vége van.

Új alapszabályt kellett beiktatnom Padtársammal. "Legyen úgy, hogy amikor iszom, akkor nem röhögtetsz. Egész délelőtt az orromon jön ki a víz." Aztán megkereste a vezetéknevét (egy növény) valami lexikonban, és most azzal van elfoglalva.

- Kocsányos virágaim vannak, jó?!
- És bélhurut ellen is fogyaszthatlak!

...

- Nekem kéne adni azt a díjat!
- Miért is?
- Hát mert dolgozom és közben tök vicces vagyok.
- Szerinted mikor jönnek értünk az elmegyógyból, és visznek el minket kényszerzubogányban*?

*Ezek egy a mi szavaink közül. Vannak még: röhögcséges; taktikológiailag; strigulintyó; lógikusak; memcsikártya; kajcsikázzunk. És ha már szavak, íme a blogos keresőszavaim: kis mell női; picsa blog bugyi; a társadalomtudományi kutatás gyakorlata; quintesszencia; apenia dolorosa; szóviccek.

Kicsit jól vagyok, amióta befelé jövet a metrón megint más tudatállapotba kerültem.

Ezt írtam egyébként vasárnap: „A semmiből jön, egyszer csak ott van. Tompa szorítás, aminek nem lehet nevet adni. Fizikai érzés vagy lelki? Hagynom kéne elmenni, vagy meg kell-e küzdenem vele? Ha megpróbálom megfigyelni, megérteni, akkor eltűnik. Ha tovább üldözöm magamban, akkor felveszi a kesztyűt. Gyere csak, gyere, nézz a szemembe, adj nekem nevet. Pedig attól kel csak életre igazán. Vajon csak megtalálom a démonaimat, vagy én hozom létre őket? A tudatom határán (vagy közepén?) érzem, hogy ez nem a valóság, mégis szeretném megnézni közelebbről. Értelmetlen, kimondani is felesleges mondatok zakatolnak a fejemben, ahogy fel alá járkálok a szobámban. Bizonytalanság, pánik, mit keresek én itt a tengerparton, szomorúság, üresség, nem örülök a most vett lakásomnak, kognitív disszonancia, nincs szükségem talajra, így nem esek el, ha kirántják a lábam alól. De leginkább félelem. Had mutassam be, májne démon und herren… A legviccesebb, hogy a semmi oka nincs, mármint semmi kézzel fogható, értelmes kiváltó oka, semmi megtörtént dolog, kimondott mondat, kézmozdulat, jel, kép, hang, illat,  ember, tárgy, fogalom, akitől vagy amitől bármi változott volna. Ipari stílfűrész vagy ommánipemehung.”

Egy nap hergelődés után találtam hozzá okot. De úgy sem volt jó, mert nem az volt az igazság. Utána egyszerűen leválasztottam a szorongást az okról, nyűglődtem egy sort magamban, aztán megfogtam, és kihajítottam az ablakon. Így aztán szorongás nélkül láttam az összes okot. És ha megnézem a felsorolást, simán látom, hogy mi a démon: a dolgok elmúlásától való iszonyatos félelem.

Tehát ezen a ponton vége a görcsölésnek. Az számít, ami most van, azt szevasz.

Azt hittem, hogy minden kontroll alatt van. Illetve hogy nem kell, hogy kontrol alatt legyen. Vagyis hogy a minden úgy vannak jól, ahogy van. Az agyam egyik része így gondolta, de a másik része vasárnapra fellázadt. Unalmas frázissal élve kicsit összecsaptak a fejem fölött a hullámok. A legjobb barátom leköltözött vidékre, másik barátom börtönben, a nagymamám úgy döntött, hogy már nem lesz jobban, nyomasztanak a vizsgák, közben járok valakivel, akivel nem szeretnék görcsölni. A dolgok sohasem összeadódnak, hanem összeszorzódnak. Két napot hadakoztam a démonaimmal, próbáltam nem görcsölni - mintha furcsa lenne egy kis görcsölés jelen helyzetben. Estére jó lett, azért ma egy kicsit még nyomokban nyűgöket tartalmazok. Ez is elmúlik egyszer.

Írtam, de kivételesen csak a "kockás füzetembe". Csak annyit akartam ide írni, hogy írtam x karaktert. Meg is néztem: pont 1000. Érdekes. Még annyit akartam ide írni, hogy Om Mani Peme Hung. Azért ellenőriztem, hogy így kell-e írni. Valami miatt úgy éreztem, hogy én inkább Hum-nak mondanám a végét. Igen, szanszkritül úgy mondták... Ez is érdekes.

The mantra originated in India; as it moved from India into Tibet, the pronunciation changed because some of the sounds in the Indian Sanskrit language were hard for Tibetans to pronounce.
 

Nem olvasom a könyveket, amiket kéne. Ezzel szemben olvasom Earl Babbie A társadalomtudományi kutatás gyakorlata című könyvét, amely címének bonyolult hangzásával ellentétben könnyű és szórakoztató olvasmány. Az előző vizsgaidőszak hajrájában vettem a kezembe, és amikor belenéztem, elcsodálkoztam, hogy mennyire jó. Úgy döntöttem, nem szentségtelenítem meg azzal, hogy csak átpörgetem. Szóval a vizsgák végeztével áhítattal vettem a kezembe, és a szerző rövid levelével kezdtem - pedig ilyeneket nem szoktam elolvasni, az előszót se -, amely így indul: "Az írás élvezet, a szociológia szenvedély számomra." És akkor szerelmes lettem, ami szerintem érthető.

Tegnap hirtelen felindulásból becsíkoztattam a hajam. Még nem tudom, hogy tetszik-e. Tehát tegnap is, mint ezen a héten minden este, megint csináltam valamit tanulás helyett. Az a baj ezzel, hogy most nem lehet last minute tanulni, mert négy vizsgám lesz egy hét alatt. Talán azért nem megy, mert (amúgy egyik kedvenc) tanárom könyvét választottam elsőnek, de nem értem. Csak olvasom, olvasom, és nem értem. És szóban fogok vizsgázni. Nála. Hiperégő lesz. Közben kikapcsolódásként szociológia (kötelező) cikkeket olvasok ilyen címmel, hogy "A verbális depriváció illúziója". Kezdek azért rákattanni, az előző vizsga-időszakban is ez volt. Egy idő után nagyszabású előadásokat tartottam (vagyis inkább próbáltam tartani) különféle társadalomtudományi témákban. Szegény buddhista srác hazajön, és a valóságot éppen teljesen más szemszögből fogjuk látni. Társadalmi megismerés és megvilágosodás...

A buddhista srácot direkt nem nagybetűvel írtam, nem így fogom hívni. Asszem egyszerűen (öncenzúra, mert mégse) lesz. Egyébként vajon melyik az a kémiai vegyület az agyamban, ami azt eredményezi, hogy hetek óta hajnalban kelek magamtól? Ma hat óra után ébredtem, bedobtam egy mosást, aztán ágyneműt vasaltam - pedig én úgy vagyok nevelve, hogy ilyesmit nem vasalok -, utána pedig porszívóztam. A munkahelyemen mindent megcsináltam, amit az elmúlt hetekben nem. Kezdek a kollégák agyára menni az újító ötleteimmel. Én lettem a sokoldalúan fejlett embereszmény. Csíkos hajjal.

Ez pedig itt egy valóban elhangzott beszélgetés, amely sok mindent megmagyaráz:

- Nézd, hihi, hogy néz ki az esernyőm? Szétesett. Kacska...
- Rég dugtál.

Tegnapi meditációm eredménye:

- Fényt szeretnék.

- Fény csak hajnalban lesz.

Érted?