"A nappaliban egy macska, a fürdőszobában két fogkefe, az erkélyen három kerékpár. Folytassa a logikai sort!"

Tök romantikus, tök jó, tök édi, kicsit irigykedem, de annyira örülök, mert tényleg annyira édik, és én is, én is! Kis beszélgetős buli, itt a srácnál, édi a lakás is, édik a szendvicsek is, mindenki édi - szeretnék egy kicsit bináris lenni tényleg, de kurvára nem vagyok édi hangulatban, mert az imént folytatott félórás telefonbeszélgetésből visszavonhatatlanul kiderült számomra, hogy nem én szorulok pszichiáterre, hanem Sokinges, mert olyan depressziós, amilyet már rég láttam, és ezzel most küzdenem kell, amit nem szeretek. (Vagy igen? Vagy nem?) Valahogy egyszerre jó látni, hogy van ilyen, hogy valakinek ilyen könnyedén alakul a kapcsolata, ahogy a nagykönyvben meg van írva, ugyanakkor ez ki is emeli az enyém anti-könnyedségét. (Az enyém? Az én micsodám?)

Végül nem ragadok, mert zuhanyoztam otthon. (Pedig Susie mondta, hogy "nálunk is zuhanyozhatsz, ha akarsz". Nálunk, nálunk - ízlelgettem a szót, de aztán elterelte a figyelmemet a mozgólépcső tetejénél sugárzott metró-felújítási videóklipp.) Á, egy macska, vetődjünk rá gyorsan. Milyen jó, hogy végül Sokinges nem jött - négykeresztes macskaallergiája van neki egy macska "gyakorlatilag a halált jelenti…" -, macska, macska, ennek a srácnak macskája is van, milyen jó, tényleg illenek egymáshoz. Én már láttam valahol ezt a macskát, ugyanilyen buta arca volt. "Mia!" - szólítja meg Susie, akkor ez… ez az ő macskája, de minek hozta át a macskáját, a bulira? Nem, átköltöztette a macskáját, akkor nyilván… ideköltözött, jihíjjjj!

"Bazmeg, te ideköltöztél!" - asszem ezt mondtam.

Én rá szavaztam. Általában azért olvasok blogot (nem valami sokat), hogy tudjam, mi van a népekkel. Az övét azért olvasom, mert simogatja a lelkemet. Ha két szavazatom lenne, akkor rá szavaznék. Ugyanilyen léleksimogatási okokból.

"Yo, sistaz inda blogahood. Döglődik a blogotok, ami biztos jele annak, hogy hepinessz állt a házhoz. :)
Ennek örömére valami szódakertes vagy sarkkertes ivászat a héten? Teszem azt szerdán?" Bright

"Úgy tűnik, azok az egykor szingli lányok, akiket a főnökömhöz küldtem pszichoterápiába, végül mind bepasiztak. Eddig is felnéztem a Főnökre, de most már valami félelemmel vegyes misztikus tiszteletet érzek…" Isolde

Milyen jó, hogy nem lépek bele a kutyaszarba, lelóg a gatyám, rálépek, mindenem olyan lenne - valami ilyesmi résznél tartottam a tudatfolyamban, amikor hűvös, ragacsos érzést tapasztaltam a sarkamnál, ami természetesen kutyaszar volt. Rendkívüli csodálattal meredtem a papucsomra: erre is csak én lehetek képe, hogy úgy lépjek bele a szarba, hogy a papucsom talpa nem lesz olyan, csak a sarkam.

A nálam található egy darab papírzsebkendővel megpróbáltam kitörölni meztelen sarkamról, a papucs belsejéről és divatosan földig érő a nadrágszáramról a cuccot. Közben vadul káromkodtam magamban, de azért próbáltam higgadt maradni, mert még előttem állt az egész út, amit nem akartam teljes hisztériában tölteni. Annak ellenére, hogy jobb kezemet megszagolva, egyértelműen szar szaga volt - ami teljesen reális a szar mennyiségét és a rendelkezésre álló zsebkendő-felület arányát megvizsgálva.

Valami miatt a "kuutyaaaszarba léptem, sáros lett az új cipőm…" sort énekelgettem végtelenített változatban, megszakítva néha néhány "nem nyúlok a hajamhoz, nem nyúlok a hajamhoz" mantrával. Igyekeztem nem nyúlni sem a táskámhoz, sem az esernyőmhöz, valamint igyekeztem nem kapaszkodni a villamoson. Egyszer muszáj volt, és akkor végigfutott az agyamon, hogy akkor vajon mekkora a statisztikai valószínűsége annak, hogy nem én vagyok az első ember, aki kutyaszaros kézzel kapaszkodik. Körülnéztem, és a legtöbb emberben potenciális veszélyforrást láttam, kutyaszaros, pisilés után nem kezet mosós, hányásos, bubópestises, radioaktív kezekkel… Szerencsére hazaértem mielőtt teljesen elvesztettem volna az emberiségbe vetett hitemet, illetve úrrá lett volna rajtam az autizmus - "naná, hogy nincs juharszirup…" -, és egy megerőszakolás után zuhanyzós mosakodási jelenet után végképp megnyugodtam.

Komolyan nem jutok szóhoz. Köszönöm... szüleimnek, barátaimnak... and God...

Itt ülök és vigyorgok.

- Az öcsém négy évvel idősebb nálam. Ezért is nevezem őt a bátyámnak - mondta egyszer a nagynéném.

A nagynéném diszkoszvető volt. Erejéről legendák terjengtek. Apámat - aki futóatléta volt - simán leiskolázta olyan tevékenységekben, amihez erő kellett. Többek között verekedésben. Simán ráült apám mellére, úgy hogy a lebirkózott személy kezeit a háta alá szorította. "Hol volt a Versaille-i béke?" - kérdezte, és választ sem várva szájon vágta apámat. Verszáji, érted… (Jó, persze erre ő fél órán keresztül üldözte, a "hol volt a Rugseggi béke" mondatot üvöltve.) Illetve megvédte, amikor kellett, például egy ominózus Fradimeccsen, ahol apám szórakozottsága miatt lila pulcsiban jelent meg. Ezen kívül egyszer agyon akart csapni egy legyet az ablakon, és tenyérnyi lyukat ütött így az üvegen. Egyszer pedig el akarta zárni a csapot, de egy pohár a lendülő karja útjában volt, és lecsapta a pohár felét úgy, hogy az alja ott maradt mozdulattanul. A legdurvább az volt, amikor egy bögrével a kezében állt elgondolkozva, és kicsit erősen szoríthatta a bögre fülét, mert a bögre egyszer csak fogta magát, és leugrott, otthagyva a fület, és gondolkodó nagynénémet.

Pár nappal ezelőtt felemelte nagymamám ágyát. Az ágy két darabra tört. És miért emelte fel? Mert fáj a háta, és nem szeret takarítás közben hajlongani… Érted...

Ügyeletes Rosszfiú felhívott hat sör után, és közölte velem, hogy ha vékony a vádlim, akkor nem szeretkezik velem (ezt nem pont így mondta). Valamint hosszasan ecsetelte, hogy én milyen vagyok, és ehhez képet mit mutatok - ezt meg különösen szeretem. Amikor vitába szálltam volna vele, akkor csak "Zsuzska, Zsuzska" sóhajokkal megkért, hogy ne verjem már át magam. Aztán hajnalban is felhívott, de akkor már nem vetem fel. Később kiderült, azért hívott, hogy megkérdezze, nincs-e véletlenül rendőr ismerősöm, mert nyílt téri vizelés miatt felvették az adatait, mert még hepciáskodott is. Másnap aztán kijózanodva újra felhívott, hogy bocsánatot kérjen a maga kedves, természetes módján. Ebbe ilyenek tartoztak: a vékony vádli tényleg kizáró ok; jó a seggem ugyan, de ha egy évig járnék konditerembe, akkor lennék pont olyan nő, ami neki tetszik...

Itt most következhetne valami szokásos picsogás arról, hogy "miért mindig ilyenek tetszenek meg nekem...", de nem fog. Ez valami fordított Dempsey és Makepeace effektus. Nem az van, hogy a konfliktusunk valami tudat alatti nemi vágyra vezethető vissza - veszekszünk, pedig dugnunk kéne -, hanem fordítva. A kezdeti vonzalmam szinte teljesen elmúlt a kötözködése miatt. Nem tetszenek az ilyenek. Az olyan pasik tetszenek, akikre - bár kötözködnek -, fel lehet nézni. Akiknek sok ingük van...

Természetesen hiányoztak a dobozok összerakásához szükséges alkatrészek: a huszonhat darab fehér, ugyanennyi fekete műanyag pöcök, és négy kötéldarab, fogónak. Természetesen, amennyiben befárad áruházunkba - érdekes, telefonon magáznak.

Tegnap ezért munka után egy hirtelen ötlettől vezérelve a Deák téren a metrópótló buszra szálltam - csak elmegyek az Őrsre. Az eső rázendített, az ablakokat becsukva párologtunk és fuldokoltunk. Illetve rémülten néztünk egymásra - mint egy nagy sátorban sok kis napközis -, amikor az eső hangjától nem hallottuk már a busz motorját se. Nagy rohanás a metróig, metró, gyaloglás. Persze ha már ott voltam, vettem néhány üvegtárgyat, hogy legyen mit cipelni. És beugrottam még a boltba is kajáért, hogy legyen még mit cipelni. (Jön Susie, a Kis Varázsló és a többiek, lámpát szerelünk, eszünk, nevetünk - így tervezem.) Így magyar anyaként felmálházva, két átszállással, gyöngyöző homlokkal hazavánszorogtam a monszunban.

Ma reggel össze kívántam rakni a dobozt, de a kedves cserepultos hölgy egy hiányos pöcök-kötél kombinációt adott (past perfect). Most nyolc fekete, hat fehér pöcökért és két kötélért kéne bemennem a tegezős bútoráruházba, de ezt már nem…

Epilógus:

- Természetesen, amennyiben befárad áruházunkba…
- Nem, nem szeretnék befáradni. Postán megkaphatom?
- Sajnos, csak vidékre tudunk szállítani - oké, itt már nyertem.
- Igazán csalódott voltam, ma reggel (én-üzenet, briliáns!). Mégis, valahogy… Ha vidékre tudnak küldeni, akkor nyilván Pestre is.
- Rögtön megkérdezem… A vezetőnk jóváhagyta, küldjük postán.

Minden oké. Néha bizsergek, néha hagynám az egészet a fenébe. De ez így jó. Alanyok meg állítmányok vannak, jelzők most nem nagyon. Dolgozom. Kollégák jó fejek. Jól töltöm az időmet utána. Nincs kedvem írni. A narrátor folyton bekapcsol a fejemben, amikor... Mikor is? Az a baj, hogy elfelejtem.

- Kérdezhetek egy szakmait? Te leszbikus vagy?

Ezt majd elmagyarázom legközelebb. De most nem tudok írni, mint azt már említettem. Ugye már említettem?

Szerintem olyan nagyon nem kell magyarázni. Meséljünk a blogunkról, adjuk meg a címét a pasinknak. Csöpögtessünk neki szóban információkat a nagy karizmokkal rendelkező kollégánkról. Ezután írjuk meg, hogyan flörtölünk vele. Majd várjuk a hatást. Végül hihetetlenül sértődjünk meg azon, ha pasink féltékenykedik.

Persze, valahol jó volt látni, hogy fontos vagyok neki. Persze az lesz az igazi, ha nem így sikerül kihozni belőle. De ezt is elmagyaráztam neki.

Végre válaszolt arra a kérdésre reggel, hogy kér-e müzlit. (Amit neki vettem, mert én nem eszem.) Végre kért kakaót, én meg főztem neki. (Végre megmondta, hogy nem ízlett neki. Tényleg szar lett.) Végre megkért, hogy üljek a mosógép tetején, míg zuhanyzik. "Akkor… ööö… nem ülsz a mosógépre?" - kérdezte. Egyébként mindig ott ülök, lábammal a kád szélét támasztva, ő pedig a sarokkád sarkában ül, locsolja magát a forró vízzel, szakszerűen borzolja a haját, és az élet nagy dolgairól beszélgetünk. És végre kicsit lelocsolta a lábujjaimat, és mosolygott.

- És akkor miért nem jársz az Ügyeletes Rosszfiúval? - kérdezte puffogva, provokálóan.
- Mert házinyúl. És mert "hol van hol nincs" barátnője van - nem szeretem az ilyet.

- Na, megvan még a bikád? - kérdezte az Ügyeletes Rosszfiú.
- Meg kösz.
- Pedig már épp fel akartalak hívni. Nincs is meg a számod.
- Nekem megvan a tiéd - mondtam, és már csörgettem is rá, hogy elmenthesse a számomat, egyáltalán nem értettem magam.
- És mikor megyünk el bulizni?
(…)
- Lesz nagy csodálkozás jövő héten. Felmondok.
(…)
- Na szia. Megyek, találkozom asszonnyal. Pontot teszünk végre a dolgok végére.

Mi ez? Kísértés?