A Faithless Mass destruction-jét (ját?) hallgatva javítottam olyan teszteket, amelyeken sok múlik. Szegények... Belekiáltottam az univerzumba - na jó, hallkan panaszkodtam otthon -, hogy unom a munkám, erre szétérdekesítette a főnököm, csak úgy magától. Felújítják a házamat belül - pedig amúgy is szép volt. Történnek a jó dolgok, amióta nem érdekel, hogy mi fog történni.

Akartam verset írni, de amióta ilyen érdekes a munkám, azóta sok is, és csak odáig jutottam a versben, hogy "ujjaim hegyével homlokot simogatni".

Ez kivételesen nem arra a pasira vonatkozik, aki ül velem szemben, és érzem ahogy megy föl bennem az izé - ahogy az izé úgy szokott fölmenni az emberben pozitíve -, és akkor azt mondja, hogy "nem igaz, ahogy itt ülsz velem szemben megy föl bennem az izé". És akkor viccelődünk, de egyre kevésbé. És azt mondja, hogy jó akkor csak a szemembe néz. Én erre a szemébe nézek, és azt mondom "hát ha attól könnyebb neked..." És néz a szemembe, és kezdi érteni, hogy attól nem fog könnyebben menekülni, ha a szemembe néz, hanem akkor egyszerűen kurvára vége van.

Egyformán van végünk... Egyformán van végünk!

Fölpattintottam magamra a fekete karabíneres gatyámat, a sokzsebest. Minden zsebbe hasznos dolgokat pakoltam - többek között egy szájfényt meg elég sok pénzt -, mert nem szándékoztam hazamenni a számos programpont között. Még jó, hogy ez egy liberális bank, így nem volt zavaró a haskilógás. Ami egyébként nem az estére volt tervezve - a szájfény elégnek tűnt a bulifíling megteremtéséhez -, egyszerűen csak fehéret akartam felvenni, és az utolsó pillanatban összekoszoltam, és át kellett vennem, és szóval ez volt. Azért munkaidőben a derekamra csavartam egy pulcsit, de nem a seggemre, ahogy azt tizenéves koromban műveltem seggeltakarásilag, hanem a hasamra, így aztán igazán bankszerű lett. (Amugy kilog ma a hasamból 10 centi. - El tudnek bibelodni vele.)

Bankból tova suliba. Már nagyon vártam szociológiailag, hogyan fog alakulni a pénteki csoport-helyért való vér-küzdelem. (Kötőjelek im memoriam Fontos Ember.) Nem volt elég véres, a tanár nem hagyott utat a demokráciának. Aztán mégis hazamentem a koncert előtt, mert fél órás üresjárat állt be. Megalkuvónak éreztem magam, de lepakoltam a cuccaimat, és újrafestettem a szempilláimat. A koncert jó volt - megnéztem, Jóember mire próbált anno - Zinoval az első sorban csápoltunk. Na jó, nem. Az instrumentális szám tetszett igazán. (Írd meg. Ne, mégse. Vagyis, izé.) Az utolsó szám alatt Zinoval csocsóztunk, de az már úgyis ráadás-ismétlés volt. 5-5-re nyertünk mindketten.

Ezen a ponton még csak némi lett nemzeti italt - balzsam - fogyasztottam, valamint egy üveg sört. (Hogy képet tudjunk alkutni a lett nemzeti italról, kössük össze képzeletben a jagert az unicummal. Tételezzük fel, hog yaz unicum valamennyivel szarabb a jagernél. Majd hosszabítsuk meg az egyenest, és helyezzük rá a balzsamot olyan távolságra az unicumtól, amilyen távolságra az unicum jagertől elhelyezkedik. Magyarul: atomszar.) Mivel ez elégnek nem nevezhető, elzarándokoltunk a Simplonba, ahol Zino - szokásához híven - söröskorsónyi koktélt készített ötféle tömény alkoholból. Ennek hatására igen mély beszélgetést folytattam valakivel Istenről illetve a szexről. (Meg ami még a kettő között elfér.) A valaki megígértette velem, hogy soha nem fogok férfiként tekinteni rá. Ezt azért kéte, mert egy közepesen híres személyiségről, akiről megírtam réges régen, hogy mennyire tetszik nekem, és járjunk vagy mi, szóval kiderült róla, hogy összeköltözött egy pasival, és ettől kivirult. Szóval érzékenyen megérzem a látens homoszexualitást - külön fejezetet érdemelne, hogy még vonz is -, tehát ezért kérte ez a valaki, hogy ha lehet, akkor őt ne... Mélyen barna szemébe néztem, és megígértem, hogy nem fogok.

Ideje volt továbbálni, jött az Angyal-nosztalgiázás program. És karaokéztunk hárman, Zino, annak az előző valakinek a hevraja, meg én! Karaoke az Angyalban! Azon a ponton már hiába ittam vodkákat, már nem tudtam magam jobban érezni - mert már nem volt hova. Szóval komolyan jó nap volt a pénteki. Hétvégén majdnem mindent megreparáltam a lakásban. (Zsuzsikám. Akkor begipszeled a lyukat. Leméred a polc helyét. Veszed a fúrót, és kivételesen megpróbálsz nem úgy fúrni, mint egy baromállat. Menni fog.) Most meg vége a hétvégének, mindjárt jön a következő hét, és én szerelmes vagyok a világba, de talán leginkább abba a bizonyos bibelődős (bibelődendős) emberbe.

Kiejtettem a számon ezeket a mondatokat: "15 dkg párizsit kérek. Igen, maradhat, köszönöm." És ezt is: "Képzeld, amióta azt a mosószert és öblítőt használom, amit javasoltál, azóta nem büdös a mosógép." És tudom, hogy a porszívózsákot takarítás előtt kell üríteni, nem porszívózás után. Háziasszony lettem.

Ezt írtam, majd hazamentem és nekivágtam, hogy bebizonyítsam: mégse. Azzal indítottam, hogy életemben először fúrógépet használtam. Apám - olvasószemüvegben, keresztrejtvény fölött - instrukciói alapján. "Zsuzsikám. Megnézed a lukat a fán. Keresel egy csavart, ami jó bele. Veszel egy tiplit, amibe belemegy a csavar. Nem feszegetve. Keresel egy fúrót, ami akkora mint a tipli. Ha nagyobb, akkor ki fog esni a tipli a falból. Ha kisebb, akkor nem megy be. Fúrsz egy akkora lyukat, amibe belemegy a tipli. Nem kalapáccsal. Bedugod a tiplit, felcsavarozod a fát. Ezzel a nagy csavarhúzóval még a te kis kezeddel is menni fog. Tudod, erőkar meg hasonlók." Szóval nekiálltam, szétfúrtam a falat - belemész dögöjjémeg -, kalapáccsal vertem be a tiplit - belemész dögöjjémeg -, szemmértékre csináltam. Tök ferde, fal szíjjelfúrva, egy csavar nem tart. Kezdhetem előröl az egészet. Vagyis nem előröl, hanem mínusz kettőről.

Aztán kreatívkodtam a nemrég szerzett székeimmel. Az egyiket kékre festettem, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve nekiestem a másiknak - azt horganyzó cinksprével küldtem meg. Jó lett. A szobában kicsit furcsán homályos volt a levegő. Amikor elképzeltem, hogy a aeroszolos cink hogyan ülepszik le a hörgőimben, kicsit rosszul lettem, gyorsan menekülőre vettem a figurát. Amikor egy kicsit fel akartam törölni a padlót, akkor vettem észre, hogy gyakorlatilag az egész szobát - a szoba minden berendezési tárgyát belepi az ezüst színű finom por. Így tehát este tízkor - amikor vissza mertem lopakodni a lakásba némi pálinka, bor és koktél (!), valamint csapnivaló szóviccek után - kezdhettem törölgeti, porolgatni.

SMS üzenet hugomtól: Nem kell kiöltözni. Művé-gtag-sztáraság, úgy jönnek, ahogy nekik tetszik. Nekem kötelezõ, amit megtippeltem. Állítólag viccesek, nem a nyomorult fajta. Kitalálták a pasijával, hogy ennek a programnak a keretében összehoznak valami filmes sráccal, aki idézem "nem nagyon magas, nem izmos, igazából nem néz ki jól, de bírják a nők". Valamint arra a kérdésre, hogy milyen nőket szeret, azt válaszolta, hogy a kedves lányokat. Erre a hugomból kibuggyant a röhögés.

A nagynéném tegnap elmesélt egy történetet, amit anno én meséltem neki. Állítólag egyszer sokáig-alvásomból csöngetett föl egy ügynök, aki hevederzárakat árult, de erre csak jóval később jöttem rá, miután sokat ismételgettem magamban a sort, amit mondott: hevederevedeve. Elsőre csak annyit mondtam: nem köszönöm. A "nem köszönöm" nagyon hasznos fordulat kéregetőknél és gyorséttermekben. Nagy szerencse, hogy a mekiben értékesítési sztenderd van, különben nehezen tudnám rutinból lefolytatni a következő párbeszédet, amelyet a maga elhangzott valójában közlök alant:
- Egy sajtburger menüt kérek és egy majonézt.
- Mirgrrrgrrr?
- Kólával.
- Lerrmrrggrrmrrgr?
- Nem köszönöm.
- Grtrrmrrgrrr?
- Nem köszönöm.
- Itrmgrmrdd?
- Itt fogyasztom.

Holnap oktatok, megpróbálok artikuláni mindenki helyett.

Most nem vagyok kreatív, szóval Hajtáspajtás, és laza copy & paste. Menjetek! Én is ott leszek, ha addig megszerelődik a cangám. Akkor pedig: gyertek!

Figyelem, figyelem!

AUTÓMENTES NAPI BICIKLIS TÖMEGDEMONSTRÁCIÓ 2004

Óriási kerékpáros felvonulást rendeznek a Mobilitási hét zárónapján, 2004.szeptember 22-én a VBB, a KEROSZ, a Környezetvédelmi Minisztérium, a budapesti biciklis futárszolgálatok, és más bringás szervezetek.

Legalább 80-100 különbözõ munkahelyet, egyesületet, bicikliboltot, oktatási intézményt, rádiót, civil szervezetet, környezetvédõ csoportot, újságot, mulatót, kávézót vonnak be a rendezésbe, akik saját csapatokat toboroznak majd. Az így összeállt csoportok a saját boltjuknál, iskolájuknál, stb. gyülekeznek és indulnak útnak, hogy 18 órakor a városligeti Mûjégpályánál egybeolvadjanak, és így kezdõdhessen a nagy felvonulás.

A rendezvény célja figyelemfelhívás a kerékpárral közlekedõk egyre nagyobb társadalmi súlyára, és az általuk igényelt bicikliutak, szállítási-, és tárolási lehetõségek bõvítésének szükségességére. Ezen kívül alternatívát szeretnének felmutatni a belvárosi közlekedést egyre jobban ellehetetlenítõ fullasztó autós áradattal szemben. A felvonulás nonprofit, pártoktól független, politika mentes civil megmozdulás.

Az autómentes nap reggelén munkába és iskolába biciklizõk ajándékreggelit kapnak a budapesti hidakon.

A felvonulás útvonala: Városligeti Mûjégpálya (18 óra) - Kodály Körönd - Lövölde tér - Rákóczi út - Erzsébet híd - Attila út - Moszkva tér - Margit híd - Oktogon - Városliget. A felvonulás rossz idõjárás esetén is megrendezésre kerül. A várható létszám 2-3000 fõ.

- Nézd mi megy ott, és mekkora!!! - kiáltotta Zino, én meg néztem vadul arra, hogy lássam.
- Miért, mi az?
- Hát óriásbuzi!
...
- Csak azt akartam mondani, hogy...
- Bocs, ezt a buszt elérem. Bár ebben a cipőben nem tudok futni. Na szia!

Nagyon messziről is szoktam repülővágtázni a busz után, de ha nőnek öltözök, akkor ez nem olyan könnyű. Egyszer például fittnesz klubos recepciósnak öltöztem - basszus, tíz éve volt - mert fittnesz klubos recepciós állásinterjúra mentem. Nem kaptam meg az állást, mert volt ott még rajtam kívül negyven lány, akik közül néhány sokkal inkább fittnesz klubos recepciósnak volt öltözve. És hazafelé a busz után futva akkorát taknyoltam a pár csepp esőtől csúszós betonon, amekkorát még nem látott az Astoria környékének csúcsforgalma. És még így is elértem! Tehát tegnap este futottam a busz után az irodista cipőmben, miközben erőt adtak a régmúlt replüővágtái és buszelérései, és biztos voltam benne, hogy elérem.

- Elérjük - hallottam magam mögött, majd meg is láttam a hang tulajdonosát, amikor elfutott mellettem. A srác megállt az ajtóban, és előre engedett, amit kedves mosollyal jutalmaztam. Egy Romanaban se írták volna szebben, de nem a nagy ő volt, és igazából nem jutalmaztam semmit, mert amúgy is elértem volna a buszt, meg különben is, minek szólít meg. De volt egy megismételhetetlen pillanat, amikor "mi" voltunk.

Éppen azon gondolkoztam, hogy Barna Szempár 2 valahogy mutatja a heteró párkapcsolatos elkényelmesedést, úgy alkatilag, mint viselkedésileg. Alkatilag nem érdekel - persze elgondolkodtató, hogy egy párkapcsolat miért virágoztatja ki a nőket és miért punnyasztja el a férfiakat. És hogy jön ide a heteróság? "A sok lusta heteró megtalálja a nagy őt, aztán már hízik is, konditerem nulla, stb. Bezzeg..." Viselkedésileg kellemes, nincs az a nagy, mindenáron való nyomulás, a tartós párkapcsolat utáni szüntelen sóvárgás. Na jó, nem erre gondolok, de akkor is van valami nyugodt, de egyben idegesítő "gyere ha akarsz, de alapvetően most is oké vagyok" a tekintetében. Sőt igazából még a "gyere, ha akarsz" sincs a tekintetében. Szóval erre gondoltam, amikor nagyjából egyszerre kiléptünk a bankból, és belefutottunk a barátnőjébe.

BU3 szerint - tényleg, mi lehet vele - egyáltalán nem kéne multivitamint szednem, amikor beteg vagyok, mert megerősödnek tőle a vírusok és baktériumok is. Ezt már hallottam valahol. Szerencsére idáig kávéval vettem be, így állítólag úgysem hat. Mi lesz így a jó kis urbánus-trendi-szingli reggelimmel, ami egy jó nagy tejeskávé vitaminnal? Amúgy sokkal jobban vagyok. Így nem tudok írni...

Oh, gyakran a szívnek édes ösztöneit
S tárgyaihoz vonzó rózsaköteleit
Egy tündér kép elvágja!
A szilaj vágyások gigászi harcait,
E bujdosó csillag ezer orkánjait
Bévont szemünk nem látja.

Hív szívünk csendesebb intésit nem halljuk,
Az előttünk nyíló rózsát letapodjuk,
Messzebb járnak szemeink;
Bámulva kergetjük álmunk tarka képét,
Örökre elvesztjük gyakran éltünk szépét,
S későn hullnak könnyeink.

Pont 200 éve írta Berzsenyi Dániel. Akkor érdemes olvasni, ha az embernek már agyára ment Pilinszky. Az utolsó verszsak a naplóm elején szerepelt ifjúkoromban. Hát nem romantikus?

BU3 eddig kurvára minden nap hívott, csak kurvára tegnap nem, amikor találkoztunk volna. Én meg közepesen dühöngtem magamban, mert a "ha szép bugyi van rajtam, akkor tuti nem, ha csúnya, akkor biztos igen", illetve a "vagy mindketten veszünk óvszert vagy egyikőnk se vesz, akkor már inkább az első" jellegű magányos filozófiai eszmefuttatás és a gondolkodást követő tettek után kicsit frusztrált voltam. Én kérem kurvára nem vagyok spontán. De aztán kurvára nem hívtam föl persze.

Kurvára megfogadtam, hogy nem fogok csúnyán beszélni, mert kurvára így fogok maradni - ennél ám kurvára több csúnya szót használok, persze kurvára mindig ugyanazokat. Példát kéne vennem a Gyerekről: "Szerinted nem különös, hogy a krokodil fejében van a virág?" - kérdezte egy virágtartóra mutatva. Megfogadtam valamint a követezőket. Végzem azokat a rendszeres tevékenységeket, amelyeket én választottam, és egyben én tettem kötelezővé magamnak - így a hasizomgyakorlatok következetes végzését, ez már három napja sikerül. Nem üzengetek blogon keresztül, vagyis... Vagyis pont. Ezen kívül elintézem, megveszem, felhívom, megnézem, amit/akit már régóta nem.

Kedves naplóm, mára kurvára ennyi.

Ui: Ma van a második évfordulója angliai elutazásomnak, ennek alkalmából egy kép. Mottó: a dolgok elmúlnak. Ha valami a részünké válik, akkor vagy mindig ott lesz bennünk és az jó nekünk, vagy minden percben érezni fogjuk a hiányát, és az rossz. Vagy mindkettő. Ez egy buddhistának indult, de végül kurvára nem buddhistaként befejezett gondolat.

Ma hajmosás helyett göndöröket csináltam a koszból, ettől tépett ribanc lettem. Megtuningolva a náthás kinézettel simán megátkozhatnék ma akárkit, és működne. Persze pont ma volt alkalmam ellőni a szemilúzer ismerkedős mondatot, kezemben teát szorongattam "ugye tudod, hogy ennél jobban nézek ki, csak most beteg vagyok" segélykiáltásként. Még mindig nem randizunk. Kezdek bridzsitterézes lenni már megint.

Amikor a dédnagyapához bement valaki a boltba azzal, hogy 10 forintot szeretne kölcsönkérni, olyankor ő 20 forintot adott - nem a kasszából, hanem a tárcájából, pedig saját bolt volt -, két feltétellel. Ne köszönje meg az illető, és ne hozza vissza. Egyszer apukám megkérdezte tőle, hogy miért ilyen nagyvonalú. Kiderült, hogy egyszer már előfordult, hogy valaki olyankor hozta vissza a pénzt nagy hálálkodva, amikor épp dédnagymama volt a boltban. Amit dédnagypapa kapott, azt nem tette zsebre...

Apámnak van egy kölcsönkérője tíz éve. Egy ezrest kér kölcsön minden hónap végén. A múltkor mentegetőzött a dolog miatt. Apám pedig megnyugtatta: ennyi idő után már nem lényeges, hogy ki tartozik kinek. Hónap végén apám adja az ezrest. Hónap elején az ember visszahozza. Egy ezres vándorol ide-oda. Csak a sorrendet kell betartani. Hát nincs igaza?

Ui: BU3 dolog végül nem úgy történt. De majdnem.

Két dolog amit ne tegyünk.

Az első. Ne bízzunk a kollégáinkban. Én hibáztam. Először is túlhülyültük a délelőttöt. Aztán lementünk ebédelni, és ott volt Barna Szempár 2. És én barom állat megmutattam ezeknek, hogy na ez édi, nem? Ők meg feltűnés nélkül jól megnézegették. Próbáltam három méterrel odébb állni a sorban, de ez csak olaj volt a tűzre. Tehát esély nem volt rá, hogy a begyakorolt lúzerszöveggel beszélgetésbe elegyedjünk. A végére már csak annyi jutott eszembe, hogy ne nézzé, sörözzé.

A második. Ne próbáljuk kitisztítani az orrjáratainkat, ha a sors nem így rendelte. Én megpróbáltam. Megvásároltam a patikában körzeti orvosom saját kevertetésű orrcsöppjét, de az csak gyógyít, nem tisztít. Ezért vettem hozzá olyat is, ami tisztíccsa. A patikus szerint fölösleges két orrcsöpp, de én akkor is. Azt nem is tudja, hogy otthon van még egy az allergiára, egy pedig arra, hogy regenerálja a fent említettek által tönkretett nyálkahártyát. Szóval előbb kitisztítottam, majd utána küldtem a gyógyítós fajtát. Nem tudom, milyen lehet az, ha valakinek sósavat öntenek az orrába, de ilyennek képzelem. Az nem semmi érzés, amikor a fejedben érzed a marást. (Akkor szenvedtem ennyire utoljára, amikor valaki tanácsára befújtam a leégett dekoltázsomat irix-szel. Akkor a földön fetrengtem, mint egy középszar horrorfilm szereplője a fájdalmas metamorfózisos résznél.) Nem szoktam az orromat vízzel átmosva tisztítani, de most megpróbáltam. A csapra támaszkodtam, folyt a fejem minden lehetséges nyílásából valami folyadék. A hugom érdeklődve pillantott be az ajtón, és kedvesen rám nézve csak annyit mondott: A patikus szólt... Nem rúgtam fel, mert küzdöttem az orrnyálkahártya-fájdalommal. (Fordítsa le a következő példamondatot: Nem rúgtam fel, mert küzdöttem az orrnyálkahártya-fájdalommal.)

Felső légutaim még mindig tropák - pedig már gyümölcsöt is eszem. Kaptam egy gyógyszert, ami hiperszuper, nem homeopátiás, csúcs. Viszont éhgyomorra kell bevenni, egy órával evés előtt, ami miatt gyakorlati problémával szembesültem. Mert úgy ítélem meg, hogy három deci tejeskávé nem éhgyomor. A reggeleim tizenöt éve úgy néznek ki, hogy kiugrom az ágyból - azt hiszem, hogy ébren vagyok, de néha kis ívben veszem a kanyarokat, és ezt nem a fal, hanem a vállam bánja -, és megiszom a tejeskávét. Addig ücsörgök négy percet, és reggeli rádiós műsoron röhögcsélek, vagy azon, hogy milyen rövid a lábujjam, vagy akármin.

Ehelyett a következőt produkálom napok óta. Felébredek, letántorgok a galériáról. Ilyenkor általában felveszek valami otthoni ruhát, ehelyett most rémülten állok a szoba közepén, és magam sem értem, hogy miért nem vagyok képes cselekedni. Végül csak felöltözök, kimegyek a konyhába, beveszem a gyógyszert. Ekkor jön a következő tanácstalansági roham: most mi legyen. Ilyenkor kávét szoktam főzni. De most akkor főzzek? Vagy majd később? Igazából el kéne kezdeni a nap kávé utáni részét: mosakodás, öltözködés, ilyenek, de valahogy nem megy. Brutális félhaszontalan szöszmötölésbe kezdek (nevezzük tesz-vesz városnak), meglocsolom a virágokat, piszkálom a körmömet, ülök a kanapén, és azon tanakodok, hogy ha megvárom a kávé-időt, akkor pont akkor fogom meginni, amikor már pont indulnom kéne. De még a pánik se fog el, csak nem értem. Kávé. Erre tudok gondolni.

De meg fogom oldani ezt a hatalmas problémát is, mint annyi mást ebben a nehéz és sanyarú életben, ahol napról napra kell megküzdeni a... Not. Tegnap megint annyi sushit zabáltunk, amennyit bírtunk (all you can eat). A nagy ők a mellettünk levő asztalnál ültek, ezért megpróbálunk úgy tenni, mint akik nem ettek nagyon sokat. Próbálkozásunk hiába való volt, mert a pincérnő végül az egész - na jó, csak a fél - tányértonyot elejtette. A nagy ők - ezért vagy sem - nem vettek minket feleségül. Holnap talizom BU3-mal, már előre tudom hogy lesz: beülünk valahová, ahol én látom magunkat kívülről, iszonyúan röhöghetnékem lesz, röhögni is fogok, cinikus leszek (egyben idióta), végül hazamegyek - egyedül. Ha nem így lesz, akkor majd annyit írok róla, hogy nem így volt. Jobban érdekel Barna Szempár 2, naponta ötször járok a büfébe, hátha találkozunk. Torokkiszáradás, gyomorbizsergés, ajvé... Kitaláltam egy közepesen lúzer szöveget, amivel közös tevékenységet tudnék kezdeményezni, de ahhoz túl lúzer, hogy ezzel mondjuk fel is hívjam. Össze kell futnunk. Banyek, itt vagyunk egy épületben, és nem tudok vele spontán összefutni. Görcs, üdvözöllek, gyilkolj meg. Köszi.

A Gödörben töltöttük az időt Susie-val - aki szomjoltónak gin-tonikot rendelt, majd még egyet. Nem messze tőlünk ült egy ismerős arc, akit én lebuziztam ("szerintem ez az általános iskolai osztálytársam, de akkor még nem volt homoszexuális"), Susie pedig lezenészezett. Mint a felismerés kölcsönössé válása után kiderült, az utóbbi volt csak igaz, de nem véletlenül tippeltem úgy ahogy, mert elmondása szerint sokan nézik buzinak. Nem vagyok buzi, csak furcsa - mondta. Szerinte, ha az ember úgy dönt, hogy világhírű zenész lesz, az jelentősen furcsásít. Zenész voltam, de már kezdek túl lenni rajta... Egyébként ne gondolja senki, hogy rákérdeztem a buzi-dologra. Valahogy szóba került. Már a tizedik percben sem az alsós éveken nosztalgiáztunk, hanem mindenféléről dumáltunk.

A nosztalgia jegyében kidobáltam egy tonna mindenfélét, amit évtizedek (!) óta gyűjtögetek, rakosgatok és kerülgetek. Ha azt mondom, volt közte ballagási tarisznya is (kettő!), akkor ez mindent elmond a tárgyakról. Volt néhány olyan, amit nem volt szívem kidobni - nem az emlékek miatt, hanem azért mert túl jó állapotban voltak. "Valaki hogy fog örülni még ennek!" Szerencsére most tudatosan keresem ezeket a valakiket. Végre megszabadultam két libás fűszertartótól, és néhány színes, csiga alakú radírtól. Már csak a Chaika órám, egy kulcstartó, egy majom plüssállat, egy lámpa, még néhány színes, csiga alakú radír, és egy talált Gucci napszemüveg maradt. A napszemüveget asszem ott fogom felejteni a Westend vécéjében, menjen amerre lát, aztán majd írunk belőle filmet. Szomorú film lesz, vidám részek is csak azért lesznek benne, hogy még kontrasztosabban emelje ki a szomorúságot.

Amúgy Nagymama megint jól van. Hétvégén arról beszélgettünk, hogy vajon mitől borult fel a biológiai egyensúlya. Először arra tippelt, hogy minden azért volt, mert összegereblyézte a füvet, pedig nem kellett volna. Aztán arra, hogy kézrátéttel gyógyítást színlelve megátkozta őt a Maglódi Kurva. (Tényleg így nevezi, rokonok vagyunk, vagy mi...) De már nem haragszik rá, amióta tudja, hogy imádkozik érte. Kulturális univerzálé - jegyeztem meg, ez ugyan nem arra vonatkozik, hogy összevissza hisz mindenben (és semmiben), de jól hangzott. Egyébként kiskorában idegesítette, hogy nem járhat katolikus hittanra az osztálytársaival, és ezt szóvá tette otthon. (Azt nem említette, hogy a lyukasórában zsidó osztálytársnőivel minden szexuális mocsokságot végigtárgyaltak.) Erre kapott egy könyvet a világvallásokról, hogy eldönthesse, miben akar hinni. Szerintem itt romlott el minden.

Majom plüssállat? Valaki?

Biztos össze tudnék én is állítani egy listát azokról az emlékeimről, amiket szeretnék töröltetni. Ezen gondolkoztam. Hogy milyen jó lenne, ha nem emlékeznél az agyaddal - persze minden lennél, amit eddig tettél, vagy történt veled, de "csak" a sejtjeidbe égne bele, és nem emlékeznél rájuk. De ha még jobban belegondolok, ez pont így van. Szerencsére milliárdszor több minden ég bele a sejtjeimbe, mint amennyire az agyammal emlékezem. Aztán jön az első őszi fuvalatt, és egy pillanatban összesűrítve élem át az összes eddigi őszöket az összes történéssel, érintéssel, illattal és szaggal.

Csak beugrottam a Simplonba, aztán ott ragadtam. Zinóval ittuk a folyadékokat a lemenő nap fényében - csak a házak mögött ment le, de ez is egyfajta naplemente. (Szerintem az őszi nap simogat. A tavaszi bizserget, a nyári felhevít, a téli csiklandoz. Az ősz lesz a kedvenc évszakom. Lehetne a tavasz is, de arra várni kell, az ősz meg jön.) Szerelemről és más démonokról beszélgettünk. Például arról, hogy általában simán el tudom képzelni, hogy lefekszem valakivel (akárkivel), csak az a rész nincs meg, hogy hogyan jutunk el onnan, hogy egy kávézóban üldögélve fecsegünk egymással - odáig, hogy bedugja a kezét a bugyimba. Aztán nagyon elrepült az idő, mert nyolcvanas évek nosztalgiáztunk. Dévai Nagy Kamilla neve nyitotta meg az áradatot. Szóba került a "szamantázás" is: Samantha Ewing sírás közeli szájszélmozgatása. Én anno profi voltam.

Apropó akárkivel való lefeküdés: BU3 - nevezzük így közepesen szellemesen - még nem hívott, pedig kezd hiányozni, ahogy tündérkének szólít. Mondjuk hívhatnám én is "bármikor, ha unatkozom". De egyre kevésbé izgat ez a dolog. Mert. A vízilabda döntőt a Millenáris parkban néztük meg. Még ennyi táv-bíztatást! Egy emberként üvöltötte rekedtre magát a közönség a kivetítő előtt. Akkor is ment a skandálás, amikor egyszer csak - talán 7:7-nél? - elment a kép. Persze nem a ria-ria, hanem a kur_va_anyád. És ott volt Barna Szempár 2, mert én ilyen szerencsés vagyok, és mosolygott és odajött. És Barátnőm nem értette, hogy egy semleges kérdésre adott "én 800 és 1500 méteren vagyok jó" válasz egyértelműen pozitív. Nem azért, mert szeretem a középtávfutókat, hanem mert szeretem, amikor a pasi elkezdi fényezni magát. Mer az édi, aztán én is elkezdem, és tök égő, de tök jó! Így tudnám összefoglalni.

Na ma ennyi van, igazából lenne még, de nem vagyok íróképes, mert nagyon komoly szinten érzem magam hülyepicsának, de vihogni jó, legyen ez a mai jelszó.

Life goes on... Szóval kedvenc számom mostanság Kelistől a Trick me. Onnantól, ahogy az elején azt mondja, hogy "this is it". És mostan látom, hogy ilyen szövegek vannak benne:

"Freedom to us has alwayz been a trick
Freedom to u has alwayz been who ever landed on your dick"

Istenem - mindig ezt a szót mormogom magam elé, nem tudom miért. Otthon fekszem betegen. Még áttetszőbb hologram vagyok, és ez jó. Tévét nézek. Valahogy mindig eszem, amikor a túszdráma van. De ez nem nehéz, mert mindig eszem... Ott vannak bent étlen szomjan, kicsik és félnek. Bár egy iskolában csak van ennivaló, de sokan vannak, és a túszejtők ezzel nem foglalkoznak. Ahhoz hogy néhány életben maradjon, néhánynak meg kell halnia. Mert alkudni nem lehet, mert akkor majd úgy tűnik, mintha ez a módszer működne, és azt nem lehet. Telnek a napok. Vége van, sokan meghaltak. Valahogy mind sovány.

Ahogy fut a kislány fehér bugyiban és trikóban, ahogy a vízért nyúl és mohón inni kezdi...