától marhára félni kéne - nem lettem tőle mű-boldog, simán tudtam sírni, voltam levert stb. - de azért egy kicsit tartok tőle. Tél van, híztam két kilót, nyűgös vagyok. Ráadásul meghúztak szervezeti döntéselméletekből, pedig ilyesmiből diplomáztam, én nem tehetek róla, hogy csak azt lehet leírni, amit a tanár órán mondott, és különben is ő a hülye nem én... Na jó, csak egy órát tanultam, szóval önkritikát kell gyakorolnom.

Szóval nem vagyok jó passzban, bár idén először nem gyötör a hideg, nem fáztam meg, csak két kilót híztam, és kezdhetek úgy sztorit, hogy "a múltkor a takinénim kislánya..." Ráadásul tömegkommunikáció szociológiájából és társadalomtörténetből átmentem, szintén tanulás nélkül. Tulajdonképpen jó passzban vagyok?

Váltottam taxi-társaságot, mert megsértődtem. Új szerelmem: a RádióTaxi. Minden sofőr kattant. Az első nagydarab állat volt, fehér inget viselt és csokornyakkendőt. Amikor beszálltam, megkérdezte, hogy nem zavar-e ha dohányzik. A vicces csak az volt, hogy azt a kicsi, büdös, barna fajta cigit szívta – szóval arra azért kevés esély van, hogy a kedves utast ez nem fogja zavarni. Szerencsére engem nem zavart. Szívta a büdös cigit, és nevetgélve szidta a rendszert.

A második kicsit aggódott, mert tizenhét éves lánya, Petra a buli után másnap még nem ment haza. Elővette a mobilját, és nagy szabadkozások közepette – én sose szoktam ilyet, de most muszáj, mert az asszony nagyon ideges – próbálta tárcsázni a számot, ami egy papírfecnire volt felfirkálva. A billentyűzárat nem oldotta fel a tárcsázáshoz, de ezt nem vette észre, kicsit aggódtam, hogy mind meghalunk. De minden jóra fordult, és mire megérkeztünk Petra is hazaért.

A harmadik egész csöndes volt, aztán miután felmérte utasát, berakott egy CD-t, és teljes hangerőn üvöltetni kezdte nyilvánvalóan egyik kedvenc zenéjét: Doktor Albant. Stop the polution and sing. Létezik?

Utálom a fölényes, öntelt embereket, akik ráadásul agresszívak is, akiknek csak a győzelem a fontos, akiknek öröm gyengébbnek vélt vitapartnerük torkát átharapni, akik intellektuális magasságból osztják az észt, közben csak okoskodnak. Utálom magam...

Sokak kívánságára: a Szunda szigetek kicsi szigete.

- Na, akkor mondd el, hogy milyen pasi illik hozzám, hogy majd utólag ne tehess megjegyzést, hogy mennyire nem illik hozzám.
- Hát mindenképpen elvont. Mármint olyan, aki kellőképpen hülye hozz... Úgy értem aki kellőképpen hülye ahhoz, hogy hülyeségével felvidítson, és kedveli a te hülységedet.

A kollégám megismert.

- Tök mindegy, ha azt mesélném, hogy lefeküdtem két pasival, akkor azt válaszolnád, hogy "Hisz ez csodálatos, ez is mutatja mennyire kezdesz nyitni a világra!" - Sokinges ezzel egyszerre cikizte világlátásomat - mert ugye gyakorlatilag nem vagyok normális -, illetve utalt a pszichiáteremre, aki nemrég megdicsért egy hasonló, nem feltétlenül dicséretre méltó tettemért. Nem, nem feküdtem le két pasival. Tényleg, vajon megírnám? Fene se tudja. Amekkora állat vagyok... Megírtam anno Kit Kat Club-os élményemet is. De mostanában vannak olyan dolgaim, amiket nem írok meg. Titkaim továbbra sincsenek - itt nem írom meg, de azért minimum 10 ember tudja -, de blog-öncenzúra van. Lehet, hogy egyszer titkaim is lesznek?

Visszatérve a Kit Kat Clubra: az vesse rám az első követ, aki volt ott, és a hely szelleme nem ragadta magával. Abban az életszakaszomban tévedtem oda, amikor úgy éreztem, hogy a tudatomat pont eléggé kitágítottam már, elhatároztam, hogy józan életet fogok élni, és javában tartottam is magam ehhez. Berlin viszont nem a józan életéről híres, a Kit Kat Club meg aztán végképp nem. Mielőtt beléptem volna oda azon a délelőttön - igen délelőttön, mert akkor nincs dress code, de azért házigazdám megkért, hogy vigyorogjak, mert csak úgy tudunk bejutni -, még mindig úgy gondoltam, hogy ha én leszek, akkor hát én leszek az egyetlen józanéletű. Beléptünk és... Szóval valahogy úgy képzelem a poklot, mint ahogy az a hely kinézett. Feketére festett falak rikító ábrákkal, dübörgő zene, furcsa ruhájú emberek. És a nagyszabású józan életet felfüggesztettem másnapig...

De másnap folytattam, és ez a lényeg. A tudatom pedig tág maradt mint atom. Respect.

- Na milyen volt a síelés? Felbukkant hirtelen a sok ismerős között valami ismeretlen, okos, szexuálisan túlfűtött nő?
- Senki sem volt hirtelenebbül felbukkanó, okosabb és szexuálisan túlfűtöttebb mint te. Vagyis nem. - válaszolta Sokinges, én meg már megint éreztem, hogy még mindig... I am still hopelessly addicted.
- ... Ó.
- Nem vártad ezt a választ, mi? El kellett rajta gondolkoznod.
- Ja. Úgy gondoltam, addig is egy "Ó" válasz jó lesz.
- Azért éreztem a fáziskésést.

Majd megkérem Chaint, hogy ne csak akkor szóljon rám, ha keresztbe fonom a karom, hanem akkor is, ha csak szimplán hülye picsa vagyok.

A Susie által leírt zsebtolvaj-különítményről még annyit, hogy mind a kopasz pasi, mind a sebhelyes arcú nő pont a hónaljamig ért. És lehet, hogy ez szándékos taktika volt ebben a "bölcsész-média-egyetemista" katonagaytás társaságban. Én is katonagagyát hordok bulikba, egyrészt mert remekül áll (egotrip). Másrészt mert minden elfér benne, és az én térdemből aztán nem lopnak el semmit! Kicsit nevettem Chainen a buli elején, hogy térdzsebből cuccot kivenni milyen vicces mozdulat. De nem csak neki, nekem is, mindenkinek. Mindenkinek, akinek a saját térde relatíve messze van. De olyannak nem, akinek nem kell lehajolnia az én térdemhez! Ugye?!

Zsuzsi, 2. c. A Fésű Gyuri - akinek nagyon vörös haja volt - azt mondta ezen a napon, hogy nagyon jól áll nekem ez a blúz.

Nincsenek történeteim, csak nosztalgia meg punci, nem lesz ez így jó... Mi van már, telihold?

Barátnőm hazajött az otthonából ebbe a másik otthonába, és panaszkodott egy új amcsi szokásra: a gyerekek név szerint emlegetik a nemi szervüket, nem becézgetve. Én akkor csak annyit mondtam, hogy egy olyan országban, amelynek nyelve latin néven hívja a legtöbb testrészt - ellentétben a magyarral, ahol magyar neve van a pajzsmirigynek, a körömágynak, meg a seggluknak -, én semmin sem csodálkoznék.

Aztán ma olvastam egy érdekeset a női nemi szerv és a nyelv összefüggéséről - mármint language, nem tongue. A könyv szerint Amerikában nem oly régen ennek a szervnek legfeljebb csak arról a részéről volt ildomos beszélni, ami szaporodásra van (vedzsájna), és arról a részéről nem, ami kívül van, és leginkább - méginkább - az élvezet forrása (vulva). Mert aztán még a lányok maszturbálni fognak, és annak aztán ki tudja milyen vége lesz.

Innen aztán lehetne folytatni az elemzést, hogy a nőknek egyáltalán mióta (hol, kinek, hogyan, miért) lehet élvezni a szexet. Ez hogy függ össze a nyelvhasználattal - language vagy tongue. (Akkor írjam majd ebből a diplomamunkámat? A női szexulitás változása és a nyelvhasználat összefüggései a nyugati világban...) És hogy vajon az emberek hány százaléka tudja, hogy a pisi nem ugyanabból a lyukból jön ki? Ezen kívül nekünk (magyaroknak) van szalonképes szavunk a puncira? Egyáltalán jól gondolom-e vajon, hogy a punci az minden (vagyis vulva és vagina) együtt?

Simple (not) gender studies (not) by a suffragette (not)...

Miért nem szól senki, hogy faszságokat írok? Elolvastam a főoldalt, és mintha egyszerű lennék mint a facsipesz. Egyesek szerint az nem facsipesz, hanem faék, nem véletlenül: a facsipesz relatíve bonyolult eszköz. Whatever...

És akkor ültem egy fodrászszéken a kedvenc fodrászatomban hulla fáradtan. (Miért van az, hogy a fodrászatfényben mindig csúnyának, és fáradtnak látom magam? Minimum zöldnek.) Este fél kilenc volt, én már elkészültem, de legnagyobb örömömre betoppant a Nerd házaspár (leendő házaspár), szóval az ő hajaik elkészülte közben fecsegtünk az élet nagy dolgairól. Egocentrikusan a helyiség közepén ültem, és éppen én beszéltem. Kivételesen. Mr Nerd környezetében hozzá kell tennem, hogy kivételesen, szóval kivételesen nem ő volt sztoriban, hanem én.

Nagy lelkesedéssel magyaráztam, hogy az milyen jó, hogy a wiwen bejelölhetem azokat a gimis negyedik céseket, akik olyan nagyok voltak, amikor én második cés voltam. Mert már egyidősek vagyunk. És hogy mennyire elmúlik az idő, mindenki felnő, és dolgozik komoly dolgokat. Itt valami olyasmit szerettem volna kifejteni, hogy egyesek, akik valaha valamilyenek voltak, eladják a lelküket az ördögnek, és nagy cégeknél dolgoznak. De mivel mind Chain, Susie és én is pénzért dolgozunk - én aztán végképp nem mutogathatok senkire ujjal, aki nem Terézanyaként vagy nagy festőként éli életét -, így aztán nem is ezt az oldalát emeltem ki (hová), hanem a múltat (honnan).

Felhoztam egy példát, hogy a főiskolán volt az az osztálytársam, a Juhászpeti, aki egy hiper-kreatív, hiper-bulizós, hiper-deviáns srác volt, aztán most egy lapkiadónál dolgozik. A hajmosólány, aki fodrász Istu barátnője, rögtön megjegyezte, hogy ismernek egy ilyen nevű srácot, de Istu szerint én biztos a kendermagosról beszélek. De nem a kendermagosról beszéltem - bár vele együtt dolgoztam egy ideig -, hanem igen, valóban fodrász Istu gyerekkori haverjáról beszéltem.

Ezen a ponton átfutott az agyamon, hogy vajon arról mennyit beszéltem iménti kiselőadásom során, hogy I was hopelessly addicted, vagyis hogy az említett hiper-nem-mindennapi srácba totál bele voltam zúgva egy évig. (Ha ez most nem blog lenne, hanem napló, akkor azt is leírnám, hogy persze az is átfutott az agyamon, hogy éppen szarul nézek ki, és majd a Istu kedvese azt fogja rólam mondani a Juhászpetinek, hogy szarul nézek ki, és hogy mennyire nevetséges, hogy ez átfut az agyamon egyáltalán, és hogy az meg milyen szánalmas, hogy bűntudatom van amiatt, hogy nevetséges gondolataim vannak...) Ettől aztán nagyon vörös lettem, és nagyon nehezen hitettem el, hogy ez az egész nem lényeges. Elbújtam hát egy nem túl friss Cosmopolitan mögé, és erőteljesen próbáltam magam vagány Cosmo-lánynak érezni, de nem sikerült.

Na ki ez itt?

Már nem sírok, ha Szumba keresgéli Kleót. Egyesek szerint nem vagyok normális, hogy végignéztem ahogy elalszik, de nekem így volt természetes. Sokinges szerint sem vagyok normális, szerinte ezt axiómaként kell kezelni. És hogy ezen ne sértődjek meg, hiszen ebből érdemet kovácsolok. Nem sértődtem meg, vihogtam. Akkor sértődtem meg, amikor a nagynéném megkérdezte karácsonykor, hogy mit mond arra a pszichiáterem, hogy nem eszem meg a kelkáposztába főzött disznófarkat - utalva ezzel arra, hogy nem vagyok normális. Miért baj, ha nem eszem olyan állat-testrészt, amin nagyon látszik, hogy állat-testrészt? Illetve hogy nem eszem vizes evőeszközzel? Satöbbi?

Ui: Megtaláltam valakit a wiwen, akinek a bolondos - hogy lenne bolondos, estire jártam, dolgoztam -, szóval a bolondos főiskolai évek alatt egyszer névtelen valentin napi üzenetet küldtem. De ha a wiwen fent van a blogom címe, ide meg megírom… Na mindegy, derüljön ki az igazság. I was hopelessly addicted.

Ha ez az év könyv lett volna...

Első fejezet
Amelyben főhősünk súlyos depressziót diagnosztizál magán, ennek szellemében tölti az év első hónapját. Talál magának egy jó pszichiátert, és élete ezután remek fordulatot vesz. (Mit szedsz? Én is kérek.)

Második fejezet
Ebben a fejezetben Zsuzsi depressziója ellenére teljesíti félévét az egyetemen, valamint elhatározza, hogy eladja lakását.

Harmadik fejezet
Amelyben végsőket rúgják Szakadékos Emberrel, de a dráma az jó, mert akkor lehet miről írni. A lakás eladásra kerül, lesz helyette másik, ahova el is költözik. Zsolti (a Lakatos) elkezdi szétverni a lakást. Ezen kívül hősünk interjúra jár, lábán pedig megjelenik a Casiopeia csillagkép, majd eltűnik.

Negyedik fejezet
Ebben a fejezetben Zsuzsi felmond! Mivel az előző fejezetben Zsolti szétverte a lakást, hősünk kénytelen szüleihez költözni egy hétre, ami jelentősen megviseli. A fejezet végén megismerhetjük új kapcsolatát: a Sokingest.

Hatodik fejezet
Ebben a fejezetben Zsuzsi már nagyon sokat sír a Sokinges miatt, de az ilyesmit már megszokta. Örömhírként éri, hogy a pszichiátere szerint nem kell definiálnia a kapcsolatát. Nem tanul a vizsgáira, de átmegy - sőt.

Hetedik fejezet
Megnyeri a goldenblogot holtversenyben.

Nyolcadik fejezet
Hősünk titkos küldetésen vesz részt Albániában, utána szakít Sokingessel, pedig nem is jártak, valamint vendégül látja pár napra Pavelt, aki buddhista és orosz.

Kilencedik fejezet
Ebben a fejezetben megismerjük Kleót, a fekete macskát, de csak azután, hogy Zsuzsi felgyógyul a kerékpáros baleset okozta könyök-zúzódásból.

Tizedik fejezet
Ez a fejezet nagyon rövid, mert főhősünk teljesen kikészül Sokingestől. De legalább a szexuális élete ki van teljesedve - erről ugyan nem szól ez a fejezet, de szólhatna.

Tizenegyedik fejezet
Ebben a fejezetben nem történik semmi, ezért Zsuzsi karkötőket sző gyöngyből - ez kevéssé érdekes -, és játszik macskáival, Kleóval és a kis Szumbával.

Tizenkettedik fejezet
Ebben a szomorú fejezetben meghal Kleó, és ezzel vége is az évnek. Azért jó dolgok is történnek: letelik a három hónap a hugi terhességéből, így már nyilvánosan lehet örülni Marcinak.