Ja, megvan a CD. Köszönöm! Sajnos az összes email-emet kitöröltem egy laza mozdulattal permanently, szóval senkinek sem tudok írni, aki esetleg még dolgozik az ügyön.

A lenti sms-váltás köztem és Susie között zajlott, hogy érdekesebb legyen.

sms váltás:
Negyed óra múlva Szóda?
Sajnos maradsz megvalósulatlan B-terv
Buktad az érzelemmentes szexet

Tegnap este mardosó éhségem és hihetetlen lustaságom közül az utóbbi győzött. Ezért választottam a lakásban található menüből a jobbikat. Választottam a natúr kétszersültet, és még mindig maradt fél csomag korpovit kekszem a következő játékrészre. (A vietnámi haskitöltő tésztalevest megettem két nappal azelőtt - fel kellett érte forgatnom az egész lakást.) Ezután bealudtam a Klinika alatt, pedig Udo még mindig marha helyes. Not. Éjjel aztán persze rosszul aludtam, csak egy jó volt, hogy a fenekemmel álmodtam. (Fordítsa le a következő példamondatot.) Úgy látszik a fenekemmel vagyok elfoglalva tudat alatt.

Tudatosan kizárólag a konyhámmal tudok foglalkozni. Már majdnem kész, köszönhetően Fontos Embernek, Mákvirágnak, valamint Zinónak. A hűtőt és a sütőt három perc alatt vettük - majd kicsit hosszabb idő alatt gyömöszöltük be a furgonba, amit már feltöltöttünk a konyhabútorral. Aztán szereltünk és szereltünk... Szőnyegen szereltünk, és mosolyogtunk. Ha összetört nem bánkódtunk. Ha nem tudtunk tangóharmonikázni, felhívtuk az IKEA-t. Ezeket az összeszerelési útmutató rajzai szerint tettük. Én összepattintottam a fiókokat - klikk-klikk.

Közben szeretnék valakinek ajándékozni egy válogatás CD-t. Odáig jutottam, hogy megvan a lista, de infrastruktúrám és technikai jártasságom nem teszi lehetővé, hogy meg is csináljam. Fizetnék is érte, de nem tudok ilyen szolgáltatásról. Szóval aki egyszercsak közelít felém ezzel a CD-vel, az kérhet valamit érte. Esetleg cserébe kritizálhatja is a play list-et.

Pet Shop Boys - Se A Vida E
Valami Amerika - Vetkőzés
Bryan Adams - Summer of 69
Ákos - Valami véget ér
U2 - Pride
Dido - Stoned
U2 - Real Thing
Duran Duran - Wild Boys
Zséda - Motel
Draft - 2000 év
Pet Shop Boys - Se A Vida E

A hétvégén Szegeden voltam, ahol megtapasztaltam, hogy tudok tizenkét órát aludni. Amikor kilenc körül elaludtunk egy kicsit, és éjfélkor felébredtem, kicsit megrémültem, hogy innen nincs több alvás. Mire ezt végiggondoltam, már aludtam is megint. Csak akkor ébredtem fel, amikor Zino farmerban lemászott az emeletről, és lassított felvételben vizet ivott, miközben Morzsa - a "gonosz" arcú brit rövidszőrű macskakölyök - fel-alá vágtázott. Kontrasztos volt. Meg arra is felébredtem, hogy valakinek a telefonja merül, és percenként csipog. Először megpróbáltam eldugni, de a ruhák alatt is csipogott. Aztán megpróbáltam kikapcsolni, de ezeken a fejlett Windows-os gépeken nem lehet megtalálni a kikapcsoló funkciót - arra meg nem gondoltam, hogy egy gombot kell megnyomni. Aztán sikerült, és polifonikus dallamok közepette kikapcsolt végre - amire szerintem mindenki felébredt.

Ezen kívül megtudtam, milyen úgy kakilni, hogy valaki a nemlétező ajtó helyén áll, és beszél hozzám. Valamint azt is megtudtam hogy a pirított velő és a rántotthús önállóan ugyan remek ételek, de együtt még jobbak. Ettől az még két étel, és a hasam érezte ezt. Megpróbálok majd erre emlékezni.

Zsolt úriember volt. Nem erőszakolt meg, csak elhívott moziba. Én csendben mosolyogtam, ő cserélte a zárat.
- Azér nem megy, mer nézel... De most mondd meg, mér nem lehet egy olyan barátnőm, mint te?
- Zsolti, minek neked még egy nő? Annyi barátnőd van mint a nyű - utalva ezzel arra, hogy egyszer felvilágosított: "van feleségem, két gyerekem és három barátném".
- Jó, de ilyen csinos egyse nincsen.

Az utcán meg odajött egy ember, halkan beszélt, hogy közelebb hajoljak, amatőr fotózáshoz keresett fiatal lányokat. Én egy ilyen amatőr fotózásra kapható és alkalmas fiatal lánynak tűntem, közvetlenül fogorvos után. Szóval rajtam van a fény. Vettem tűrhetetlen mennyiségű növényt, valamint tűrhetetlen mennyiségű ruhát. Az élet jópofa.

Bár ex-Házinyúl épp most pattintott le. Pedig szívesen eltöltöttem volna vele még egy estét. Mindegy, gyakorlatilag eléggé megnőtt azoknak a pasiknak a száma, akikkel szívesen eltöltenék egy estét. Szóval nem nagyon viselt meg. Jó ez a pszichiáter dolog. (Anyám szerint ha nyerünk a lottón, onnantól kezdve analitikusom lesz, nem pszichiáterem.) Eléggé tavasz van, még ha nem is olyan az idő. A lepattintást három perc alatt dolgoztam fel - bár még kiborulhatok később. És majd csúnya gyerekhalálokat álmodok, mint a múltkor. Vagy azt, hogy ki-mit-tudra készülünk, és én Szakadékos Emberrel fogok előadni egy Simon & Garfunkel számot. (Nem a Sound of silence-et.) Ő nincs sehol, én meg elmondom mindenkinek, hogy milyen egy megbízhatatlan alak. Annyira nem fáj az egész, csak az a baj, hogy ő kísér gitárral, ráadásul kettőnk közül csak ő tud énekelni, tehát egyedül nekem nem fog menni. Egész álmomban idegeskedek, de reggel mosolyogva ébredek fel, hogy milyen jót is álmodtam. Én se leszek már hülyébb.

A napokban megtartottam életem utolsó piros bankos jelzálog tréningjét, már csak másfél hetem van itt hátra. Lebegős, érdekes. A narrátor fogalmazza a fejemben a búcsúlevelet. Szívem új munkára, új konyhára, új szerelemre kész! Süthetne a nap!

Standard reggeli beszélgetés apámmal:

Ő: Elég nagy butaság lenne...
Én: Mit beszélsz?
Ő: Mondtam valamit? Nem hallom amit mondok, mert hangos a borotva. Amúgy csak azt mondtam, hogy nagy butaság lenne, ha a Jutka befestené a haját szőkére.
Én: De ez hogy jutott eszedbe?
Ő: Nem tudom, nem állna jól neki.

Buppuppidupp...

mérleg₁, mérleg₂, mérleg₃, bak₁, nemtommi, bak₂, bak₃, mérleg₃…

Zsuzsa vagyok, huszonnyolc éves, és péntek óta a szüleimnél lakom.

Tegnap munka utántól lefekvésig egyre érdekesebb idegállapotba kerültem. Kezdődött új lakásomban, ahol Zsoltival kikevertük a festéket. Világos szürkés-barnát. Ehhez beleöntöttünk a fehér festékbe fekete és barna színezőt, majd kavarni kezdtük. (Ahogy Piszkos Fred kavarta a málnaszőrt. Na jó, nem annyira rezignáltan.) Egyre furcsábban nézett ki, de megnyugtattam magam és a mestereket, hogy ez nagyon szép lesz száradás után. Zsolti öccse, Norbi, azt hümmögte az orr alá, hogy:
- Hát, olyan tüdőszínű... - és ez elég találó elnevezés volt arra a mályvás árnyalatra, amit sikerült elérnünk. Nem tudom, hogy milyen az a tüdőszín, de ha van, akkor ilyesmi.

Hazafelé tolakodtam az embertömegben, és próbáltam gondolatban megbarátkozni a leendő falszínnel, de csak ez járt a fejemben. Tüdőszínű... tüdőszínű. Közben lemondtam egy találkát, de más meggyőzött, hogy menjünk valahova. Az illető ötven percre saccolta az elkészülési idejét, de az illetőt ismerve a "lezuhanyzom és gyorsan eszem valamit" annyit jelent: alszom egy kicsit a fürdőkádban, eszem és közben gondolkodom az élet dolgairól.

Tehát még két órával később is a szüleimnél ültem, ahol apám épp újraprogramozta a tévét, és a sorrendet akarta beállítani. Mert az egyes programoknak mindig ugyanott kell lenniük! Ezt a feladatot általában én végzem, de apám be akarta bizonyítani, hogy ő is meg tudja csinálni. Folyamatosan kommentálta minden mozdulatát, és kérdezgetett, de közben nem figyelt oda a válaszra. Sikerült kiborítania.

- NEM TUDOM, HOGYAN KELL KICSERÉLNI, NEM TUDOM, NEM EMLÉKSZEM. OLVASD EL A HASZNÁLATI UTASÍTÁST! Na jó, elmentem, későn jövök.
- Kulcs van nálad? - ezt már anyu mondta közbevetőleg.
- VAN NÁLAM KULCS!!! Bocsánat...

Amikor hazaértem hulla fáradtan, a családom még tévét nézett. Mivel a nappaliban alszom a kinyitható kanapén, a tervezett rögtön ágyba zuhanás elmaradt. Kénytelen voltam még egy órán keresztül nézni valami sátános filmet a csodálatos Kim Basinger főszereplésével.

Ettől függetlenül mosolyogva ébredtem, és asszem rám fér a ma este. Buppuppidupp...

Eddig sose akartam lefeküdni volt pasikkal, a szex nálam mindig felülíródik a következővel. Persze emlékszem rá, hogy jó volt, de nem vágyom rá.

Ex-házinyúllal, meg egy cimborával ebédeltünk szombaton, ő a memóriámat dicsérte - mert nem felejtettem el, hogy a közös kínai helyünkön "bórok" voltak feltüntetve az étlapon -, én pedig emlékeztem. És a hat óra beszélgetés közben egyre jobban befészkelte magát az agyamba egy pici gondolat... Egy szórakoztató, de talán elhessegetendő kis gondolat.

- Hát akkor... majd... valami - köszöntünk el egymástól, amikor leszállt a villamosról. És az a pici gondolat most valahol a gyomron táján bizsereg.

Zsolti megbízhatatlansága tényleg "vis major" volt. Legyen a Nagy Kiverés T napon. T-4 napon Zsolti érdeklődött, hogy akkor péntekre rendelje-e a konténert. T-1 napon - épp mikor hívni akartam - hívott, hogy akkor egyeztessük óráinkat, és megígérte, hogy nyolckor jön reggel. Pontban reggel nyolckor pedig feláramlott az embereivel. Utasításokat osztott, és rögtön munkához látott. Öccse, Norbika, aki kiköpött Zsolti, szomorúan vette tudomásul, hogy az általa oly szépen kivitelezett burkolást szétveretik vele. Könnyekkel a szemében csinált munkájáról néhány képet a mobiljával, aztán nekilátott villanyt szerelni.

Most éppen várom Zsoltit, aki eljön értem kocsival, és kivisz a helyszínre, mert telefonon nem tudtam neki elmagyarázni, hogy a felx-szel hogyan kéne végigvágni a... szóval leírni se tudom. Ezért most megmutatom.

Ui: Azt mondtam már, hogy jelenlegi főnököm Susie gimis osztálytársa?

- Megint nyertem! - vigyorogtam rá a Vevő lányra, amikor kiléptünk a Vízművektől, ő meg nem értette. Már megint hobbit űzök abból, hogy megmosolyogtatom az ügyintézőket. Minél rosszabb a kedve, minél kevésbé segítőkész, annál inkább kihívás. Ez a mai ráripakodott a Vevő lányra, hogy ne azt a széket húzza oda, hanem a másikat - mert mi van, ha oda is érkezik majd egy ügyfél, és akkor az nem tud leüli (ne adj' isten azt a széket kell majd odahúznia, amit nekünk kellett volna). Hitelesen körülbelül így mondta: NYENYENYENYENYNENYE! Én meg mosolyogtam, a szemem csillant egy démonit, és máris gonoszul kedves lettem. A végén persze vihogott, tehát nyertem. És az aznapra kitalált homokszínű - egyesek szerint halvány kávébarna -, szűk gatyámban továbblibegtem a hétfői napsütésben. Az említett nadrágra adott legdurvább reakció az volt, amikor pénzt vettem ki az automatából, és amikor megfordultam, három biztonsági őrnek az huszonnégy-órás zóna üvegfalára tapadt arca fogadott vala.

Aznap este voltam pszichónál, ahol rögtön kaptam ajándékba két órát, ugyanis hatra mentem nyolc helyett. Megpróbáltam hatékonyan eltölteni az időt, és nem vásásrolni nettó két órán keresztül. Ez sikerült is. Először kaptam a mézes-puszedlis boltban egy diós szívet ajándékba az eladótól, amit a helyszínen kellett elfogyasztanom. A maradék húsz deka barackos és kókuszos puszedlit a körúton flangálva tömtem az arcomba, és az élet dolgain merengtem. Például azon, hogy az most jó vagy rossz, hogy mire eljutok a pszichóhoz, addigra már megint jól vagyok. De tudod mit, világ? Szerintem jó.

Bírom én a változást, de annyira mégse - hogy magamat idézzem mint klasszikust. Legutóbbi - és egyben életem első - költözésére a lakás megvásárlását követő hatodik hónapban került sor. Most meg úgy költöztem, mint a villám. Közben elkezdtem új munkakörömet beosztottakkal együtt átvenni, miközben megtalált egy fejvadász, én meg viccből elmentem az interjúra. A második interjún már lelkesedni kezdtem, a harmadiknál elhatároztam, hogy ajánlatig játszom a dolgot, a negyediknél meg már úgy gondoltam: miért is ne váltanék? Mondtam egy arcátlanul magas összeget, aztán amikor az ajánlatért mentem, kicsit drukkoltam, hogy szar ajánlatot adjanak, amit vissza kell utasítanom. Erre az ajánlatban az arcátlanul magas összeg szerepelt. Itt töltöttem a felnőtt koromat - huszonegy sem voltam mikor idejöttem, most huszonkilenc leszek -, most pedig továbbállok.

Ez a munkahely amúgy eléggé mókás. Valamelyik nap a Legszörnyűbb Ügyfél behozott egy kézi készítésű csokoládé nyulat, ami eltört. Én azt javasoltam, hogy még jobban törjük szét, méghozzá kalapáccsal - amit Legszörnyűbb Ügyfél tart a fiókjában. Szóval körbeálltuk, és rituálisan szétvertük szegény csokinyulat - vagyis csokinyúl-családot. Mindenki egyet ütött, aztán továbbadta a szerszámot. Volt benne valami Legyek ura... Ilyenkor kicsit sajnálom, hogy már csak egy hónapig maradok. Nem baj, szerintem miattam lettek ilyen őrültek. A küldetésem: az új helyen megvalósítani valami hasonlót.

Pszichó megint jó volt, megint felmentett az eltelt időszak alatt elkövetett hibáim alól. ("Elkövettem egy nagy hibát" - mindig így kezdek bele a gyónásba, miután elmesélem a munka-lakás sikereket.) De tényleg jó, mert a homlokomra írt "gyere, szenvedjünk együtt" és "leszek a második/ennedik nőd" marketing üzenetet kezdi felváltani valami egészségesebb. Persze azért nehéz elszakadni. Tegnap beszélgettünk valamiről, talán a lakásról, és a mondat közepén "szerelmem"-nek nevezett. Én úgy folytattam a beszélgetést, hogy először mintegy közbevetőleg közöltem, hogy nem vagyok a szerelme. Ő nem hagyta folytatni.
- De a szerelmem vagy és imádlak!
- Figyelj, a "szerelmem" szó, na az aztán végképp csak egy dolgot jelent. A "szeretlek" jelenthet sok mindent, de a "szerelmem" csak egyet. Én neked nem vagyok a szerelmed.
Erre elgondolkozott, valahova a fejem fölé nézett merengve, és ennyit mondott:
- Hm. Határeset...

És akkor először elküldtem a kurva anyjába, aztán meg hahotázva nevettem, olyan hangosan, hogy alig tudta elmagyarázni, hogy a mi kapcsolatunkat mennyire nem lehet felcímkézni. Ettől még jobban nevettem: abban aztán igazán profi vagyok, a felcímkézhetetlen kapcsolatokban. De sajnos már nem akarok felcímkézhetetlen kapcsolatot. Együttébredős, beszélgetős, dolgokat együtt csinálós, jövőt tervezgetős kapcsolatot akarok. Tudom, hogy mit akarok, és tudom, hogy mit nem, és ezt meg is mondtam. Az, ami neki vagyok most, nem akarok lenni. Érdekes, meg minden - "úgy vagy az enyém, ahogy senki másé". Danke, aber nein danke. Azért még írt nekem egy szerelmes cetlit, elhívott megnézni egy megvásárolandó lakást, és felajánlotta a segítségét a tűzhely-vásárlásomban. Csinálhatnánk, és lehetnék továbbra is "izé" az életében - greater than x but less than y. Talán jellem leszek, és nemeket mondok. Talán nem, aztán majd felívelek, leívelek, és a végén meggyónom a pszichónak. Non importante.

Szóval annyira nem érdekel, ez van, a lényeg, hogy jól vagyok. Reggel összefutottam a családdal az emeleten, csupa vörös hajú gyerek, a kislány meg akkorát vigyorgott rám, hogy azt gondoltam "egye fene, legyen vörös". Mármint a majdani gyerekem mégsem megy a Taigetoszra, ha vörös lesz. Elmentem biztosítást lemondani, gyalog mentem, és megnézegettem a környék boltjait, a házakat, az embereket. Örültem egy "nyitva tartás" táblának, hogy nem "nyitvatartás", örültem a szép ablakoknak, örültem a helyes pasiknak. Ha semmin nem múlik a szomorúságom, akkor a boldogságom sem. Jönnek mennek, miért ne lehetnék akkor jókedvű, amikor csak akarok?

Hétvégén voltak Fontos Emberék, hoztak mosógépet, vettünk parkettát, megtervezték a konyhát - de nem csak a lakásban nyújtott segítésükért örültem nekik. Azért a fizikai erővel és türelemmel kombinált remek ízlés ritka jó kombináció! Ráadásul duplán. Pénteken pedig kezdődik a Nagy Kiverés. Jön Zsolti & Co, és kiverik a falat. Állítása szerint nem kell elköltöznöm, én azért összeállítok csütörtökön egy minden-perces táskát, és menekülök, ha kell.

Na ahogy most érzem magam az olyan, hogy szívesen kívánom mindenkinek.

Felmondtam.

Fel-mond-tam fel-mond-tam fel-mond-tam fel-mond-tam.

FELMONDTAM!

Híjj!

Persze hogy minden orrcsöppet belenyomok az orromba, mert allergiás vagyok, de egyben lusta elmenni az orvoshoz. Így aztán vadul keresgéltem valami orrkidugítót a családomnál, mert már egy érdekes kiadású Darth Vaderre kezdtem hasonlítani. Örömmel fedeztem fel egy kallódó Vibrocilt a hugom szobájában, és fittyet hányva a lehetséges fertőzésnek, már csöppentettem is. Csöppentés közben az érzékelésem határán láttam az asztalon egy Substral növény-tápszert. Még mindig ugyanennek az érzékelésnek a határán láttam azt is, hogy a Substral flakon és a Vibrocil üvegcse peremén ugyanolyan kicsapódott ásványi anyag található. De az érzékelésnek annyira a szélén volt ez a látvány, hogy cseppentő kezemet már nem tudta megállítani, vagyis a tápszer sikeresen végigfolyt bal orrlyukamon.

Szerencsére annyira be volt dugulva az orrom, hogy garatig nem csúszott le, de még így is elöntött a pánik, hogy vajon milyen hatással lesz rám a nyálkahártyán pillanatok alatt felszívódó cucc. Először megpróbáltam kimosni, de amúgy sem tudok orron át vizet felszívni, bedugult orral meg kevésbé. Ezért inkább elolvastam a címkét, ami az állt, hogy a szer "gyakorlatilag nem mérgező". Én gyakorlatilag megnyugodtam, és azóta sincs semmi bajom. A családnak nem újságoltam el nagy ügyességemet, mert nem vágytam anyám aggódó hangjára, ahogy hugom harsány kacagásán szűrődik át.