Fontos Ember: Miért tetszik?
Én: Hááát nem tudom...
Fontos Ember: Látod, ez a kérdés így nem elég konkrét. Le tudnál feküdni vele?
Én: Nem tudom!
Fontos Ember: Mert ez még mindig nem elég konkrét. Inkább képzeld el a következőt: a pasi meztelenül ül a fotelban, ha képzeletben meg tudod nyalni a kukiját, akkor oké. Na így el lehet dönteni. Szóval?
Én: Igen. Határozottan igen.

Padtársam: Nem mondod, hogy elképzeled a fickót meztelenül egy fotelben ülve, hogy le tudnád-e szopni??
Én: De... - hát igen, meghatározó tanács volt az életemben...
Padtársam: És figyelj, nincs valami hasonló pasiknak?
Én: Minek? Egy pasinak nem kell ilyen segítség.
Padtársam: Tényleg. A "Le tudnál feküdni vele?" kérdésre könnyedén Igen a válasz.

Én: Szia, az én hugom járt a te Gyuri nevű bátyáddal, mielőtt kiment volna hajóra dolgozni, ami már jó régen volt, és hosszúakat leveleztek, és mi addig is amíg visszajön megnéztünk mindent, amiben játszottál, és a hugomnak egyszer megszólalt a színházban a mobilja, sose hittem volna, hogy ilyesmi megtörténik velem, és amikor a Gyuri visszajött, hozott nekem is ajándékot, egy kulcstartót, amit azóta is használok!

a Színész: Aha...

A bótban kipróbáltam egy tök jó pasizós szöveget - igazából csajozós szöveg lett, mert egy csajon próbáltam ki. Mondjuk nagyon szép lány volt. Szóval turkáltuk a kőkemény zsömléket, de kőkemények voltak turkálás ide vagy oda. "Kőkemény mind, mi?" - kérdeztem, ez még nem a pasizós/csajozós rész, de azért mosolyogtunk. Turkálás folytatódott. A kenyerek vasárnap estéhez képest egész jó állapotban voltak. "Figyelj, nem veszünk meg egy kenyeret ketten?" - na ez volt az. Lelkesen bólogatott, és kart karba öltve - na jó, nem - vittük diadalittasan a kenyeret a pulthoz. A dolognak csak az volt a szépséghibája, hogy nem vágták ketté.
- Nem vághatunk szét kenyeret.
- De megvesszük mindkét felét.
- Nem vághatunk szét kenyeret.
- Biztos?
- Nem vághatunk szét kenyeret.

Kicsit poénkodtunk azon, hogy megvesszük így, aztán széttörjük az utcán, de végül feladtuk. Elgondolkoztam, hogy ha mondjuk pasi lett volna az illető, aki felszedhetőnek néz ki, és amúgy pasiznék boltban - vagy akárhol, amúgy is kicsit sok a feltételes mód ebben a mondatban, na mindegy - akkor mondhattam volna, hogy "közel lakom és késem is van". De nem így volt.

Ezután hazamentem abban a reményben, hogy a Hülye Kurva nem szólít meg virágültetés közben, de persze megszólított, adott hasznos tanácsokat, és elmesélte a ház felújítására vonatkozó rövid, közép és hosszú távú terveket. Kivételesen nem gangot áthidalva üvöltött, hanem lejött. Igazából mégis jobban szeretem, ha a hangjával hidal át. Persze azért barátságos voltam, főleg mert elárulta, hogy hol találok még virágföldet, meg amúgy is szociális vagyok mint a kurvaannya.

Apropó, milyen vagyok. Az elmúlt napokban olyan visszajelzéseket kaptam különféle népektől, hogy milyen vagyok - min kéne változtatnom -, hogy ha mind igaz, akkor teljesen skizoid vagyok. Amúgy meg van egy mondás - lehet, hogy nincs, de én mintha hallottam volna egyszer -, hogy ha egy kör közepén állsz, akkor valakinek mindenképp a seggedet mutatod.

Torokszofival levelezgettünk, szerinte nem értettem meg, szerintem viszont igen. Természetesen szándékosan írtam sztereotípiákat, mint mindig. Cinikus zsidógyerek vagyok, akinek nincsenek unokatestvérei, mert annyi rokona halt meg gázkamrában. Nekem ez mindent jelent és semmit. Egy ideig állandóan attól féltem, hogy ha lesz harmadik világháború, akkor meg fognak ölni. Aztán lelkes anti-antiszemita harcos lettem, szkinhedekkel vitáztam, fájt és felbőszített a butaság, meg akartam érteni és változtatni a világot. Aztán áttértem a gyerekekre. Aztán a drogosokra. Aztán a melegekre. Most meg szociológusnak tanulok.

Mindig elveszem a nekem nyújtott szórólapot. De ha még egyszer a hónamba dugja valaki azzal a szöveggel, hogy "Le kell tenni a nyelvvizsgát, annak akinek nincs", annak nem lesz jó vége.

Tegnap végre hőlégfúttam. Izzadtság, izzadtságba beleragadó por. Zománc és glett párolgása - ettől biztos agytumort lehet kapni. Csak én voltam és az ajtó. Az ajtó és én. Én és a kurva ajtó. A nagy meditációból csak kétszer estem ki, amikor meghőlégfúttam a kezem, aztán amikor megfogtam a tűzforró spaklit. De jó, tényleg jó. Még egy pár hónap és kész.

Ma ennyi volt a dolgozásból, megyünk megnézni a Legszörnyűbb Ügyfél gyerekét.

Ui: Először fogdosta a seggemet - na jó, csak megfogta, aztán rászóltam, és akkor akkor ráütött, "Na ilyen lenne, ha fogdosnám".

"De legalább te kösd a csuklómra" - mondja mosolyogva Zino; Barátnőmtől kapott türkiz sál a vállamon; a menzán kamaszlányos, összesúgós vihogás a csajokkal, de a barna szempár tulajdonosa megőrzi komolyságát és kedvesen köszön; a villamosmegállóban összetalálkozom emberekkel, akiket pár órája ismertem meg, és köszönünk egymásnak; ritka re-move billentyű Susie-tól; blind-date salátával és teával; "Most vettem észre, hogy letört egy kis darab a fogamból, meghalok?", a kollégáim fuldokolva röhögnek rajtam, és szeretem őket ezért; "Zsuzsi, tudnál jönni egy kicsit segíteni, mint ezeknek a hülyeségeknek a nagy szakértője?"; hugom a foteljében vigyorog a poénjaimon; vajaskenyér; Angelday két hosszúlépés után fogdossa a seggemet; az év első hidegzuhanya után alvás és srévizavé ébredés a kurvanagy ágyon; "time management, kérlek, és delegálás, ez a kulcsszó" - mondja Jogász Barátom, erre én megfenyegetem, hogy megírom.

má megint nem hőlégfúttam

"Csak beugrottam" - mondtam Virág doktornak. - "Ja, és a srác a szomszédból azt üzeni, hogy ha velem végzett, akkor csöngessen be hozzá, mert ő a következő." Mert így volt. Egyébként jók a fogaim, Laci. "És hát szóval volt a tévében ez az amalgám dolog... Mit gondol erről?" "Hülyeség." - válaszolta Virág doktor rezignáltan de lényegre törően, és én az érvek súlyától meggyőzve már ki is pattantam a székből. Ha a zsidó fogorvosom eltekint a szájamban található üzleti lehetőségtől, akkor nem kell erőltetni. Ajvé, nem költünk, ha nem muszáj.

Aztán már elképzeltem magam, ahogy berakom a szilikonjaimat, és harmincöt fokban bikinire vetkőzve hőlégfúvom az ajtómat (a háttérben a Satisfacton szól), amikor kiderült, hogy Zinó jobban szeretné, ha inkább hozzá, egy kedves ismerőséhez - akinek nem adok nevet -, valamint a Liszt Ferenc tér megatrendi közönségéhez csatlakoznék. Úgyhogy ezt meg is tettem a megatrendi teszkós-zacsimmal, illetőleg a melegtől megatrendi göndörhaj-barbisra csimbókosodott hajammal. A program egy későbbi részeként a lakásomat elemeztük, amely során a kedves ismerős kijelentette, hogy az "élet" a galériámon van a párnák között. Ennek szellemében azt álmodtam, hogy egy másik nagyon kedves ismerősöm a felismerhetetlenségig verte szét a fejemet, de annyira nem lehettem rosszul, mert én szaladgáltam rendőrért. Aztán valami megasztár-próbán a galériám lépcsőjén haladtam lefelé reflektorfényben, de nem ment az éneklés. Merde.

life is a dream...

Terézbridzsit-szemikorporét bejegyzés:

Ma tudattam a főnökömmel, hogy intellektuális, valamint idő-szabadgyökeim kezdenek túlburjánzani - konkrétan így fogalmaztam - és legyen szíves kifundálni nekem valami alkotni valót. Lehet, hogy ez így most röhejesen vagy legalábbis irritálóan hangzik, de én szeretek dolgozni, vagyis szeretnék szeretni dolgozni. Mostanában pedig csak unaloműzök. Arról nem beszéltem kedves főnökömnek, hogy már megint megtalált két állás, és az igencsak veszélyes unalmas percekben. Egyébként ezek annyira nem tetszenek, az egyikhez például növelnem kéne a népszerűségemet. Fucking hell. Kicsit kevesebbet konfrontálódni... Így hangzott a tanács - pedig az utóbbi fél évben senkinek sem haraptam el a torkát, felhagytam ezzel a hobbival. A tanácsra pedig annyi volt a válaszom: This is not a popularity contest.

Magánéletileg az van, hogy beköltöztek valami új lakók a fejem fölé, nyilván kövérek és/vagy sarkon járnak, mert dübögnek. Ez nem az a konfliktus, amit fel tudok vállalni, tűrök. Mert ha hangos a zene, akkor meg lehet kérni, hogy halkítsák le. De hogy megyek fel hozzájuk ebben az esetben? "Ööö, bocs, ööö van már szőnyegetek? Gondolkodtatok rajta? Fogyókúra? Settenkedés? Lábujjhegy? Gyerelehallgasdmeg? Anyátok? Ilyesmi?"

Ja, ez pedig a lenti kép eredetije:

Anya: Én nem nagyon szeretem Luis de Funest. A papa szereti, és Andris is. Meg a Zsuzsi is.
Gyerek: Hm... Hát igen. A Zsuzsi elég fiús. A múltkor is láttam, hogy sört ivott.

...

Ma nem jó, mert találkozom valakivel és jól megdugom. Vagy nem.

...

Le kéne feküdnöm valakivel.
Feküdj le egy nővel. Mondjuk velem.

Tegnap volt szerencsém találkozni egy sráccal, akinek az anyjaneve (a vezeték) ugyanaz mint az enyém, de nem járunk. Pedig nagyon helyes zsidógyerek volt.

Aztán szexis macskamozgással való kikerülés helyett jól megküldtem a csípejemmel egy demszky-oszlopot. Lesz nagy folt. Éljen a fizikai világ! "Ó de jó, lehetne mélyvénás trombózisom!" - mondtam este a családomnak, mert pont lehetett volna egy cikket olvasni róla. Azért csak volna, mert képes voltam nem elolvasni, és nem felismerni magamon az összes tünetet. Most úgyis új prgramom van: hobbiból kiszedetem az amalgámot a fogamból.

Reggel megsimogattam az új hőlégfúvómat, elolvastam a használati utasítását, amiben az van, hogy ne használjuk hajszárításra, meg általában semmilyen élőlény szárítására, mert az "hátrányosan érintené" az adott entitást.

Most pedig jönnek a házfalon az ablakmosók, és Padtársammal bunkó poénokon gondolkozunk.

Tegnap prájvit benking, személyes tréner, stb élményem volt a Praktikerben - azon a helyen, ahol legutóbb azzal fenyegettem a festékosztályon dolgozó kollégát, hogy ha nem jön végre egy eladó, akkor le fogom magamnak vágni azt az egy méternyi fürdőszobaszőnyeg darabot, amire szükségem van. (Ez a huszadik percben történt, a harmincadik percben kereskedelem-szakmai előadást tartottam Anyámnak, illetve a hallótávolságban tartózkodóknak.) De most más volt! Megszólítottam, ráért, tudta! Ajánlotta, válogatta, tanácsolta! Eladta, megköszöntem, mosolyogtunk! Smirgliből rengeteg félét vettem, mert szépek voltak. ("Hát te nem vagy normális. Imádlak" - mondta Susie.)

És kivételesen kibírtam, hogy ne rohanjak haza, és kezdjem el hőlégfúni az ajtóimat. Általában nekiesek mindennek, mint a barom, valami iszonyatos - nem ritkán irreverzibilis - baklövést elkövetve, amit utána csak szervezett mentőcsapat (Apám olvasószemüvegben) tud helyrehozni. Ehelyett pár sörrel lecsendesítettem a konzumálástól felpörgött lelkemet, és szocializálódtam. Ezen kívül megnevettettem Razziát, aki egy későbbi időpillanatban megkérdezte, hogy "Ti mit csináltok az agyatokkal?", de sajnos nem tudta megmagyarázni, hogy érti ezt.

Tegnap jött rám, hogy leírjam, ami kimaradt, a szerelem végét. (Most is csak ahhoz van jogom, hogy megosszam, ami az enyém. Ahhoz nincs, hogy róla vagy rólunk írjak.) Épp tegnap egy hónapja jöttek a démonok egy szombat délután. Amilyen hirtelen volt az eleje, olyan lassú volt a vége. Másfél hét szorongás után én mondtam ki. De számomra véglegesen két héttel ezelőtt, vasárnap lett vége egy hosszú, objektív, gyilkosan normális telefonbeszélgetéssel. Nagyjából mindegy, hogy ki mondta ki, már hamarabb vége volt, de amikor tényleg visszavonhatatlanul vége lett, akkor el lehetett kezdeni a gyászolást. Két hétig tartott, és pont ugyanúgy mentem végig minden állomáson, mint mindenki – szánalmas lény az ember -, és ez nem csak utólag vicces, hanem közben is az volt.

Először csak annyi volt a fejemben, hogy vége van, vége van, vége van, vége van, elvették a játékomat, kiharaptak belőlem egy darabot, kongó üresség, egész napos „milyen volt szőkesége” (M.V.Sz.) videoklippel megspékelve. (Az én M.V.Sz. videoklippem cenzúrázva - a zene alatta foszlányokban mindenféle reggae meg ska, a Pannóniától a Rossz fiúk és a Lehettem volna, The Sceptics: Shuffle your feet, szóval az ő zenéi, ez is jelent valamit, valamint az a hülye román népdalból csinált sláger, és egy kis gyilkos kommersz szar magyar popzene: „a szeme… első csók… érintések… illatok… mondatok… hangsúlyok… többórás beszélgetések… a keze… a kezünk… a szeme… szex… coronita… trafó… kulti… a38… villamos… heverészés… vigyorgás… felébredek hajnalban, nézem, ahogy alszik… búcsúölelés… szex… szex… szex… ő a csúcson… én a csúcson… a szeme… a haja… táncol… a mosolygós szeme… a könnyes szeme… szex… a mosolya… a szeme…”)

Aztán önmarcangolás, hogy ki, hol, mit rontott el – az a bizonyos „volna”-rész. Aztán belenyugvás, néhány normális gondolat arról, hogy ennek már hamarabb vége volt, és így kellett lennie, szép emlék. Aztán féltékenység. Aztán reménykedés, hogy még nincs minden veszve. Aztán düh, hogy mekkora szemétláda is ő végső soron – ismerjük ezt, ha mondjuk vertem volna, akkor is ő lenne a hibás - meg néhány bazmegelve röhögés magamon, mekkora egy állat voltam. Tanulságok leszűrése: mondatok, amiket mindenképpen el kell hinni ahelyett hogy elhessegetnénk, és mondatok, amiket fenntartással kell fogadni ahelyett hogy bekajálnánk. Aztán dacos büszkeség, hogy majd én megmutatom, meg jön ő még az én utcámba. Aztán általános önvizsgálat: mitől szorongok, mitől félek, mit csinálok rosszul, miért nem élek, miért voltam és vagyok depressziós, vajon tényleg mások életét élem, tényleg egy moha vagyok, ami folyton fát keres, ki vagyok, mit csinálok, mi végre vagyunk mink a földön?! Aztán végre valahára zokogás, szép tiszta fájdalom.

Leggyorsabban a féltékenység tűnt el. Aztán a düh és az önvád. Aztán az üresség – a „hiányzik” egy idő után értelmetlen létállapot lett. A „nincs”-ből előbb „volt-nincs”, aztán „volt” lett. Az M.V.Sz. videoklipp egypercesre rövidült, folyamatos helyett már csak bizonyos dolgok hozták be, végül már nem magától jött, hanem elő kellett hívni. Majd elmúlt a fájdalom és abbamaradtak a boldogtalanság hullámai. A fájdalom kinyitotta a lelkemet és feloldotta az egóm határait. Eltűntek a műbölcsességek, miszerint bármit lehet tanulni bármiből, hogy le lehet szűrni a tanulságokat, hogy jobb félni mint megijedni. A mondatok igazak voltak, senki nem hibázott, nincsenek vesztesek és nyertesek. Nyugalom van, amit fel lehet végre tölteni bármivel, nem pedig vákuum, ami beszív valami oda nem illőt. Tudom, hogy mi mindent adott nekem a dolog. Minden, ami volt és lesz, az itt van bennem ebben a pillanatban. És ez igencsak megnyugtató.

Hívott a Régi Barátnőm, megmutatván, hogy nem sértődött meg. Folytatta a fikázást, valamint elmondta, hogyan kéne inkább viselkednem. Úgy általában. Szerinte, ha olyan lennék, mint amilyen vele szoktam, akkor fürtökben lógnának rajtam a pasik, még mindig meglenne a Jóember, alapvetően jobb életem lenne, vagyis olyan, mint az övé. Próbáltam vele megértetni, hogy A) általában nem üvöltözöm másokkal úgy mint vele szombat délután, ebből ne általánosítson, B) így sem kerülnek el a pasik nagy ívben, illetve az ágyban nem vagyok emancipált, intellektuális picsa, C) ha követtem volna a remek tanácsait, akkor a Jóember sikoltozva menekült volna a második percben D) lehet, hogy szeretnék másképp élni, de úgy nem mint ő. Mindegy, folytatjuk ezt a dolgot még ötven évig, de egy ideig tényleg nem akarom látni. "Hidd el, én nem akarlak megváltoztatni..." - kezdi a mondatot, de aztán belátja, hogy pont azt tenné. Ráadásul hülyepicsává változtatna. Erről eszembe jut a sminkelési tanács: "semleges színű alapozóval tegye plasztikussá arcát." Én. Az én arcomat... Persze most sem az arcom pirult le, mint egy normális, trendi, szexi nőnek hanem a szemöldökcsontom és az orrom. Akkor sem teszem plasztikussá magam.

Lassan megyek, és találkozom e sorok írójával: "De szóval mi lenne, ha a jövő héten vmikor elmennénk moziba, mint a régi szép időkben, és nem beszélnénk semmi lelkinyomorról, csak mondjuk a filmről, amit megnéztünk, meg arról, hogy kit dugnék meg, meg a buzikról - szóval amiről szoktunk...?"

Hazafelé jövet Morcheeba szólt, tényleg olyan volt, ahogy begördültünk a városba, mint egy film vége, ami happy enddel végződött, és lehet tudni, hogy az élet innen folytatódik csodálatosan, illetve úgy ahogy.

Hajnalban keltem, mert tegnap a Nagynéném kétségbeesetten hívott, hogy elmentek a Nagymama tévéjéből a programok, és csak én tudom beállítani. Szóval hajnalban keltem, átbumliztam a városon - bérlet nélkül, mert elfelejtettem venni, urban loser bungee jumping -, elindítottam az auto programkeresőt, nem történt semmi, mert csak ki volt húzva az antenna. Na mindegy, megcsináltam, és kurva jó fejnek éreztem magam, mert kivételesen nem jófejségből segítettem, vagy hogy fürdőzhessek önzetlenségem dicséretében, hanem csak úgy. Nem is esett nehezemre.

Padtársam az imént megállt két asztal között: Van Dam lennék, felugranék - mondta, majd elhagyta a helyiséget. Úgy látom mást se nagyon vet szét a munkaláz, én is inkább megírom a hétvégét, meg egyéb dolgokat, amik a fejemben voltak az elmúlt hetekben.

American style open space. No secrets.

- Akkor három facér lány lesz - konstatálja a jogász kolléga.
- És a Zsuzsit nem számolod?
- Mi van?! Vége a buddha-baromságnak?? - a jogász kolléga nagyon kultúrált és tapintatos.
- Ja. Látod, nincsenek a csuklómon az izék.
- És mit csináltál velük, kibasztad őket a szemétbe?
- Neem. Emeltem belőlük egy kis szentélyt, és mindig mondok egy rövid miatyánkot, miután meggyújtottam a sabesz-gyertyát.

Kíváncsi vagyok a balatoni hétvégére, kicsit elspontánkodtam. Elképzelhető, hogy egy adott pillanatban egy légtérben lesz Susie, az ő haverjai, Régi Barátnőm, a Gyerek, Fontos Ember és Mákvirág. Összejön az udvartartásom. Hogy lesz így oszd meg és uralkodj?

apénia dolorosa = fájdalmas faszhiány